„a (…) kezem alá került sebesültek között a következő arány volt: okvetlen halálos seb 8, csontot sértő fejseb 5, könnyebb fejseb 13, mellkason történt sebzés 2, altesten 7, vállon csonttöréssel 3, fölkaron csontsértéses 31, alkaron és kezén csont 20, könnyű seb a fölső végtagon 9, az alfelén 1, a combon csontsértéssel 11, alszáron csontsértéssel 4, könyebb sebek az alsó végt. 6. Ezek közül csatatéren műttetett 9, csonkítást igényelni látszott 7.”(Dr. Karasszon Dénes 1849-es naplója)
Százhetven éve zajlott a magyar szabadságharc a hazáért és a szabadságért. Ennek a harcnak vecsési hősei is voltak. Vecsés 1848/1849-es hősei közé tartozik első orvosunk, dr. Jungmann Dávid. 1855-től már településünkön gyógyított, innentől negyven éven át szolgálta a község népét. Budai születésű orvosként valószínűleg büntetésből kerülhetett Vecsésre, a honvédorvosokat ugyanis a szabadságharc után kitiltották Buda és Pest területéről. Hozzánk kerülve azonban óriási munkával megfékezte a járványokat és megalapozta a modern egészségügyet.
1848. október 26-án jelentkezett a honvédseregbe. A kérvény szövege szerint „hazáját szeretné szolgálni”. A 34. porosz herceg nevű ezred alorvosa lett. Az ezred katonáit a népnyelv a porosz herceg német megfelelőjeként „princprájsz”-oknak nevezte. Az ezred az 1848. decemberi osztrák betörésnél utóvédharcokat folytatott a Kis-Kárpátokban, majd Bábolnánál. Súlyos veszteségeket szenvedett, ekkor írta a győztes osztrák vezetés Ferenc Józsefnek a következőket az ezredről: „Tiszta magyar, kezdetektől fogva a lázadók pártjához tartozott… Ezeket meg kell fenyíteni, hogy a példa a többi magyar ezredre is hasson”.
1849 januárjában a sereg Bodrogkeresztúrnál gyülekezett, a tavaszi hadjárat alatt Damjanich hadtestébe lett beosztva. A hadtesten belül a Knezich-dandár részét képezte, parancsnoka Knezich Károly lett, közvetlenül pedig Podoski Péter és Wolf Adolf irányította a princprájszokat. A tavaszi hadjáratban a legnagyobb veszteséget az isaszegi csatában szenvedte el. A források leírásaiban oroszlánként harcolt Vácott, Nagysallónál és Komáromnál. Buda felszabadításánál a bécsi kaput ostromolta, a budavári Jungmann ekkor szó szerint a szülőhelyéért küzdött. A világosi fegyverletételig nagyobb szerephez aztán az ezred már nem jutott. A szabadságharc bukása után az ezred két vezérét súlyosan megbüntették. Az aradi hadbíróság a lengyel Podoski Pétert 12 év várfogságra, az erdélyi szász Wolf Adolfot halálra ítélte.
A vereség után pár évvel dr. Jungmann Dávid Vecsésre költözött. A Város utcában élt, gyógyította a község lakosságát. A harcok 1849-ben azonban nem voltak hiábavalók. 1862-ben Vecsés népe is megkötötte az úrbéri egyezséget, óriási dolog lehetett ez Jungmann Dávidnak, aki ezért küzdött a csatamezőn. 1894-ben, 70 éves korában tagja volt annak a Vecsési Olvasókörnek, amely Kossuth első köztéri szobrára adományokat gyűjtött. 1895-ben halt meg, nem érte már meg az isaszegi csata 50 éves évfordulóját. Ekkor leplezték le Gödöllőn az isaszegi hősök emlékszobrát, a beszédet pedig az öreg vecsési plébános, Arendorfer Alajos tartotta. Az az Arendorfer, aki 1849-ben az utolsó kenetet adta fel a csata halottainak. Valószínű, hogy a csatamezőn találkozhatott is a fiatal orvossal, dr. Jungmann Dáviddal, aki a csata sebesültjeit kezelte. (1915-ben Jungmann Dávid unokája, dr. Kalledey Lajos szintén honvédorvos lett, az első világháború csataterein lerokkant katonáinkat kezelte)
„Az 1848/49-es szabadságharc történetírói kevés figyelmet szenteltek a szabadságharcban résztvevő orvosoknak. Vajon hányan szereztek tudomást arról, hogy mintegy ezer orvos harcolt a szabadságért, azzal az elszántsággal, mindent vállalással, ahogyan csak azok tudnak harcolni, akik tisztában vannak vele, hogy a zsarnokság, a kizsákmányolás számára nem érdemes épségben tartani az emberi testet.” (Ortutay Gyula)
Kiss Gábor, Andrássy iskola
