Győzelemmel felérő döntetlen Szegeden

SZEOL SC – Vecsési FC 1-1 (0-0)

1-1-s döntetlent játszottunk március 18-án az első idegenben megrendezett mérkőzésünkön Szegeden a SZVSE-stadionban. A jeges, hideg időben az első félidőben jól védekeztünk és nem adtunk lehetőséget a dobogós helyre pályázó hazaiaknak veszélyesebb helyzet kialakítására, így 0-0-al fordultunk. A második félidő elején, az 56. percben egy kontra végén Koziorowski megszerezte a Vecsésnek a vezetést. A zártan védekező csapatunk védelmét a hazaiak a 88. percben egy szögletet követő kavarodás után Beretka révén tudták csak feltörni. A döntetlen értékét növeli, hogy a Szeged nyolc győzelem után először veszített pontokat a SZVSE-stadionban.

2018. március 18.

NB III Közép csoport, 19. forduló

SZEOL SC – Vecsési FC 1-1 (0-0)

Szeged, SZVSE-stadion, 200 néző. Vezette:Hanyecz Bence (Pogonyi Ferenc, Zahorecz Roland).
Vecsés: Komora – Balázs, Molnár Z. (Váczi, 75’), Radnai, Lajer (Kiss K., 85’), Csordás, Takács Z., Szalai, Kaiser, Kaziorowski (Bojtor, 86’), Petrics. Edző: Szász Ferenc.
Gól: Beretka (88’) ill. Kozioworski (53’).

Szász Ferenc vezetőedző értékelése a mérkőzésről: „Gratulálok csapatom minden tagjának, hiszen egy nagyon erős és jó csapat otthonából sikerült egy pontot elhoznia! Tette mindezt úgy, hogy az egész mérkőzésen csapatunk taktikája érvényesült és ugyan újra a mérkőzés végén egy szöglet utáni kavarodásból tudott egyenlíteni az ellenfelünk, ettől függetlenül csak dicséret illeti a csapatmunkát! A mai mérkőzésen már felvállalták a játékosok az agresszívabb támadó játékot és ennek meg is lett az eredménye, hiszen egy gyors támadást tudtunk nagyon szépen góllal befejezni. (Koziorowski Richárd 53’)

Sajnos a 88. percben egy szögletet követően a hazai csapat játékosa elé került a labda, aki már nem hibázott, így közelről a kapunkba juttatta az egyenlítő találatot. Ahogy az elmúlt héten így most is igen értékes pontokat hagytunk itt is. Ugyanakkor ha ez a hozzáállás fogja jellemezni csapatmunkát , akkor szebb tavasz elé nézhetünk!”

A következő mérkőzést hazai pályán játsszuk.
Március 25-én 16 órakor a Honvéd második csapata lesz az ellenfél.