Testületi ülésről jelentjük
Az április 24-én megtartott testületi ülésen a képviselők összesen 20 napirendi pontot tárgyaltak. Többek között támogatták az Egészségügyi Szolgálat Egészséges Budapest Program című pályázaton való részvéte-lét, pályázatot nyújtottak be a zsidó temető felújítására, pályázati önrészt biztosítanak az I. világháborús hadisírok felújítására. Hozzájárultak a Megmaradunk 3000 Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítvány kiutazási költségeihez, amit a Jesoloi Nemzetközi Folklórnapokon való részvételükhöz kértek és támogatták a Balla Péter Népdalkör kérelmét, ők a kínai V. Jinani Nemzetközi Kórusfesztivál utazási költségeihez kértek támogatást. Zárt ülésen eredményt hirdettek a Vecsési Mentőállomás és Alapszolgáltatási Központ építése címen meghirdetett közbeszerzési eljárásról és javaslatot tettek a helyi kitüntetések odaítéléséről.
Polgármesteri beszámoló
Szlahó Csaba polgármester először a pályázatokról tájékoztatta a képviselőket. Elmondta, hogy a Magyar Államkincstár április 16-án levélben értesítette az önkormányzatot arról, hogy az un. KÖGYO árok burkolására beadott PM CSAPVIZGAZD pályázatot a nemzetgazdasági miniszter elutasította. Az indoklási részben főleg arra utaltak, hogy a Market Centrál vasúti aluljárónál két éve történt esővízelöntés „nem teljesen” lakossági csapadékvíz elvezetési probléma. A beruházásokkal kapcsolatban megemlítette, hogy jól halad a DPMV irányítástechnikai és diszpécserközpont építése. Jelenleg a pinceszint földkitermelése után az alapozási munkákat végzi a kivitelező. A beruházás 2018. végére készülhet el. A Damjanich utcai új bölcsőde kivitelezésével is jól áll a vállalkozó, az alapozási munkákkal május közepére végeznek. A munkálatok megkezdése előtt a területről egy használaton kívüli üzemanyagtartályt kellett kiemelniük. A Róder Imre és a Kereszt utcában a DPMV munkatársai április végén a lakossági bekötő vízvezetékek cseréjét végezték el. Elkezdték a szegélykövek lerakását a Kereszt utcában. A két utca aszfaltozása 2018. június végére készül el.
A polgármester beszámolójában kitért többek között arra is, hogy április 6-án egyeztetést folytattak a Dózsa György úti vasúti átjáró térségének forgalomtechnikai felülvizsgálatáról. A végleges döntés előtt május első felében a tervező és a polgármesteri hivatal munkatársa még egyeztet a közútkezelővel. CPI Group (hosszú távú ingatlanbefektetésekkel és bérbeadással foglalkozó cég) képviselője április 12-én arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy Vecsésen egy új, 12 500 m2-es
csarnok építését kezdik meg.
Szlahó Csaba megemlítette az április 8-án megtartott országgyűlési képviselő-választást is, utólag, ezen a fórumon is külön gratulált Pest megye 07. számú egyéni választókerülete győztesének dr. Szűcs Lajosnak, a FIDESZ-KDNP képviselőjének.
A Vecsési Egészségügyi Szolgálat beadhatja a pályázatát az Egészséges Budapest Program című projektre
Dr. Szarvas Tibor, a Vecsési Egészségügyi Szolgálat igazgató főorvosa kérelemmel fordult a képviselő-testülethez, hogy az Egészséges Budapest Program keretén belül megpályázhassák a járóbeteg-szakellátás infrastrukturális fejlesztését célzó támogatást. A főorvos véleménye szerint a fejlesztés eredményeként egy még magasabb minőségű szolgáltatást nyújtó rendszert lehetne kialakítani Vecsésen. Ez érinti a sürgősségi ellátás ambuláns szintű fejlesztését, a járóbeteg-szakellátás fejlesztését, a kórházi ellátást tehermentesítő egynapos ellátások (ambuláns sebészet, kúraszerű ellátások stb.) fejlesztését és a népegészségügyi szempontból jelentős szűrővizsgálatok lehetőségeinek bővítését, korszerűsítését.
Az elnyerhető támogatással orvostechnikai eszközöket és informatikai eszközöket lehetne vásárolni. A pályázat feltételeként előírt önkormányzati önrészt (2018-ban 12,5 millió Ft és 2019-ben is 12,5 millió Ft) a képviselő-testület biztosítja. Az Egészséges Budapest Program pályázatának összeállítására plusz 3 millió forintot is megszavazott a testület, és garantálták a programhoz kötődően azt is, hogy 2019-től a mammographia működési költségeit, évi bruttó 5 millió Ft-ot is biztosítják az Egészségügyi Szolgálatnak.
Vecsésen is felújítják a zsidó temetőt
A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány által kiírt pályázat szerint lehetőség lenne Vecsésen is a temető területén elhelyezkedő, meglehetősen elhanyagolt állapotban lévő zsidó temető felújítására. Az elnyerhető támogatás 100%-os intenzitású, maximális összege 20 millió Ft, önerő biztosítására nincs szükség. Az elnyerhető pénzből finanszírozni lehetne a zsidó temető területének a megtisztítását, tereprendezését, a temető bekerítését, kapu létesítését, belső közlekedő utak kialakítását, a csapadékvíz elvezetését, a ledőlt, megdőlt sírkövek helyreállítását.
A temető 100%-os önkormányzati tulajdonban van, így az önkormányzat, mint tulajdonos jogosult a pályázat benyújtására. A pályázat érvényességi feltétele, hogy a pályázó 10 évre kötelezettséget vállal a temető gondozására, karbantartására.
Nyolc I. világháborús hadisír helyreállítására nyert támogatást az önkormányzat
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) a Magyarországon fellelhető első világháborús hadisírok rendbehozatalára írt ki pályázatot. A pályázat keretében az elhanyagolt, forráshiány miatt nem megfelelően gondozott első világháborús hadisírok és emlékművek állagmegőrző karbantartására és felújítására lenne lehetőség. Vecsésen a temetőben 15 ilyen sírhelyet tartanak nyilván, ebből 8 sírhely felújítása indokolt. A pályázattal hadisíronként 100 000 Ft támogatást lehet igényelni. A helyreállítási költségek azonban a sírok többségénél meghaladja a 100 000 Ft-ot, ezért a képviselő-testület 370 000 Ft önrészt biztosít a benyújtandó pályázathoz.
Balla Péter Népdalkört meghívták a kínai V. Jinani Nemzetközi Kórusfesztiválra
A 2018. augusztus 24-től augusztus 28-ig tartó fesztiválon Magyarországot a népdalkör képviselné. A kint tartózkodás költségeit (szállás, étkezés, helyi utazás, stb.) teljes mértékben a meghívó Kínai Kommunista Párt Jinan Városi Tanácsának Propaganda Osztálya és egyéb más szervezetek állják. A csoport kb. 25 fővel utazna. A Balla Péter Népdalkör a kiutazás költségeihez kért támogatást az önkormányzattól. Az oda-vissza út repülővel, Budapest-Peking-Budapest útvonalon kb. 250 ezer Ft-ba kerülne fejenként. Ehhez a költséghez járult hozzá az önkormányzat 600 ezer forinttal.
Polgár













