Idén szeptember 30-án rendezték meg a Szüreti Mulatságot Vecsésen.
A csikósok és csikóslányok több helyszínen, több megállós felvonulással és tánccal készültek.
Kora délután volt egy kis izgalom a felvonulás közben, ugyanis több csikós is leesett a lováról, szerencsére személyi sérülés nem történt. Az egyik lovast a vasútállomásnál dobta le a paripa, ahonnan otthona, a Horkai tanya felé vette az irányt, és csak a Fő út végén tudták befogni.
Mindkét helyszínen jól sikerültek a fellépések, sok érdeklődő nézte végig az idei szüretisek táncát és felvonulását, este pedig a Grassalkovich Antal Általános Iskola Tornatermében rendezték meg a Szüreti Bált.
– A jegyek már elővételben elfogytak, kénytelenek voltunk a nagy érdeklődésre való tekintettel állójegyeket is osztani, hogy senki ne maradjon le a mulatságról.
A szüreti bírák idén Finta Pál és Lantos István voltak, az esti műsort Gombár Mónika vezette. Gyönyörű koszorút készített Sarkadi Magdolna, ami idén a Váradi család házához került, este a Monger Grill és Cegi csapata közreműködésével itattuk-etettük a vendégeket, a hangulat biztosítására pedig a Brunner zenekart hívtuk meg. Köszönöm a sok segítséget, amit kaptam, elsősorban édesanyámnak, Hartman Évának, nélküle nem jöhetett volna létre a rendezvény – mondta el Finta Fanni, aki idén szervezte először a programot, fiatal korát meghazudtoló profizmussal.
A jó hangulatú, hajnalig tartó bálon a szokásos szüreti „lopkodások” és az értük járó büntetések mellett tombola és sok-sok aktivizáló körtánc fokozta a hangulatot.
VT infó



















