Edzőváltozás – még tavasz előtt
November 13-tól a Vecsési FC új vezetőedzője Szász Ferenc, aki a jelenleg a Pest megyei bajnokságban szereplő gödöllői csapattól érkezik hozzánk. Gendúr László pedig a továbbiakban kapusedzőként folytatja a munkát.
A nem titkolt cél természetesen a jobb szereplés, annak érdekében, hogy bent tudjunk maradni az NB. III-ban.
Az új felállás:
VEZETŐEDZŐ: Szász Ferenc
STÁBTAGOK: Gendur László – kapusedző, Keresztes József – technikai vezető, Szabó Gábor – masszőr
2017. november 18.
Vecsési FC – Dunaújváros 0-1 (0-1)
Gólszerző: Szepessy R.(16’)
Vecsési FC: Gendur László (Komora László a 13. percben) – Balázs Bálint József (Tóth Olivér a 71. percben), Molnár Zoltán, Borsi Márton, Radnai György, Csiszár Richárd Gyula (Cseszlai Bence András az 59. percben), Kiss Krisztián, Lajer Gábor, Csordás Szabolcs József, Farkas Ádám, Szalai Vilmos. Vezetőedző: Szász Ferenc.

Szász Ferenc: „Ugyan egy vesztes mérkőzésen vagyunk túl, de én mégis csak gratulálni tudok a csapatnak és minden játékosomnak. Olyan jellemvonásokat csillogtattak meg ezen mérkőzésen, amelyekre a jövőben mindenképpen nagy szükségünk lesz a bentmaradásért folytatott harcban. Védekezésben stabilak voltunk, és sajnos egyszer hibáztunk, amit ellenfelünk góllal büntetett. Ugyanakkor labdaszerzésből az átmenetekben kimondottan erősek voltunk, és a mérkőzésen mi alakítottuk ki a nagyobb és szépszámú helyzetet. Ez már a jövő feladatai közé tartozik, hogy tavasszal ezen lehetőségekkel éljünk, és ezeket a mérkőzéseket már nem vereséggel, hanem győztesen fejezzük be.”
A VFC 7 ponttal a 15. helyet foglalja el. Előtte három együttesnek van 11 pontja. Ez az öt gárda van a veszélyeztetett helyzetben. Jó lenne már szombaton, az utolsó helyezett 6 pontos Makó Foci ellen csökkenteni ezt a hátrányt. Igaz, hazai pályán még nem nyertünk az ősszel.
A tabellát Dunaújváros vezeti (34) Tiszakécske (33) és Pécs (32) előtt.
Hátralévő mérkőzések:
Bajnoki mérkőzés, előrehozott forduló tavaszról:
nov. 25. szombat 13 óra : Vecsési FC – M-Foci Kft.
Magyar Kupa – 16 közé jutásért
nov. 29. szerda 12 óra: Vecsési FC – Újpest FC (NB.I)













