Szénási Sándor István: TISZTA LAPPAL (Tabula rasa)
A hajnali ég arcát
pirosra csípte a fagy,
havas mezők lapjára
verset ír a kelő Nap.
Sejtek halnak, születnek
a hótakaró alatt,
szebb életről álmodik
a lét, de még hallgatag.
Mindent újra kezdeni
kész magvában mocorgó,
tisztulni vágyó idő,
hol csodákra hull a hó.
Földbe szivárog a múlt:
tápoldata, nem mérge
kell legyen új jelennek,
s megszülethet a béke.
Bábjában él a világ
szegény, szép szelídsége:
elpusztul itt minden,
ha hernyó lesz, nem lepke!
Tán megvalósul egyszer
a karácsonyi álom,
és tavasszal lepke ül
a ringó vadvirágon!
Kelemen Bata Mária: MIT VÁROK AZ ÚJÉVTŐL
Újult erőt, egészséget,
boldogságot, békességet,
egyetértést, szeretetet,
tűnjenek el zord fellegek!
Tele kamrát, ételt, italt,
házam sosem legyen kihalt.
Bánat messze elkerüljön,
de az öröm hozzám jöjjön.
Legyenek új munkahelyek!
Dolgozzanak az emberek.
A viszálynak legyen vége,
jöjjön el a világbéke!
Ez az újév áldott legyen!
Mindenkinek, nem csak Nekem!
Ilyen élet mire vágyom,
tiszta szívből ezt kívánom!
Sallay Gyula: JÁTSZOM
Játszom:
számokkal, helyi értékekkel,
ide-oda rakom őket,
álságos harcosa vagyok az időnek.
Játszom:
élettel, anyaggal, energiával,
sorsodat betöltő nagy dumával.
Játszom:
hittel, szavakkal, lélekkel,
célodat ezekkel éred el.
Játszom:
szerzetest, katonát, hivatalnokot,
az egyszerű ember itt nem jóllakott.
Játszom:
ám Te nem látod,
sárga fém a bálványod.
Játszom:
Te úgy hiszed érted,
ám játékomban értéktelen a lélek.
Játszom:
Te is játszol a kis képernyőn,
ám nem látod,
hogyan forog esendő világod.
Játszom:
az újrateremtés ezernyi arcát,
életed rejtett vágyát,
a szeretetre vágyó álmot,
mely nélkül lassan meghal a világod.
Benke Mária: TÉL VAN…
Göcsörtös ágakon, hó, zúzmara,
lent hó födte táj, szánkózik Lala.
Röpül a szán kacagó gyerekek,
a lovas szánon csengettyű fecseg.
A szikrázó csendben reccsen egy ág,
huppan alá a hóban, szép e téli táj.
Fényben ragyog minden, hó angyal száll
kéklő égbolton Főangyalnak szalutál!
Lala hívja Julikát szánkózni,
Julika nem tud nemet mondani.
Nevetve siklanak a lovas szánkón,
barázdákat szántanak a szűz hón’…
Oly jó a tél, mikor minden fehér,
csillog a hó fenn a hegy tetején.
Lassan a sítalpak is előkerülnek,
a városban az utcák kiürülnek…
Élvezi gyermek, felnőtt a telet,
sok kismadár az ágon didereg.
Várva várja a kikelet jöttét,
télen az éj hideg, s az égbolt sötét…
Varjasi Béla: KI VEZESSEN?
Szabad akaratunk lehet.
Mindenki önállóan bármit tehet.
Céljainkat így érhetjük el,
de a következményekkel számolni kell.
Dönthetünk utak, sorsok felől.
Nem mindegy ki kit, s mire jelöl.
Valaki alkalmas egy feladatra,
férjként, vezetőként megkaphatja.
Sajnos, oly gyakorta utólag derül ki,
nem az került a posztra, aki megérdemli.
Korlátokkal bíró emberek vagyunk,
véges ismeretünk, tudásunk, agyunk.
Ezeknek néha szomorú a következménye.
Hatása van az egyénre, családra, népre.
Tökéletlen ember, tökéletlent félre vezet.
Abszolút tökéletes, csak a Bibliában lehet.
Összeállította: Szénási Sándor István
