A vecsési búcsú

A járvány miatt idén maszkban járták a búcsú körmenetét

Az Ó-falú búcsúja szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén van. Rákövetkező vasárnap, szeptember 20-án ünnepeltük a hagyományainkhoz hűen, szentmisével és mise végén a szokásos körmenettel.

Sajnos a koronavírus-járvány erősödése miatt csak az egészségügyi előírások betartásával. Ezért voltak a hívek lényegesen kevesebben a szentmisén is és az azt követő körmeneten is. Furcsa volt látni, a „soványabb” sorokat, de a hívek lelkes éneke, imája a régi áhítattal szállt az Úrhoz. A Fúvószenekar is a megszokott színvonalon játszott a körmenet alatt.

Idén csendes volt az Epres. Sem búcsúi, sem kirakodó sátrak, de még a hangos körhinták sem működhettek. Természetesen a vírus miatt. Reméljük, jövőre bepótolhatjuk az elmaradt vidámságot. Megvoltunk ezen külsőségek nélkül is, de ha lehetséges, örömmel veszünk majd részt a becsületes, gyakran nagyon is nehéz munkák után feloldásként a vidám szórakozásban.

Arra talán jó ez a korlátozás, hogy többet tudunk együtt lenni szeretteinkkel és alkalom is bővebben akad,

Fotó és szöveg: Nagy István Elek