Az március 28-án megtartott testületi ülésen a képviselők összesen 23 napirendi pontot tárgyaltak.
Többek között meghallgatták a Monori Rendőrkapitányság Vecsési Rendőrőrsének beszámolóját, kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a Halmy József teret és környezetét, meghatározták a 2018/2019-es nevelési évre az önkormányzati fenntartású óvodák beiratkozási időpontját, javaslatot tettek új bizott-sági tag megválasztására a lemondott Sahin-Tóth Zoltán külsős bizottsági tag helyére, hozzájárultak a Megmaradunk 300 Vecsés Magyar Kultúrája Ápolásáért Alapítvány költségeihez, amit az V. Vecsési Kerek a káposzta, csipkés a levele… Népdalkörök Találkozója rendezvényhez kértek, megkapja az önrészt a VFC az elnyert pályázatához, elfogadták a Gazdasági Bizottság 2017. évi beszámolóját. Zárt ülé-sen javaslatot tettek közbeszerzési eljárás megindításáról a Gyáli-patak melletti futópálya kivitelezésére.
Polgármesteri beszámoló
Szlahó Csaba polgármester először a beruházásokról tájékoztatta a képviselőket. Elmondta, hogy a DPMV irányítástechnikai és diszpécserközpont építését a P&G Maximál-Bau Ingatlanforgalmazó és Építő Kft. a meglévő épület bontásával megkezdte. Már a pinceszint és az alapok földkitermelése folyik. A kivitelezést maximum 295 nap alatt kell elvégezni, így várhatóan 2018. végére készülhet el az épület. A Damjanich utcai új bölcsőde kivitelezésre vonatkozó vállalkozói szerződést 2018. március 8-án írták alá. Az alapkövet március 26-án rakták le. Az alapozási munkák elkezdődtek. A Róder Imre utca és a Kereszt utca felújítási munkáira a szerződést március 26-án írták. Az utakon az aszfalt marását a vállalkozó elvégezte, jelenleg a DPMV munkatársai a bekötő-vízvezeték cseréjét végzik. A két utcát 2018. június végére kell átadni. A Vecsési Mentőállomás és Alapellátási Központ kivitelezésénél a Dózsa György út 50. szám alatti ingatlanon végeztek a tereprendezéssel, a közbeszerzési eljárásra 6 cég adta be az előzetes jelentkezését. A kivitelezésre az ajánlatokat 2018. április 06-ig lehetett benyújtani.
A polgármester elmondta még, hogy a márciusi kulturális rendezvényeket most is nagy sikerrel szervezték a rendezők. Ilyen volt a március 3-án megrendezett XIV. Vecsés Városi Borverseny, a március 14-én az Orbán Balázs Erdélyi Kör és a Megmaradunk 3000 Alapítvány által szervezett megemlékezés és a vecsési vasútállomáson, a Petőfi téri iskola udvarán megrendezett március 15-i nemzeti ünnep.
Március 8-án nagy érdeklődés mellett tartották meg 35 helyi vállalkozó részvételével a konzultációs testületi ülést.
Budapesten 2018. március 20–22. között rendezték meg a XVIII. kerülettel társszervezésben a SULPíTER projekt partnertalálkozót. Ezen az eddig elvégzett feladatok értékelését és összefoglalását egyeztették a partnerek. A következő partnertalálkozóra 2018. október végén lesz Stuttgartban.
Kiemelt fejlesztési területté nyilvánították a Halmy József teret és környezetét

Ez azért vált szükségessé, mert itt építik meg a kormány által támogatott kézilabda-munkacsarnokot. Eredetileg a kézilabdacsarnokot a Halmi iskola melletti műfüves sportpálya helyére építették volna. Sajnálatos módon azonban a kormány által finanszírozott program csak az NSK által megterveztetett és megépíttetett mintatervek szerinti sportcsarnokok megépítését teszi lehetővé, ami az utolsó, 2018. január 31-én megtartott egyeztetésen derült ki. Ezért szükségessé válik a Halmy József tér közkert részének igénybevétele. Szerencsére a közkertet a mellette lévő településközponti területen nagyrészt pótolni lehet, így a kézilabda csarnok építéséhez az állami támogatást igénybe lehet venni.
Tárgyi eszközök beszerzéséhez nyert pályázatot a Vecsés FC
Az MLSZ által kiírt sportfejlesztési programon belüli tárgyi eszközök beszerzésére nyert támogatást a VFC. A 6 millió forintos TAO-pályázathoz 1,9 millió forint önrészt kell biztosítani, amit az önkormányzat vállalt át. A pályázati pénzből labdafogóhálókat cserélnek ki, vásárolnak 2 db kaput hálóval és pályakarbantartó-gépeket szereznek be.
Sikeres évet zárt a Bálint Ágnes Kulturális Központ
A 2017-es év beszámolóját Kis Tóth János intézményvezető készített el. A részletes beszámoló adatai szerint a Mesefesztivál és a Játszóház látogatottsági adatait is belekalkulálva, 2017-ben a Bálint Ágnes Kulturális Központ átlépte a 10 ezres látogatói számot. 2017-ben több száz rendezvényt bonyolítottak le, 100 318 fő látogatta a központot. Színházi előadásaik mellett – neves előadók részvételével – folytatták klubkoncertsorozatunkat. Önálló csoportjainak próbahelyiséget, illetve klubhelyiséget biztosítottak, illetve lehetőséget teremtettek a színvonalas bemutatkozásra is, így felléphetett a BÁKK-ban a Concerto Harmonia Énekkar, a Balla Péter Népdalkör, a Kisspista Színház, a Rosmarein Táncegyüttes, a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport, a Lumpen Klumpen, a Labdarózsa Népdalkör, illetve a Vecsési Hagyományőrző Zenekar. Nagy hangsúlyt fektettek tavaly az online közösségi jelenlétre, melynek eredményeként közel ezer követővel bővült a BÁKK facebook-oldala. Az internetes jelenlét fokozása abból a szempontból is alátámasztást nyert, hogy a jegyek megvásárlása is már 50 %-ban az interneten történik.
Elfogadták a gazdasági bizottság 2017. évi beszámolóját
A gazdasági bizottság elnökéneke, Alattyáni Istvánnak a beszámolójából többek között kiderült, hogy Vecsés Város Önkormányzatának vagyona az elmúlt években folyamatosan gyarapodott, 2017-ben az ingatlanvagyon értéke összesen 810 millió 305 ezer forinttal nőtt az előző évhez képest. A kiadásoknál a bizottság elsősorban azokat az előterjesztéseket támogatta, amelyekkel lehetővé vált az intézmények racionális, költségtakarékos működése. A képviselők egyhangúlag elfogadták a beszámolót.
Kép és szöveg: Polgár Gyula













