Idősek ellátása járvány idején

Sokak élete megváltozott a vészhelyzet kihirdetése óta nem csak országos, de helyi viszonylatban is. Mindenhonnan azt hallani, hogy „aki teheti, maradjon otthon” különösen a 65 év felettiek. A Gondozási Központ élete is megváltozott, hiszen az Idősek klubja bezárt, de ez közel sem jelentette azt, hogy az intézményben dolgozók otthon maradhattak.

Jelenleg napi szinten 150-170 fő idős személyt látunk el, emellett további 42 főről jelzőrendszeres házi segítségnyújtás keretében gondoskodunk. Ebédet 96-an kérnek napi kiszállítással, de jelenleg más módon nem is kaphatják meg a napi egyszeri meleg ételt a fertőzések elkerülése érdekében. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amikor a Központi Konyhától megkapjuk az ebédet, akkor a konyhai dolgozóink a már előzetesen felületfertőtlenítővel lekezelt ételhordókba adagolják az ebédet, majd az önkormányzati kisbusszal, két kollégával az idősek otthonaiba szállítják. Átvételkor jelezhetik a gondozónőnek, ha egyéb dologban is kérik a segítségünket, mint például gyógyszerkiváltás, bevásárlás, amit általában két munkanapon belül teljesítünk.

A házi segítségnyújtás is kicsit átalakult. Igyekszünk minden bejövő igényt kielégíteni. A napi gondozási tevékenységek, mint a fürdetés, higiénés feladatok ellátása, gyógyszerkiváltás, ügyintézés stb. most is zavartalanul működnek. Az intézményben dolgozó kollégák védőfelszerelése biztosított (szájmaszk, kézfertőtlenítő, gumikesztyű), amiről a fenntartó, Vecsés Város Önkormányzata gondoskodott, de mellette civil felajánlásokat is kaptunk, amit ezúton is köszönünk.

A klubtagokról sem feledkeztünk meg, sokan közülük kiszállítással kapják meg a napi egyszeri meleg ételt, emellett, ha ők nem keresnek minket, akkor minden héten felhívjuk őket és érdeklődünk hogylétük felől, megkérdezzük, hogy miben segíthetünk. Kérésüket rendszerint két napon belül megoldjuk.

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban is megszaporodtak a jelzőhívások. Néha csak pánik miatt, de a legtöbb esetben indokolt a hívás. Rosszullét, elesés a jellemző. Ezt a munkát most is két kolléga végzi váltásban, 24 órás ügyeleti rendszerben. Segélyhívás esetén 30 percen belül kiérkeznek a bajba jutott időskorúakhoz.

A mostani helyzetben az időseknek is sokkal nehezebben telnek a mindennapok, hiszen magányosan, izoláltan kénytelenek tölteni az idejüket. Ebből adódóan a gondozók helyzete is nehezebb, hiszen több ellátottnál kell ugyanazt a minőségű munkát elvégezni, de a kollégák egyelőre kitartanak, igyekeznek megnyugtatni az időseket és valódi támaszul szolgálni a lehető legnagyobb szakértelemmel. Munkájuk minden tekintetben elismerésre méltó és tevékenységüket, valamint hozzáállásukat ezúton is köszönöm.

Remélem, mihamarabb túl leszünk a nehéz időszakon, de addig és azután is keressenek minket bátran a helyi idősek, ha segítségre van szükségük.

Érdeklődni a Jókai Mór utca 8. alatt, vagy a 06-29/350-267 és a 06-30/248-8506 telefonszámon lehet. E-mail címünk: gondozasi.k@hotmail.com.

Pereginé Vodila Terézia, intézményvezető