Karintiában jártak a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola tanulói az Erasmus+ projekt keretében.
Október 21-étől 26-áig a karintiai Lavamündben folytatódott a kétéves Erasmus+ projektünk, amely az NMS Lavamünd és iskolánk közötti partnerkapcsolat erősítését tűzte ki célul. A toleranciai elősegítése egy fiatal, erős Európáért címet viselő európai uniós pályázat során a gyerekek most Ausztriában tölthettek egy nagyon eseménydús, élményekkel teli hetet. A német nyelvgyakorlás anyanyelvi környezetben nagyon nagy előnyt jelentett a részvevő diákoknak, akik osztrák cserediákjukkal a vendégcsaládoknál és az iskolai programokon is csak németül kommunikáltak egymással.
Egy sértetlen természet a jövő alapja és esélye, e mottó köré épült fel októberi projekthetünk tematikája. Első nap egy csodás erdei túrán vettünk részt a Geopark Karawanken túravezetőjével, aki német és magyar nyelvű növény nevekkel várt ránk. Ezeket a növényeket kellett megkeresniük a diákoknak, majd mobiljuk segítségével lefotózták őket, este pedig feltöltötték a képeket egy digitális herbáriumba a WhatsApp segítségével. Emellett érdekes erdei kvízfeladatok vártak a túrázókra, akik egy-egy diót kaptak a helyes válaszokért. Végül egy erdei tisztáson kreatív képeket készítettek a gyerekek falevelekből és gallyakból.
A Karavanka Hegység Geológiai Központjának vezetője másnap érdekes bemutatót tartott egy digitális füzet segítségével a Karintiában fellelhető kőzetekről és hegyvonulatokról, ill. a Föld kontinenseinek kialakulásáról. A modern technika és a hölgy lelkesedése mindenkit magával ragadott. Délután testközelből is megcsodálhattuk a hegyek kőzeteit és a patakokkal, vízesésekkel teli vadregényes tájat, amikor a Trögerni Szurokban túráztunk. A természet szépségei mellett a karintiai konyha finom ízeivel is megismerkedtünk, hisz minden nap helyi specialitásokkal vártak minket az alpesi éttermek séfjei. A gyerekeknek különösen tetszett az Eisenkappelben tett bányajárattúra, ahol sokan megijedtek az alvó denevérektől. A digitális eszközök oktatásban való széleskörű, érdekes felhasználási lehetőségének jó példája volt, hogy Hanti Mirtill tanárnő segítségével a gyerekek a saját képeiket fotószerkesztő programokkal átalakították és kedvükre szerkesztgették. Ezekből a fotómontázsokból a legjobbak nyomtatásban is megjelennek majd májusban az Erasmus+ projektünk egyik kiadványában, egy közös vecsési-lavamündi fotóalbumban.

Az iskolában is a természettel, környezetvédelemmel és a lehetséges természeti katasztrófákkal foglalkoztunk. A klímaváltozásról szóló érdekes kiselőadás után a kézművességé volt a szerep: mindenki elkészített egy golyót agyagból és különböző virágmagokból. Ez reményeink szerint májusban már színesíteni fogja a kertünket, amikor lavamündi barátaink Vecsésre látogatnak.
Jó volt látni, ahogy napról napra egyre jobban, oldottabban beszélnek egymással a gyerekek, közösen oldottál meg az iskola udvarán a vicces egyensúlyozási-ügyességi feladatokat is.
Projekthetünk záróakkordjaként egy 1700 méteres csúcsra, a közeli Petzenre utaztunk. Ez a hegyoldal kiváló a túrázásra és a téli síelésre is. A ködben úszó karintiai völgyfaluk látványa a sífelvonóból és a csúcsról is mesébe illő volt. Bokát próbáló sziklákon másztunk, alpesi tavak jéghideg vizét érintettük és örömmel szívtuk magunkba a csodás hegyi levegőt, majd a bleiburgi vadregényes függőhídon sétáltunk át.

Lavamündi partneriskolánk igazgatója a részvételi dokumentumok átadásánál kihangsúlyozta, milyen sok előnyt jelent egy mostani tinédzsernek egy partnercserén való részvétel, megköszönte a tanárok segítő munkáját és sok erőt kívánt pályázatunk májusi, vecsési záró programjához.
Köszönet a szülőknek a szíves vendéglátásért és az NMS Lavamünd projektben részt vevő tanárainak a változatos programokért, Hanti Mirtill és Virrasztó Gyöngyi kolléganőimnek pedig a projekthéten nyújtott segítségükért.
Fazekasné Gombár Mónika, projektvezető













