42. Vecsési Svábbál

Szigetújfalui Német Nemzetiségi Táncegyüttes

Az évente hagyományosan megrendezésre kerülő Svábbál az idei évben sem marad­hatott ki a szórakozni, táncolni szeretők programjából.

Remek zenével, nagyszerű hangulattal várta a bálra az érdeklődőket a Lumpen-Klumpen tánccsoport. A 2019-es Svábbál vendégeit Tófalvi Mónika a vecsési Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte, február első szombatjának estéjén a Bálint Ágnes Kulturális Központban, majd Szlahó Csaba Vecsés Város polgármestere mondott beszédet. A vendéglátásról az est folyamán a Fütte Bistro gondoskodott. A bál fénypontja a Szigetújfalui Német Nemzetiségi Táncegyüttes és az őket kísérő Takser Spatzen zenekar előadása volt, akik dinamikus és sokszínű táncaikkal örvendeztették meg a jelenlévőket. Már a vacsora előtt rázendítettek a zenészek. A Werischwarer Burchen zenekar széles repertoárjában szép sváb dallamok, polkák, keringők csendültek fel az est folyamán. A táncparkett csupán a tombolahúzás idejére ürült ki. A hagyományos báli játék során sok-sok értékes ajándék talált gazdára, amit ezúton is hálásan köszönünk nagylelkű támogatóinknak. Tánccsoportunk az idei évben a tombolasorsolás bevételeinek egy részét rászoruló vecsési családok támogatására ajánlja fel. A tombolahúzás után hajnal 4-ig mulatott a vendégsereg. A mulatozók jókedvét nyugtázva, a szervező Lumpen- Klumpen tánccsoport 2020. február 4-én ismételten szeretettel várja a szórakozni vágyókat a 43. Vecsési Svábbálon.

Köszönet a támogatóknak:

Ars Una Studio Kft.
AGRO-Team Rajnai Bt.
Abonyi Antal
Abonyi Erzsébet- mesterfodrász
Arisona Bowling Club
AXIÁL
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Borháló Vecsés
Brunner & Brunner Kft.
Darányi Henriett
Fajt Élelmiszer Üzletház
Fazekas Annamária
Fazekas Mátyásné
Fischer Ker Kft.
Frézia Virágüzlet /E-Dekoráció
Früh-Ker Kft.
FÜTTE Bisztró
Gabriell Cukrászda
Gebrüder Weiss Vecsés
Halász Családi gazdaság
Hangulat Ajándékkuckó
Házi Savanyúság Kft.
HGL Group Hungary Kft.
Ilzi Kraut Kft.
Kaiser Autósbolt
Közép Tmk Kft.
Kulturverein Wetschesch
LaVitesse Speedfitness Stúdió
Marosi Attila
Rézner Bt.
Orchidea Sun
Silvána Virágüzlet
Szabó Mihály
Somogyi család
Német Nemzetiségi Önkormányzat
Petz Márton
Rajnai Andrea fodrász
Rosmerein tánccsoport
Schneider Andrea és Schneider Richárd
Stáció Hotel
Stiller család – UNIQA
Strom Kft.
Stromi Kft.
Szőkéné Herczeg Vera pedikűrös
Teleki Kálmán – Mr. Sauer
Tófalvi Mónika
Torzsa Étterem
Trünkel Osztrák Élelmiszer Szaküzlet (Lőrinci Piac)
Válóczy Gumiszerviz
Varju Zoltán-fényképész
Vecsési horgoló klub
Vecsés Város Önkormányzati Oktatási Bizottság
Vecsési Fallabda Klub
VESAV Kft.
Zentai Tamás
Zumba Zsu

Mulassunk együtt jövőre is!

Fehérné Fazekas Anett