„A játék a kutatás legjobb módja.” (Albert Einstein) Ezzel a gondolattal kezdtünk hozzá a Vecsési Óvodapedagógusok III. Szakmai Konferenciájának megszervezéséhez.
A 2011-es évtől folyamatosan zajlik a szerkezetátalakítás a köznevelés területén. A mai helyzet szerint még inkább elengedhetetlenné vált, az óvodáskorú gyermekek alapvető tevékenységének, a JÁTÉKNAK és a játék óvodai életben betöltött szerepének kihangsúlyozása.

2017 tavaszán nevelőtestületünkkel volt szerencsénk Dr. Pálfy Sándor főiskolai tanár (Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar) – a játékkonfliktusokról, a játék fontosságáról szóló – előadásait meghallgatnunk. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy szeretnénk, ha az előadás mondanivalója minél szélesebb spektrumban eljutna az óvodapedagógusokhoz, az óvodában dolgozó kolléganőkhöz és az érdeklődő szülőkhöz.
A városban tevékenykedő Óvodavezető Kolléganőkkel és az Oktatási Bizottsággal egyeztetve; megtapasztalva nyitottságukat, támogatásukat, óvodánkkal nekifogtunk a szervezésnek.
A szakmai napot 2017. szeptember 18-án tartottuk a Bálint Ágnes Kulturális Központban; „Napindító Programként” az Előadóinkkal, a vecsési és a vendég Óvodavezetőkkel meglátogattuk a Bálint Ágnes Emlékházat.
A programra ezúttal olyan vendégeket is invitáltunk, akikkel rendszeresen tartjuk a szakmai kapcsolatot, így Budapestről, Dunaharasztiból, Gyálról, Lakitelekről, Pilisről, Szigethalomról, Szigetszentmártonból, Taksonyból, Tápiószeléről, Tiszaugról, Törökbálintról és Újhartyánból is érkeztek kollégák.
A délelőtti program szakmai tartalmú volt, míg a délutáni előadásra a szülőket és a nagyszülőket is meghívtuk, mert úgy gondoltuk, a téma őket is érinti.
Szép számmal voltunk jelen, ahol a szakmai diskurzus mellett sor került a kollégákkal, szülőkkel való találkozásra, beszélgetésre, tapasztalatcserére is. Felejthetetlen napot töltöttünk együtt. Köszönet városunk vezetésének, a Bálint Ágnes Kulturális Központnak, hogy segítő kezet nyújtottak a szakmai nap létrejöttéhez! Továbbá köszönet a MÓD-SZER-TÁR Oktatásszervező és Tanácsadónak a szakmai és lelki támogatásért és a Bálint Ágnes Emlékháznak a szíves vendéglátásért!
Szeretném minden elismerésemet kifejezni a Vecsési Mosolyország Óvoda lelkes nevelői és szülői közösségének a nívós kivitelezésért és a további inspirációért.
A szakmai napot követő pozitív visszajelzések alapján megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk, ha az Óvodapedagógusok szakmai konferenciája hagyománnyá válna, hiszen tapasztalható, hogy óvodáinkban szakmailag átgondolt, országosan is elismert tevékenység zajlik.
Kovácsné d’Elhougne Ilona
óvodavezető, köznevelési szakértő,
Vecsési Mosolyország Óvoda – Kindergarten Kinderlachen in Wetschesch













