FOGATHAJTÁS
Elkezdődtek a szabadtéri fogathajtó versenyek. Hagyományosan Fábiánsebestyénben indul az idény és az idei főcél a négyesek számára a Göteborgi Európa Bajnokság. Ennek megfelelően valamennyi magyar élversenyző elindult, közöttük volt a két Dobrovitz is. Mellettük megtalálhattuk a svájci Voutazt, két cseh Nesvacilt, a holland Bram Chardont és egy másik fiatal hollandot.
Díjhajtásban Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Móró Lajos volt a sorrend. Ifj. Dobrovitz 5. lett a tízfős mezőnyben. Maratonhajtásban a svájci Voutaz Jerome nyert Lázár és Chardon előtt. Dobrovitz 4., fia 6. lett a számban. Összetettben két szám után Lázár vezetett 7 ponttal Dobrovitz előtt. Dobrovitz Jr. a 6. helyet foglalta el. Akadályhajtásban Dobrovitz kockáztatott, hogy gyors és hibátlan hajtással előbbre léphessen. A terve nem sikerült verőhibák és időtúllépés miatt összetettben a 4. helyre esett vissza. Fia jól hajtott, de ez is csak az összetett 6. helyére volt elegendő. Összetettben Lázár biztosan nyert Voutaz és Chardon előtt.
2017-ben a Világ Kupa versenyek mellett az Aachen-i kisvébét július 18-23-a, az előbb említett EB-t, Göteborgban augusztus 21-27-e között rendezik meg. A Fedeles Világkupa sorozat Stuttgartban kezdődik november 15-én, amelyet még négy verseny követ december végéig.
szajan













