Vecsés Humán Fejlesztések és Programok
Kedvezményezett neve: VECSÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Konzorciumi partnerek: Vecsés Közművelődéséért Alapítvány és Vecsési Családokért Alapítvány
A fejlesztés tárgya, célja:
A TOP_PLUSZ-3.1.3-23-PT1-2024-00012 azonosítójú, „Vecsési Humán Fejlesztések és Programok” című projektünk 3 szervezet konzorciumi együttműködésben valósul meg. A konzorcium vezetője Vecsés Város Önkormányzata, a konzorciumi partnerek pedig két civil szervezet: Vecsés Közművelődéséért Alapítvány és a Vecsési Családokért Alapítvány.
A projekt széles körű tevékenységi kört ölel fel, számos céllal és célterülettel. A projekttel elsődleges célunk, hogy egy átfogó programot kínáljunk a településünkön élő, hátrányos helyzetű célcsoportok megszólítására, közösségi életbe vonására és az őket érő mindennapi hátrányok leküzdésére, hogy ezáltal nem csak a célcsoport, de Vecsés Város is fejlődhessen, egy élhetőbb és még színesebb településsé válhasson az agglomerációban.
Szerződött támogatás összege: 679 999 049 Ft
A projekt tartalmának részletes bemutatása:
A projektben tervezett programok és tevékenységek:
- LÓTI-FUTI – Adatkezelési tájékoztató
- SPORTNAP
- Bálint Ágnes Mesefesztivál és Mese konferencia-Életmódváltó és közösségi egészségnevelési tematikával
- Íjászat – Adatkezelési tájékoztató
- ISKOLÁK KÖZÖTTI SPORTKUPA – Adatkezelési tájékoztató
- Csodaország – konfliktuskezelési készségfejlesztés az óvodában – Adatkezelési tájékoztató
- Szűrőbusz biztosítása – Adatkezelési tájékoztató
- Kézműves szakkör
- Digitális kompeteciafejlesztő program – Adatkezelési tájékoztató
- SZUPERVÍZIÓ – Gondozási Központ – Adatkezelési tájékoztató
- Alzheimer Café – Adatkezelési tájékoztató
- Babamasszázs tanfolyam – Adatkezelési tájékoztató
- Mit tanítanak a mesék a boldog családi életről? Meseterápiás nyitott csoport – Adatkezelési tájékoztató
- Csigaház alkotóműhely – Adatkezelési tájékoztató
- Hogyan vagyok jól?-önismereti csoport art-coaching eszközökke – Adatkezelési tájékoztató
- Nyári napközis tábor – Adatkezelési tájékoztató
- 4 Évszak Kreatív foglalkozások – Adatkezelési tájékoztató
- Lélektanoda – Adatkezelési tájékoztató
- Korrepetálás
- Tematikus Gyerektábor
- IFI TÁBOR
- IFJÚSÁGI MÉDIA KLUB
- Társasjáték és póker klub – Adatkezelési tájékoztató
- A Bálint Ágnes Mesefesztivál és Mese konferencia – Bűnmegelőzés és közbiztonság javítása-tudatosságnövelés tematikával
- Bűnmegelőzési Nap – Adatkezelési tájékoztató
- MANÓKLUB
- Kerüld meg Vecsést!
- Idősek számítógépes szakköre
- BABA-MAMA Kör – Adatkezelési tájékoztató
- BABAVÁRÓ – Szülésre felkészítő tanfolyam – Adatkezelési tájékoztató
- Szülő Café (szülő csoport) – Adatkezelési tájékoztató
- SZUPERVÍZIÓ – Családsegítő munkatársai – Adatkezelési tájékoztató
- A Gondozási Központ és a Vecsés és Környéke Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ szociális alapszolgáltatásainak (kiemelve a fogyatékkal élőket) „népszerűsítése”
- Iskolai pszichológus alkalmazása – Adatkezelési tájékoztató
- Varázstükör önismerti foglalkozás – Adatkezelési tájékoztató
- Logopédia foglalkozások – Adatkezelési tájékoztató
- Dyslexia prevenció foglalkozások – Adatkezelési tájékoztató
- Gyógytornászi, gyógytestnevelési szolgáltatások – Adatkezelési tájékoztató
- Szolgáltatásfejlesztési cselekvési terv
Projekt tervezett befejezése: 2028.02.29.
Frissítés
TOP HUMÁN előrehaladás
A TOP_Plusz_3.1.3-23-PT1-2024-00012 azonosító számú, „Vecsési Humán Fejlesztések és Programok” című támogatott projekt 2025. márciusától kerül megvalósításra városunkban.
A projekt kedvezményezettje Vecsés Város Önkormányzata, valamint konzorciumi tagja Vecsési Családokért Alapítvány. A mai napig több, mint 1000 alkalommal valósultak meg a programok összességében, elérve ezzel a helyi lakosság különböző célcsoportjait.
A projekt célja, a helyi szolgáltatáshiányok csökkentése, egészségmegőrző és prevenciós programok szervezése, közösségfejlesztés erősítése, gyermekjóléti és szociális szolgáltatások fejlesztése.
A projekt célcsoportja a hátrányos helyzetű csoportok – különös tekintettel – a gyermekekre, nőkre, idősekre, romákra, fogyatékkal élőkre és más társadalmi szempontból sérülékeny közösségekre.
A programok megvalósítása során bevonásra került a Vecsés és Környéke Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, Vecsési Gondozási Központ, Vecsési Egészségügyi Szolgálat, Vecsési Ipartestület, valamint a Bálint Ágnes Kulturális Központ együttműködőként.
A programokat a célcsoport számára térítésmentesen biztosítjuk.
2025. márciusától az alábbi programok kerültek megvalósításra:
Digitális kompetenciafejlesztő programok:
- Digitális kompetenciafejlesztés: A program megvalósítása során bevonásra került a Vecsés és Környéke Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat a célcsoport minél hatékonyabb elérése érdekében. A program során a résztvevők az alapoktól kezdve tanulhatják meg az informatikai eszközök használatát. Megtanulnak e-mail írni – és küldeni, önéletrajzot írni, ami nagyban segíti őket a munkapiacon való elhelyezkedésben, és igény szerint a konkrét programok használatában kapnak segítséget a foglalkozás vezetőtől.
- Idősek számítógépes szakkörre: A program elsődleges célcsoportja a 65 év feletti idősek, akik már rendelkeznek minimális tudással az informatikai eszközök terén. A program havonta 2 alkalommal valósul meg turnusokban. 1 turnus összesen 6 alkalomból áll különböző témakörökben. Az idősek itt már nem a számítógép alap funkcióit tanulják meg kezelni, hanem a már meglévő tudásukra építkezve tanulnak például az internet veszélyeiről, mindennapjaink social médiájáról, eszköz – és szoftver beszerzésekről.
Szülők számára szülőket felkészítő programok szervezése prevenciós jelleggel:
- Babamasszázs: A program a helyi egészségügyi szolgáltató bevonásával valósul meg. Célcsoportja a vecsési anyák és várandós nők. A foglalkozás évente 2 alkalommal valósul meg ahol a résztvevők megismerhetik a babamasszázst, ami az érintésművészet egyik alkalmazott formája, rendszeres végzése elősegíti az izomrendszer és a mozgáskoordináció kialakulását. Serkenti a létfontosságú szervek működését (emésztés, keringés, légzés) és segít a relaxációban és az esti elalvásban a babák számára. Jó hatással van a baba testi fejlődésére, de elégedettséget, jó közérzetet biztosít a szülőnek is.
- Baba mama kör: A program a helyi egészségügyi szolgáltató bevonásával valósul meg. Célcsoportja a vecsési anyák és gyermekeik. A program minden alkalommal más tematikára épül, amivel az anyák már meglévő ismereteikkel és tapasztalatcseréikkel tudják egymást segíteni, valamint a védőnő szakmai tudásával kiegészülve, magabiztos tudással térnek haza az adott napi téma tekintetében.
- Babaváró – szülésre felkészítő: Évente két alkalommal kerül megrendezésre egy 3 alkalomból álló szülésre felkészítő tanfolyam a védőnők bevonásával. A 2 órás programból 1 órában az oktatás, majd 60 perc kötetlen beszélgetés, kérdések megválaszolása következik. A szülés előtt álló nők teljes körű felkészítést kapnak a gyermekvárás utolsó szakaszában. A program a helyi egészségügyi szolgáltató bevonásával valósul meg.
- Meseterápia: A foglalkozás során minden alkalommal más mese feldolgozásával és átbeszélésével tehetnek szert önismeretre, családdinamikai ismeretekre, segítséget kapnak szakember által a konfliktusok kezeléséhez, valamint problémamegoldó képességeik növeléséhez. Havonta 1 alkalommal valósul meg a program 5 óra terjedelemben.
- Szülő Café: A program évente 2 alkalommal valósul meg, ahol neves szakmailag elismert előadók meghívásával támogatjuk a szülőket, elsődlegesen a vecsési nőket. A program keretein belül célunk a segítségnyújtás, amivel jobb szülőkké válhatnak a résztvevők. Egy közösség létrehozása, ahol a problémákat meg lehet beszélni, megosztani egymással, és a tapasztalatcserék által többé válni. 2025. évben a témáink az iskolai bántalmazás, valamint a gyermeknevelési kihívások és minta volt.
Gyermekek (szünidei) szabadidős programjainak szervezése:
- Nyári napközis tábor: A tábor célja, hogy a Vecsés és Környéke Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ bevonásával támogassuk a szülőket, és megoldást találjunk a nyári szünet okozta „felügyeleti” problémára. A gyerekek és szüleik visszajelzése alapján, a 2025. nyarán megrendezett tábort nagyon szerették, így a 2026. nyarán megrendezésre kerülő tábor rövid időn belül betelt. A tábor célcsoportja a vecsési általános iskolás gyermekek. A tábor célja gyermekek szemléletformálása, a kultúra megkedvelése, kommunikáció fejlesztése. Ennek érdekében többek között buszos kirándulást, kézműves foglalkozást, múzeumlátogatást, mozi látogatást is szerveztünk a gyermekeknek.
Gyógypedagógiai szolgáltatások:
- Dyslexia prevenció egyéni és csoportos formában: A dyslexia prevenció egyéni és csoportos formája is a gyógypedagógia szolgáltatások keretein belül valósul meg. Célja prevenció (megelőzés) a vecsési óvodás gyermekek életében. Ebben a korban a prevenció az oktatás és nevelés területén is a legeredményesebb módszer, így csoportos formában a tanév során 2 alkalommal minden óvodai csoport részesült a programban. A gyermek részképesség zavarának korai felismerésével és a terápia megkezdésével megelőzhető, csökkenthető a dyslexia kialakulásának esélye.
Az egyéni (kiscsoportos) formában történő foglalkozás során, maximum 7 gyermekkel foglalkozott a gyógypedagógus, aki minden alkalommal az iskola előtt álló gyermekeket saját magukhoz mért specifikus feladatokkal látta el, és segítette ennek megoldásában őket. Helyszíne a Vecsési Mosolyország Óvoda telephelye.
- Logopédia:A vecsési óvodás gyermekek részére logopédiai foglalkozás is biztosított a tanév során ahol, a beszéd-, hang- és nyelvi zavarokkal, azaz kommunikációs zavarokkal küzdő gyermekek megsegítése, felzárkóztatása a cél. A foglalkozás jelenleg a Vecsési Nemzetiségi Óvodában valósul meg 2 logopédus által hetente többször.
Gyógytornászi, gyógytestnevelési szolgáltatások:
- Dinamikus Szenzoros Integrációs terápia (DSZIT): A gyógytornászi és gyógytestnevelési szolgáltatások egyik fajtája a DSZIT. A komplex terápia során vecsési nagycsoportos óvodás gyermekek kognitív képességeit, készségeit fejlesztjük szakember segítségével heti rendszerességgel a tanév során. A gyerekek azért is nagyon szeretik, mert játékos formában kerül sor a fejlesztésre, és az idegrendszerük támogatására. Helyszíne: Vecsési Tündérkert Óvoda
- Szenzomotoros tréning (SMT): A gyógytornászi és gyógytestnevelési szolgáltatások egyik fajtája az SMT. A szenzomotoros tréning során több a gyerekek különböző gyakorlatok segítségével fejlesztik a kognitív képességeiket, finommotorikájukat, koordinációjukat. Helyszín: Vecsési Nemzetiségi Óvoda.
- Tervezett szenzomotoros tréning (TSMT): A gyógytornászi és gyógytestnevelési szolgáltatások egyik fajtája a TSMT. A TSMT terápia egyértelműen fejlesztő hatással van a gyermek képességeire, készségeire. A tréninget a vecsési óvodások körében heti rendszerességgel tartja TSMT terapeuta. A terápia különböző gyakorlatok segítségével fejleszti a gyermekek nagy –és finommozgásait.
Életmódváltó és közösségi egészségnevelési programok megvalósítása:
- Lóti-Futi: A rendezvény egy tömegsportnap, ahol a totyogós korosztálytól az felnőttekig bezárólag futóversenyek kerülnek megrendezésre évente 1 alkalommal tavasszal. Kiegészítő szolgáltatásokat biztosítunk a program ideje alatt a résztvevők számára. A verseny ideje alatt a polgárőrség és a mentők biztosítja a zavartalan tömegsportot, és a környező utcák biztonságát.
Általános iskolai oktatás kiegészítése iskolán, tanítási időn kívüli sport:
- Iskolák közötti sportkupa: Az iskolák közötti sportkupa évente 2 alkalommal valósul meg ősszel. A két alkalom két különböző tematika szerint került megszervezésre. Az egyik egy iskolák közötti labdarúgó verseny, míg a másik egy iskolák közötti sportverseny volt. A lebonyolításban, előkészületekben – és szervezésben a vecsési iskolák testnevelő tanárai voltak segítségünkre. A gyerekek nagyon élvezték a versenyszituációt, amiben összemérhették tudásukat a többi iskola diákjaival. A program minden alkalommal magába foglalja az egészségnevelést is előadás formájában.
- Íjászat: A program helyszíne a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, ahol a résztvevő gyerekek Barátságos hangulatban, edzői segítség mellett tudják kipróbálni ezt a sokszínű, lehetőségekben gazdag sporttevékenységet.
Közösségfejlesztő programok szervezése gyermekeknek:
- Csigaház alkotóműhely és alkotótábor: A Csigaház alkotóműhelyben olyan közösségépítő, -és fejlesztő programokat valósítunk meg a 6-14 éves korú gyerekek, kiskamaszok számára, ahol számos kompetenciaterületet érintünk, többek között az önismeret és önkifejezés képességének fejlesztését, a szociális kompetenciákhoz szükséges kognitív készségek és a kommunikációs készségek fejlesztését. A program évente 2 turnusban valósul meg amely turnus ideje alatt heti rendszerességgel vesznek részt a gyermekek a foglalkozáson. Helyszíne: Halmi Telepi Általános Iskola.
Az alkotóműhelyt nyáron kiegészíti egy 6 napon át tartó alkotótábor, ahol a résztvevők minden nap más kompetenciaterületre fókuszálva vehetnek részt a programokon. A tábor a Vecsési Ipartestület együttműködésével valósul meg.
- Hogyan vagyok jól – önismereti foglalkozás: A program az általános iskolás korcsoport önismereti fejlesztő foglalkozása. A program megvalósulásának helyszíne a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. Az önismeret segít a gyerekeknek megérteni saját érzelmeiket, gondolataikat és viselkedésüket, valamint megtanulni, hogyan kezeljék azokat hatékonyan. A programon egyszerre egy egész osztály vesz rész, egy alkalom 2 óra terjedelemben valósul meg különböző témakörökben alkalmanként. Az osztály a tanév során évente 10 alkalommal foglalkoznak közösen a megérteni kívánt érzelmekkel.
- Kézműves szakkör: A program során havonta 2 alkalommal 3 órás terjedelmű kézműves szakkört tartunk a résztvevők számára. Kézműves foglalkozásokon keresztül különböző képességek, kompetenciák fejleszthetőek, ami egy nagyon fontos terület. Tekintettel arra, hogy a kutatások szerint a következő évtizedekben a kreativitás lesz az egyik legfontosabb munkavállalói készség, melynek egyik fejlesztési eszköze a kézműves tevékenység, fontos a gyermekek számára ennek biztosítása.
- Társasjáték és póker klub: A program heti 1 alkalommal valósul meg. A játékok és a pókeroktatás, nem csupán remek közösségfejlesztő játék, de fejleszti a logikai gondolkodást is. A program fejleszti a tanulási szokásokat, a matematikai képességet, a logikai gondolkodást, a koncentrációt, a türelmet és a fegyelmet is. Döntéshozatali – és konfliktuskezelő készségeket sajátítanak el a programon résztvevő általános iskolai tanulók. Helyszíne: Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola
Óvodai és iskolai szociális segítők közösségi tevékenységeinek támogatása
- Négy évszak kreatív foglalkozás: A program évente több alkalommal kerül megrendezésre évszakokhoz, jeles ünnepekhez igazodva. Az adott tematika mentén a gyerekek kreatív kézműves foglalkozásokon keresztül növelik az alkalmazkodó képességüket, kompetenciáikat az óvodai és iskolai szociális segítők és a családsegítő bevonásával.
- Lélektanoda – önismereti foglalkozás: A program az általános iskolás korcsoport önismereti fejlesztő foglalkozása. A program megvalósulásának helyszíne a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. Itt a fókuszban a pozitív énkép, jövőkép áll és a Vecsési Családokért Alapítvány munkatársai segítik a gyerekeket az önismereti út során. A programon egy egész osztály vesz részt. Az osztály a tanév során évente 10 alkalommal foglalkoznak közösen a megérteni kívánt érzelmekkel.
Helyi fiatalok hasznos szabadidő eltöltésének támogatása:
- Ifjúsági médiaklub: A program 8 egymásra épülő alkalomból áll turnusonként, amiből az első turnus megvalósítása van éppen folyamatban. A gyerekek nagyon nagy érdeklődést mutattak a médiaklub iránt. A program során a résztvevők megtanulhatnak videózni, rövidfilmet forgatni, vágni. Különböző szakemberek által, mint például kaszkadőr, sminkes ismerhetik meg a média világát a gyerekek.
Szupervízió a szolgáltatásokban dolgozók számára:
- Szupervízió : A program a Vecsés és Környéke Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, valamint a Vecsési Gondozási Központ munkatársai részére szervezett támogató foglalkozás. A foglalkozás során megosztják egymással a tapasztalataikat, aggályaikat, kérdéseiket a munkatársak és szupervizor segítségével havi 1 alkalommal feldolgozzák az adott hónapban történt eseményeket.
Demenciával élők és hozzátartozóik támogatását biztosító szolgáltatás:
- Alzheimer Café: A program célcsoportja a 65 év feletti idős vecsési személyek és családtagjaik. A program a demencia felismerésének fontosságára hívja fel a résztvevők figyelmét, és segítséget nyújt a demenciával küzdők családtagjainak is. A havi egy alkalommal megrendezésre kerülő foglalkozás alatt szakemberek mutatják be a demencia különböző típusait, nehézségeit és segítik a résztvevőket abban, hogy megértsék mi is a folyamat amin egy demens ember keresztül megy. A foglalkozás végén játékos vetélkedővel/ kvízzel zárják a programot. Helyszíne: Gondozási Központ
Térítésmentes, életkor szerinti szűrővizsgálatokon való részvételre ösztönzés:
- Szűrővizsgálatra való ösztönzés: A Vecsési Egészségügyi Szolgálattal együttműködve évente 1 alkalommal 2 napon át ősszel szűrővizsgálatra való ösztönzés céljából általános felmérést szervezünk. A 2025. évben megvalósult felmérésnek köszönhetően a tájékoztatás után többen szakorvoshoz fordultak a lehetséges problémák feltárásának érdekében.
Iskolai pszichológus alkalmazása:
- Iskola pszichológus (csoportos és egyéni): Vecsés minden általános iskolájában biztosított az iskola pszichológusi szolgáltatás, azonban az iskola igazgatók jelzései alapján a pályázat keretein belül több iskola pszichológust biztosítunk a gyermekek számára. Csoportos és egyéni foglalkozásokat tartanak a gyerekek számára a tanév során. A csoportos foglalkozások alkalmával egész osztályt érintő problémákat dolgoznak fel, míg az egyéni konzultációk során a gyermekek egyéni problémáiban nyújtanak segítséget.
Az anyák egészségtudatos magatartását, mentális egészségfejlesztését támogató közösségi tevékenységek:
- Manóklub: A manóklub havi rendszerességgel megvalósuló program, ahol az anyák kerülnek fókuszba. Minden alkalommal más-más szakember előadását hallhatják a résztvevők, és utána 30 percben kérdéseikre választ kapnak. Plusz segítségként a program ideje alatt játszóházi felügyeletet biztosítunk a programon résztvevő édesanyák gyermekei számára. A program során olyan témák kerülnek feldolgozásra, amik az édesanyák számára a mindennapokban aggodalmat jelenthetnek.
Bűnmegelőzést és közbiztonság javítását segítő tudatosságnövelő program:
Bűnmegelőzési nap: A program évente 1 alkalommal, ősszel kerül megrendezésre. 2025. őszén a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai részére rendeztük meg ezt az eseményt. A program célja a bűnmegelőzési ismeretek elmélyítése, fiatalok által elkövetett deliktumok számarányának csökkentése, a pedagógusok számára hatékony ismeretek átadása, a döntési – és felelősségtudat kialakulása a programon résztvevőkben. Szakmai bemutatók, szituációs gyakorlatok, valamint baleseti szimuláció színesítette a programot, amit a diákok a visszajelzések alapján is nagyon élveztek. 2026-ban a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolában kerül megrendezésre, ahol minden 8. osztályos vecsési általános iskolai tanuló részt vehet.
Összességében elmondható, hogy a helyi humán fejlesztések célcsoportját az eddig megrendezett programokon magas arányban elértük. A jövőben megrendezésre kerülő programok a már említetteken túl kiegészülve folytatódnak, ahol kiemelt hangsúlyt kap az ifjúság és a gyermekek elérése. Számukra olyan új programokkal készülünk, mint a tematikus gyermektábor, ifi napok, sportnap, mesefesztivál 2026-ban életmódváltó és közösségi egészségnevelési tematikával, 2027-ben bűnmegelőzés és közbiztonság javítása-tudatosságnövelés tematikával. Továbbá a már megvalósított kategóriákban is bővül majd a programok széles palettája, mint például a Kerüld meg Vecsést! ami egy kerékpáros kultúra népszerűsítő program lesz Vecsés területén.
Vecsés, 2026. 05. 22.










