Óvodai beiratkozás 2017

Vecsés Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szülőket, hogy városunkban az önkormányzati fenntartású óvodákba a 2017/2018. nevelési évre történő beiratkozás időpontja:

2017. május 8. és 9. (hétfő-kedd) napján (8.00-18.00 óráig)

Kérem a Szülőket, hogy beiratkozáskor a következő iratokat vigyék magukkal:

– a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (személyi igazolvány nem szükséges, csak a lakcímkártya)

– a szülő személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8.§ (2) bekezdése értelmében a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti (óvodaköteles gyermek), a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Amennyiben a szülő óvodaköteles gyermekét a közleményben meghatározott időpontban az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Knt.) 49.§ (2) bekezdése alapján a felvételről az óvoda vezetője dönt. A kötelező óvodai nevelésben való részvétel teljesítéséért a szülő a felelős (Knt. 72.§ (1) bekezdésének b) pontja).

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. Az óvodák felvételi körzetéről az óvodák adnak felvilágosítást, továbbá megtekinthetőek a www.vecses.hu honlapon.

A Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda és a Vecsési Mosolyország Óvoda az alapító okirata szerint német nemzetiségi nevelést folytat.

Az óvodavezető az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntéséről legkésőbb 2017. június 7-ig értesíti a szülőt. A szülő a közléstől számított 15 napon belül eljárást indíthat a döntés ellen. A fenntartó képviseletében a jegyző hoz másodfokú döntést az óvodai felvétellel kapcsolatban benyújtott kérelem tekintetében.

Az önkormányzati fenntartású óvodák elérhetőségei:

Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda (2220 Vecsés, Fő út 83., tel.: 06-29/350-310
http://www.falusiovi.hu)

Vecsési Mosolyország Óvoda (2220 Vecsés, Kisfaludy u. 13-15. 06-29/350-554
http://www.mosolyorszagovi.hu)

Bálint Ágnes Óvoda (2220 Vecsés, Toldy F. u. 31. tel.: 06-29/350-147
http://www.balintagnesovoda.hu)

Vecsési Tündérkert Óvoda (2220 Vecsés, Halmy József tér 1. 06-29/350-514
http://www.tunderkertovoda.hu)

Vecsés Város Önkormányzata

Tájékoztató a nemzetiségi nevelésről a nemzetiség óvodai nevelésének irányelve kiadásáról szóló 17/2013. (III. 1.) EMMI rendelet alapján a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda – Dorfkindergarten Wetschesch és a Vecsési Mosolyország Óvoda –Kindergarten Kinderlachen in Wetschesch, német nemzetiségi nevelést folytató kétnyelvű intézmények. Az Óvodai nevelés országos alapprogramja, valamint a Nemzetiségi óvodai nevelés alapelvei figyelembe vételével készítették és fogadták el Pedagógiai Programjaikat. Az óvodák mindkét nyelv, a német nemzetiség nyelve és a magyar nyelv fejlesztését szolgálják az óvodai élet teljes időkeretét magába foglalva, játékos, változatos formákban. Az óvodai élet tevékenységeiben a két nyelv használata érvényesül. A két nyelv használatának arányát a pedagógiai programban határozzák meg úgy, hogy azok az óvodai nevelési év első hónapjában az érintett gyermekek nyelvismerete vonatkozásában végzett felmérés adataira épülnek.

Tevékenységformáikat az Óvodai nevelés országos alapprogramja szerint alakítják ki, a tartalmakhoz felhasználják a nemzetiségi nyelvi, irodalmi, zenei, szellemi és tárgyi kultúra értékeit. Az óvodai nevelés magába foglalja a nemzetiségi hagyományok, szokások továbbörökítését, valamint a nemzetiségi identitás megalapozását és fejlesztését.

A 17/2013. (III.01.) EMMI rendelet 2. melléklete két nyilatkozatot tartalmaz.

Az I. Nyilatkozat a nemzetiségi óvodai nevelésben való részvételről szól, amelyben a szülő nyilatkozik arról, hogy kéri gyermeke számára a nemzetiségi óvodai nevelés biztosítását.

A II. Nyilatkozat a nemzetiségi hovatartozásról adott önkéntes nyilatkozat.

A nemzetiségi hovatartozás vállalása nem kötelező, ennek hiányában azonban a felvétel során nem érvényesíthető a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 51. § (6) bekezdésben meghatározott előnyben részesítés. A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 28. §-a szerint: „A nemzetiségi nevelési, oktatási intézményt az érintett nemzetiséghez nem tartozók csak akkor vehetik igénybe, ha az intézmény – az adott nemzetiség igényeinek kielégítése után – betöltetlen férőhellyel rendelkezik.”

Vecsés Város Önkormányzata és Vecsés Város Német Nemzetiségi Önkormányzata