Megkezdődött a Szent Kereszt templom felújítása

Az önkéntes segítők egy csoportja – sajnos nem teljes a létszám a képen - Fotó: Frühwirth Mihály

Tavasszal az újság hasábjain már hírt adtunk a templom megújításának terveiről és az akkor tervezett ütemezésről. Sajnos a járványhelyzet ezekre a munkálatokra is hatással volt, így végül két ütemben tudja lebonyolítani az egyházmegye a templom megújítását.

Fotó: Varga Norbert

Szeptember 27-én délután rengeteg önkéntes segített az épület kiürítésében és az orgona, illetve a padok takarásában. Ezúton is köszönjük az önzetlen segítségüket!

A felújítás első üteme, mely szeptember 30-án indult, magában foglalja a padló felújítását, valamint a templom rákötését a városi csatornahálózatra.

A terrazzo lapokból álló padlót egy olyan cég újítja fel, amely kimondottan ilyen burkolatok megóvására és újra gyártására szakosodott. Legyártottak annyi egyedi padlólapot, amennyi a nagyon sérült részek cseréjéhez szükséges. Az egész padlót felcsiszolják és speciális viaszréteggel vonják be. A lábazatokat megtisztítják, ahol hiányzik, ott új lábazatot készítenek. A templomban található szép trieszti mészkő lépcsők gépi tisztítást kapnak. A szentélyben lévő lépcsővel megközelíthető részt lesüllyesztik a padló szintjére és a beton helyett padlólapokat tesznek erre a részre is. A munkák várhatóan ez év novemberében fejeződnek be.

Az első ütemben a templom padlóburkolatát újítják fel a szakemberek – Fotó: Varga Norbert

A második ütem, amely a tervek szerint jövő év első félévében fog megvalósulni, magában foglalja az elektromos rendszer felújítását, új lámpatestek felszerelését, a templom festési munkálatait, valamint a mennyezet átalakítását.

A munka elvégzéséhez szükséges anyagi forrásokat a hívek adományai, Vecsés Város Önkormányzata, és a Fehér János Alapítvány biztosították. A felújítás terveit Polyovka-Fazekas Orsolya készítette. Köszönjük az egyházmegye koordináló tevékenységét!

Frühwirthné Halász Melinda, alpolgármester