Kézilabda

Férfi kézilabda NBI B Nyugati csoport

Elmaradt mérkőzés őszről – váratlan pontvesztés

Vecsés SE–NEKA 33-33 (17-18)

A VSE sok hibával, vastagon idényelejei formában, egy időntúli hétméteressel szerzett egy pontot.

Junior: Vecsés SE–NEKA 23-29

Kemény télben hidegzuhany a nyitányon

Vecsés SE–Veszprémi KKFT Felsőörs 25-35 (11-17)

A veszprémi gárda sokat erősödött a tél folyamán, és simán győzött.

Junior: Vecsés SE–Veszprémi KKFT Felsőörs 18-33

A nyitányon az éllovas Dabas rangadót nyert, és miután az élmezőny többi tagja kikapott, ezért már 7 pont előnnyel vezeti a tabellát. Érik a bajnoki címük. Vecsés SE 17 ponttal 4. helyen áll. Mindössze 3 pont a hátránya a második PLERtől és 2 pont a harmadik Győrtől. Most búslakodhatunk, mert felérhettünk volna a dobogóra. Reméljük, hogy azért odaérünk!

Antal Zoltán, szakosztályvezető: –Egy héten két forduló, egy döntetlen, egy vereség. A felemásra sikerült felkészülés megpecsételte volna a csapat sorsát?! Ennél picit mélyebben van a megoldás. Téli alapozásunkat folyamatosan nehezítették a sérülések és az influenza, ami kihatott az első versenyhétre is. A NEKA elleni találkozó őszről áthozott volt, melynek időpontja két naponta változott, majd a vége a számunkra kedvezőtlenebb, szerda 20 órai kezdés lett. Elégedetlenségről nem beszélhetünk, de elégedettségről sem, hiszen erre mérkőzésre nem volt olyan egészségi állapotban 16 játékos, akit nevezhettünk volna. Véleményem szerint ebben a csapatban sokkal több van, és a szakmai stáb azon dolgozik nap mint nap, hogy ezt kihozza belőle. A Veszprém sokat erősödött, nálunk meg nem gyógyultak meg a betegek és a sérültek.

Női kézilabda – NBII Déli csoport

A felnőtteknél az őszi szezon zárásakor Tököl és Gyömrő vezeti a tabellát 16-16 ponttal a 14 pontos Inárcs előtt. A Vecsés SE Ju-Sec 7 ponttal a 8. helyen várja a tavaszt. A juniorok a dobogós helyezésért küzdenek, most a 4. helyen állnak. A szezon február 18–19-én – lapzárta idején – kezdődött, így az Inárcs elleni idegenbeli mérkőzésről nem tudunk még beszámolni.

Kamper Olívia, felnőttcsapat edzője: – A hathetes téli alapozás felemásra sikerült, betegségek és sérülések hátráltatták a minőségi munkát. A sok edzőmérkőzés valamelyest helyettesítette a megfelelő terhelést. A szünetben öt játékos érkezett a kerethez (Borkowska Katalin irányító, Simkó Dominika jobbátlövő-szélső, Simkó Anita irányító, Mátrai Nóra balszélső, Vörös Andrea balszélső), akiket éles szituációkban lehet a leghatékonyabban beépíteni a csapatba. A Vasas–KSI közös rendezésű tornáján vehettünk részt, ahol három mérkőzést játszhattunk, ezek a megmérettetések lehetőséget biztosítottak arra, hogy információt gyűjtsünk arról, hol is tartunk valójában. Ezt követte még két edzőmeccs, melyeken egyre jobban összeállt a gárda. A mieink játéka továbbra is a védekezésre és az ezt követő gyors ellentámadásokból szerezhető könnyű gólokra épül. Az első fordulóban az Inárcs-Örkény fogadja csapatunkat. Célunk ugyanaz lesz, mint a tavasz többi fordulójában, a pontszerzés és az, hogy hajtós, gyors csapatunk legyen, akinek egyre többen szurkolhatnak majd a mérkőzéseken.

Csenki Judit, utánpótlásedző: – Az Országos Serdülő Bajnokságban (2001–2003) szereplő lányok a Dunaújvárosi Akadémia csapata mögött másodikként jutottak a felsőházba, a rájátszás március elején kezdődik. A tíz csapatot tömörítő elődöntőből nem lesz könnyű az országos döntőbe jutni, de a minél jobb eredmény elérése mellett ez is megfogalmazható elvárás feléjük. U13-as csapatunknak (2003–2005) a rájátszás a középházban február végén kezdődött, mivel az alapszakaszt a 4. helyen zárták. A középházban folytatjuk, ami kemény ellenfeleket tartogat hiszen a Győri ETO, a Fehérvár, a Siófok és a Békéscsaba nem fogja könnyen beadni a derekát. Ennek a brigádnak minél több pontszerzés és a lehető legjobb eredmény elérése a cél. U11-es (2005–2006) lányaink az alapszakban az ötödik helyen végeztek, ez az alsóházi megmérettetésekre volt elegendő. Itt más választás nincs, meg kell nyerni az alsóházat.

szalontai