A holland Chardon 2017 Európa bajnoka

Fogathajtás

A svédországi Göteborgban megrendezett négyesfogathajtó Európa-bajnokságon a holland IJsbrand Chardon szerezte meg az Európa-bajnoki címet. A belga Edouard Simonet állhatott fel a dobogó második fokára, és a német Christoph  Sandmann vihette haza a bronzérmet.

Magyarországot a két vecsési hajtó képviselte. Ifj. Dobrovitz József közepes díjhajtást követően 5. lett maratonban, és verőhiba nélkül, mindössze 0,08 msp időtúllépéssel a 7. helyen fejezte be az akadályhajtást, és nyolcadik helyen végzett az összetett versenyben, gratulálunk!   versenye. A díjhajtás közepes lett, azután mind a két hajtásnemben a sereghajtók közé került, így az összetett versenyt a 18. helyen zárta. A csapatversenyben nem volt meglepetés. Egyéniben az első hat között három holland, két német és egy belga szerepelt. Ennek megfelelően Hollandia győzött, Németország az ezüst- és Belgium csapata a bronzérmes. Az egyre jobb hajtókkal rendelkező Franciaország és a hazai előnyöket élvező Svédország is megelőzött minket. A hatodik hely igen szerénynek mondható, egyedül Svájc csapatát tudtuk megelőzni.

fogathírek.hu