Nebanice-eredmények

Fogathajtás

Nemzetközi fogathajtó verseny zajlott július első hétvégéjén a csehországi Nebanicében, ahol az Aacheni Lovas Világjátékokra, valamint a Göteborgi Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra készülő magyar négyesfogathajtó-válogatott tagjai – Lázár Zoltán, Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz – is rajthoz álltak. A díjhajtás versenyében a győztes francia Benjamin Aillaud (47,61) mögött Lázár Zoltán 51,20 ponttal második helyen végzett, ifj. Dobrovitz József 52,80 ponttal a negyedik, Dobrovitz József pedig 53,68 ponttal az ötödik helyet szerezte meg. A szombati maratont Dobrovitz József a 4. helyen zárta, ifj. Dobrovitz József a második helyet szerezte meg. A végén rajtoló Lázár Zoltán azonban nem tudta befejezni a versenyt. Elmondása szerint az akadályokban remek időket hajtott, meg akarta nyerni a versenyt, de az egyik akadályban túl nagy tempót választott, nekiütközött egy oszlopnak és felborultak. Ők is, lovaik is megsérültek. Segédhajtó fia, ifj. Lázár Zoltán ujját Győrben megműtötték, Lázár Zoltánra pedig orvosi megfigyelés céljából további vizsgálatok várnak. A sajnálatos baleset miatt egyelőre kérdéses a tervezett nagy versenyeken való indulása.

Az összetett versenyben ifj. Dobrovitz József– az akadályhajtáson elért ötödik helye után – a harmadik helyen végzett, Dobrovitz József pedig akadályhajtáson 10. lett, így a hatodik helyen fejezte be az összetett versenyt.

fogathírek.hu