Január 27-én a Bálint Ágnes Kulturális Központban tartotta 15 éves jubileumi rendezvényét a Balla Péter Népdalkör.
Ezen a jeles napon a családtagok, barátok, régi tagok és a támogatók mellett Dr. Lugosi Mária önkormányzati képviselő asszony, az oktatási bizottság elnöke; Kis Csongor Áronné, a Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségi tagja; Balla István, névadónk, Balla Péter fia, Vankóné Cserepkai Laura, a Közjóért Alapítvány képviselője; Kis-Tóth János, a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatója is együtt ünnepelt velünk.
Az „Isten áldja meg a magyart…” kezdetű dal eléneklése után Kis-Tóth János rövid pohárköszöntőt mondott és méltatta a népdalkör 15 éves tevékenységét, eredményeit, valamint Szeghalmi Ágnes magas színvonalú, odaadó munkáját.

Szeghalmi Ágnes, a népdalkör művészeti vezetője meghatottan idézte fel az elmúlt 15 év fontosabb eseményeit, kiemelte az elvégzett sok munkát, melynek eredményeképpen a népdalkör ma már 6 Aranypáva-díj, valamint egy KÓTA Aranypáva Nagydíj boldog tulajdonosa. Ágnes felsorolta a sok települést és eseményt, ahol népdalkörünk fellépett. Megtudhatták a jelenlévők, hogy 2010-ben jelent meg egy CD-je a népdalkörnek Válogatás 2003–2010. címmel, továbbá a hazai szereplések mellett 3 alkalommal járt a csoport Erdélyben, egyszer pedig a Felvidéken, 2017-ben, a Zobor alján. A közösségépítésben kiemelkedő jelentősége volt az évente megrendezett népzenei táboroknak, ahol a pihenés, szórakozás mellett szinte minden alkalommal új dalanyagot is tanultak és fellépéseik is voltak. A csoport egyesületté alakulása 2011-ben kezdődött meg, aminek kapcsán a névválasztás kérdése is felmerült. Az akkor háromszoros Aranypáva-díjas népdalkör magához méltó névadót keresett, akit Balla Péter vecsési hegedű és zenetanár, népdalgyűjtő személyében talált meg. 2012 elejétől a csoport tehát az ő nevét viseli a Balla család hozzájárulásával. Kiemelte és köszöntötte Pesti János citerást, aki csaknem az első pillanattól kíséri a népdalkört, s aki művészi szinten játszik.
Ágnes a tervekkel kapcsolatosan elmondta, hogy részt vesznek a Vass Lajos Népzenei Szövetség szervezésében zajló versenysorozatban, melynek elődöntője 2017-ben volt, Budakeszin. Itt továbbjutottak, a következő forduló, a középdöntő valószínűleg Vecsésen lesz majd 2018 júniusában. Számukra most egy nagyon nemes cél a versenysorozat végén elnyerhető arany minősítés, és esetleg a Nívódíj vagy a Vass Lajos Nagydíj megszerzése.
Ágnes megköszönte Kis-Tóth János úrnak 15 éves kitartó, töretlen támogatását.
Ezután Kürti László, a 2011 őszén megalakult citeraegyüttes vezetője beszélt a megalakulás óta eltelt időszakról, a próbákon folyó munkáról, az elsajátított dalanyagokról, valamint arról, hogyan képezték magukat az együttes tagjai az elmúlt években.
Ezt követően Katonáné Gergely Tünde beszámolója hangzott el a Balla Péter Népdalkör Hagyományőrző Egyesület gazdálkodásáról, az elnyert támogatásokról.
Tünde elmondta, hogy a magánszemélyektől érkezett kisebb-nagyobb támogatások mellett a tagdíjak biztosítanak biztos bevételi forrást a népdalkörnek. Az egyesület létrejöttével lehetőség nyílott pályázatok benyújtására is. Szinte minden évben kaptunk támogatást Vecsés Város Önkormányzatának Oktatási Bizottságától vagy képviselő-testületétől. A Bálint Ágnes Kulturális Központ pedig amellett, hogy helyet biztosít rendezvényeinkhez (állandó próbatermünk is a házban van), anyagi támogatást is nyújt programjaink megvalósításához. A Közjóért Alapítvány is két alkalommal támogatott már bennünket pályázat révén.
Örömmel számolt be arról, hogy 2017-ben a Csoóri Sándor Program keretében 800 000 Ft támogatást nyert el a népdalkör. Ebből az összegből új fellépőruhák (mellény és szoknya) készültek az együttes hölgytagjai részére. A ruhákat Gisztl Anna iparművész készítette el. A CSSP-pénzből még további tervünk egy kiadvány összeállítása az elmúlt 15 évről, valamint egy basszus citera vásárlása és ezen kívül szeretnénk egy újabb CD-t is készíteni.

A beszámolókat követően Kis-Tóth János igazgató úr külön köszöntötte a 4 alapítótagot (Szeghalmi Ágnes, Katonáné Gergely Tünde, Vékonyné Hegedűs Andrea és Farkas György), akik a kezdetektől a mai napig részt vesznek a népdalkör munkájában. Feltűzésre került az erre az alkalomra elkészült új kitűző a 3 új tagnak is, akik 2017-ben csatlakoztak a csoporthoz. János Szeghalmi Ágnes művészeti vezetőnek egy Görög Béla, a PerifériArt Képzőművészeti Stúdió vezetője által készített impozáns, pávát ábrázoló üvegmozaikképet nyújtott át, 15 éves magas színvonalú, eredményes munkája elismeréseként.
Kis Csongorné, a Vass Lajos Népzenei Szövetség képviseletében és a KÓTA követeként egy-egy Köszönő oklevelet nyújtott át, és mindkét országos szakmai szervezet nevében köszöntött minket a születésnapunkon. Szót kért még Balla István, aki csodálatát fejezte ki az eddigi elért eredményeinkért, és meghatódva mondta, hogy Édesapa büszke lenne a nevét viselő csoportra! Nagyon jól estek nekünk elismerő szavai!

Mindenki nagyon várta már a népdalkör ünnepi műsorát. A szereplésre Katona Vilma, Balla Péter leánya is befutott. A népdalkör egy magyarsági dalt és egy népdalcsokrot mutatott be, majd a citeraegyüttes Szatmári népdalcsokrot adott elő. Végül egy ősbemutató keretében a népdalkör és a citeraegyüttes minden tagja (kb. 30-an) egy Dunántúli népdalcsokrot állított színpadra.
A műsort követően meglepetésvendég érkezett az ünneplőkhöz, Alagi János, a Magyar Rádió Kórusának szólóénekese. 3 gyönyörű dalt énekelt el, ezzel megkoronázva a jubileumi rendezvényt.
A finom vacsora elfogyasztása után a népdalkör tagja, Evarics Györgyné, Irma által készített óriási ünnepi torta újabb meglepetést és örömet okozott az ünneplőknek. A finom tortát a csoport egyik fellépéséről készült fotó díszítette.
Megható, színes és emlékezetes délutánt töltöttünk el a 15 éves évforduló kapcsán mindazokkal, akik szeretnek bennünket, támogatnak, és figyelemmel kísérik munkánkat. Szeretnénk még nagyon sokáig örömet szerezni a népzenét, népdalt kedvelő közönségnek Vecsésen és országszerte.
Vékonyné Hegedűs Andrea, a Balla Péter Népdalkör alelnöke













