Vecsés labdarúgócsapata az előző szezonban megnyerte a Megye I.-es bajnokságot, jogot szerzett arra, hogy a következő szezonban az NB III.-ban szerepeljen, de a bajnoki cím ellenére a klub nem vállalta a harmadosztályú szereplést, mert nincsenek meg a feltételek az osztályváltáshoz.
Az idei szezonra azonban ismét átalakult az együttes, Vincze Gábor vezetőedzőnek új csapatot kell összeraknia. Hogy ez nem megy zökkenőmentesen, azt jól mutatja, a csapat kilenc forduló után a 9. helyen áll a bajnokságban, négy győzelem mellett ugyanannyi vereség és egy döntetlen a mérleg.
A szakvezető már korábban elmondta, 4-5 meghatározó játékos elment a nyáron, akik jöttek, azoknak időre van szüksége, és még nincsenek azon a szinten, ahol a távozók voltak.
Hazai környezetben még elfogadható a csapat mérlege, hiszen a négy meccsből hármat is megnyertek, azonban idegenben eddig nem sok siker termett, az öt meccsből csak egy győzelem született. Ugyanakkor a tavalyi legnagyobb rivális, Dunaharaszti otthonából sikerült egy pontot elhozni.
Komoly, sokgólos veresége eddig még nem volt az együttesnek, és ha sikerül a téli alapozás, nem sújtják a csapatot sérülések, ismét egy sikeres tavaszi szezon elé nézhet a gárda, és odaérhet az élmezőny végére.
SzgY













