Magyar Kultúra Napja az Andrássy iskolába

1989. óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját.

1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Iskolánk nagy hangsúlyt fektet a magyar hagyományok megőrzésére, így erre a napra is kiemelt figyelmet fordítottunk. Immáron hagyománnyá vált, hogy magyar szerzők egy- egy művével tisztelgünk a magyar kultúra napja előtt. Idén Timár Judit néni frissen alakult színjátszó csoportja tartott előadást, Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek című könyvének egy részletéből. A gyerekek nagy izgalommal készültek, és napról-napra ügyesedtek, váltak apró ”színészekké” Judit néni segítségének és kimagasló szakmaiságának köszönhetően. Két előadást tartottak. Az egyiket a felsősöknek a 4. órában, a másikat délután az alsó évfolyamosoknak és a szülőknek. Kicsi és nagy örömmel és átéléssel fogadta a műsort, hiszen mondanivalója időtálló, hiszen a gyermek-felnőtt kapcsolatot, élményeket, konfliktusokat olyan humorral megspékelt hitelességgel ábrázolja az írónő 45 évvel ezelőtt megírt könyvében, mintha most írná.

Reméljük, hogy még számos ilyen sikert ér el az új színjátszó csoport!

Szereplők:

kisfiú: Nagy Bálint 3.c
nagymama: Zakar Alexandra 2.a
nagyfiú: Balázs Kristóf 6.b
nagypapa: Berki Richárd 6.b
apa 1: Vangel Gergő 2.a
Emil bácsi: Mayer Róbert 2.a
apa 2: Huszti Lóránt 2.a
Aranka néni 1.: Gál Zoé 3.c
anya: Böle Flóra 4.a
Aranka néni 2.: Jasó Janka 4.a
haver: Böjte Milán 6.b
Ismerősök: Akbas Sumeye és Bakos Balázs 2.a osztályból
Énekelnek: Rákosi Dóra, Bárány Réka, Lengyel Blanka, Czira Dorottya, Karai Luca 3.a-ból. Mazalin Dániel, Barth Fanni, Nagy Noel 4.b-ből, Véger Szilárd, és Laura néni 1.b osztálya teljes létszámban.

Technikai segítséget nyújtott: Csorba Lászlóné, hangosítás: Varga Mihály, Bukó Gergő, Adamek Alex. Ének: Orczy-Tóth Enikő, díszlet: Wirth József és Szabados János, rendezőasszisztens: Dudás Laura. Rendező: Timár Judit.

Fejérné Gál Tímea