Idén két nyári tábort szervez a család- és gyermekjóléti szolgálat

A Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Köz­pont idén is megszervezi az önkormányzat nyári napközis tábo­rát, emellett, a Földfém Alapítvány támogatásával, Balatonbog­láron is eltölthetnek öt tartalmas napot a vecsési gyerekek.

A nyári napközis tábort az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársai szervezik az önkormányzat megbízásából. A június 28-ától július 30-áig tartó nyári program iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy lapzártánkig gyakorlatilag betelt az összes szabad hely – tudtuk meg Tárnokiné Dr. Törő Krisztinától, a család- és gyermekjóléti szolgálat és központ vezetőjétől. Nem csoda, hogy ilyen gyorsan lecsaptak a kínálkozó lehetőségre, hiszen a dolgozó szülőknek nagy segítség, amit a tartalmas programok mellett a tábor a nyári hétköznapokra ígér: a reggel nyolc órától délután négy óráig biztosított gyermekfelügyelet.

– Az önkormányzat idén 2 millió forinttal támogatja a napközist tábort, ezért nagyon kedvezőek a költségek. Egy hétre gyermekenként mindössze hétezer forintot és a napi háromszori étkezés árát kell kifizetniük a szülőknek. Támogatás nélkül körülbelül kétszer ennyibe kerülne – emelte ki Tárnokiné.

– Idén a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola ad otthont a napközis tábornak. Hetente nyolcvan gyereket fogadnak, korosztályonként négy húszfős csoportra bontva. Az első táborozók június 28-án érkeznek, az utolsó csoportok július 30-án hagyják el az iskolát. Tárnokiné elmondta, változatos programokkal készülnek a gyerekeknek, naponta akár két-három program közül is választhatnak majd.

– Hétfőnként kézműves foglalkozás, keddenként csoportos játékok, szerdánként kirándulás, csütörtökön ugrálóvár és gyermekkönyvtár, péntekenként pedig uszoda várja a gyerekeket. Minden hét projekthét is egyben, ezért a foglalkozások egy része adott téma köré épül. A hét lezárásaként „Ki mit tud?” vetélkedőt tartunk, amire egész héten készülnek majd a gyerekek. Nagy hangsúlyt fektetünk a sportprogramokra is, ezeket az iskola tornatermében rendezzük meg.

A tábor ugyan megtelt jelentkezőkkel, de egy úgynevezett pótlistára még feliratkozhatnak a gyerekek, ahonnan úgy kerülhetnek be a táborba, ha valaki visszamondja a foglalást.

Balatonboglári tábor a Földfém Alapítvány támogatásával

A napközis tábor mellett idén ottalvós tábort is szervez a család- és gyermekjóléti szolgálat és központ. A vecsési Földfém Kft. alapítványa kétmillió forinttal támogatta a szociális intézményt, a felajánlott összeget vecsési gyermekek nyári táboroztatására fordítják. A jelentkezők augusztus 2. és 6. között négy éjszakát (öt napot) tölthetnek el Balatonbogláron.

– Három csoportot, összesen hatvan gyermeket és csoportonként két felügyelőtanárt tudunk elvinni Balatonboglárra. Az üdülő közvetlenül a vízparton fekszik, egy biztonságos, elkerített területen. A helyszín adottsága miatt hangsúlyosak lesznek a strandprogramok, de többfajta kirándulást is tervezünk, meglátogatjuk a környék nevezetességeit, és balatoni hajókázásra is szeretnénk elvinni a gyerekeket – avatott be a tábor részleteibe Tárnokiné.

A Földfém Alapítvány támogatásának köszönhetően a balatonboglári tábor költségeit is sikerült alacsonyan tartani: öt napra teljes ellátással összesen harmincötezer forintot kell fizetniük a jelentkezőknek. Bár szubjektív, hogy kinek mi az olcsó, fontos tudni, hogy az alapítványi támogatás nélkül egy ilyen táborért ennek az összegnek a dupláját is elkérik sok helyen. A nehéz anyagi helyzetben lévő családoknak még nagyobb támogatás jár, a család- és gyermekjóléti szolgálat és központ klienseinek jelképes összeget, tízezer forintot kell fizetniük a táborért.

Tárnokiné Dr. Törő Krisztina kiemelte, a balatonboglári program is nagyon népszerű, már a meghirdetést követő napon betelt az elérhető helyek fele. Jelentkezni június 18-áig lehet a www.cssegito.hu honlapon elérhető jelentkezési lappal. A táborról további információt kérhetnek a 06-30/668-7030 és a 06-20/225-2830 telefonszámon.

VN