Egy hagyomány, a kor követelményeihez igazítva
A hagyományról csak annyit, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat 2003-ban elevenítette fel ezt a vecsési népszokást, ami az 1950-es évekig nagyon ismert volt a településen. Aztán közbeszólt a politika és ez farsangi szokás is feledésbe merült. Pedig a többnapos farsangi bálozás után, teljesen természetes volt Vecsésen is, hogy hamvazószerdán a legények házról házra jártak, hogy a lányokat elkérjék az esti bálra. A lányos házaknál friss rétessel vendégelték meg őket. Így alakult ki Vecsésen is a rétesevés szokása, így vált a rétes farsangi süteménnyé. Napjainkban a zenés házalás már elmarad, de a strudlessn a legfőbb attrakció még él. Tizenöt évvel ezelőtt farsangvasárnap az óvodások és iskolások műsorával idézték meg a múltat a Dorfschule aulájában, majd zenés-táncos esttel búcsúztatták a farsangot. Az óvodások és az iskolások szerepeltetése pedig azóta is erősíti a hagyományok ápolását ebben a korosztályban.
Jó ötlet volt tavaly a Garssalkovich iskola aulájából a tornaterembe átvinni ezt a programot, mert az egyre nagyobb érdeklődés miatt lassan ez a hely is kicsi lesz. A Német Nemzetiségi Önkormányzat egy hagyományt a kor követelményeihez igazított. Ennek pedig az a következménye, hogy most is nagy érdeklődést váltott ki a február 26-án, vasárnap 16 órától megrendezett rétesevés. A program elején Tófalvi Mónika a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a vendégeket, aki jó házigazdaként a műsort is levezette. A közönség soraiban ott volt Szlahó Csaba polgármester, aki elsősorban a Petőfi iskola táncosaival fellépő lányai miatt izgult. A műsorban először a VHZ Ifjúsági Zenekara lépett fel. A fiatalok azt a programot mutatták be, amivel áprilisban Pécsváradon a Landesrat által rendezendő Német Nemzetiségi Ifjúsági Zenekarok országos versenyen fognak szerepelni. Ezt a lehetőséget tavaly áprilisában Budakalászon szerezték, ahol a regionális válogatót megnyerték. Ezt a lehetőséget tavaly áprilisában Budakalászon szerezték, ahol a regionális válogatót megnyerték. A Lentshi polkát és Körshtal indulót karmesterként Szabó Imre dirigálta. Sok szülő és nagyszülő várta a Falusi Nemzetiségi Óvoda Maci csoportjának a műsorát. A csoportban több a fiú, mint a leány, ezért Katicás és Napocskás kislányokat is szerepeltettek a felkészítő pedagógusok. (Schiszlerné Bakk Katalin, Horváthné Papp Éva, segítőik Kékesiné Fitz Zsuzsanna és Frühwirth Józsefné Terike néni.) A műsorukat német nyelven adták elő, amiben felelevenítettek egy régi farsangi vecsési népszokást. Ezután a Mosolyország Óvoda tánccsoportja következett. A nagycsoportosokból álló ovisok öt tánccal készültek. A műsort betanította: Czuczor-Tóth Vivien, Romhányiné Lieber Mónika és Vasadi Annamária. A felkészülésben segítettek: Kukolyné Kovács Zsuzsanna, Pestiné Ujvári Terézia és Zsolnai Györgyné. Ezt követően egy újabb iskola, a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium táncosai léptek a közönség elé. A „Die kleinen Schwalben” tánccsoport tagjai első osztályos koruktól tanulják a német nemzetiségi táncokat. Heti egy alkalommal testnevelés óra keretében zajlanak a próbák. Ez volt a második fellépésük. A táncokat betanította Békefiné Fenyvesi Gabriella. A műsort a Grassalkovich iskola „Flinke Beine” tánccsoportja zárta. A táncosok először a farsang temetését mutatták be, majd Wenczl József, Manninger Miklós és Füzesi Józsefné koreográfiái alapján betanított táncokkal léptek fel. A tánccsoportot betanította Füzesi Józsefné és Gombosné Simon Amanda. A rendezvény kísérő programjaként Jámbor Mátyásné, Teca néni által összeállított fénykép kiállítást nézhették meg az érdeklődők, amelyen régi vecsési esküvői fotókat mutatott be.
A program egyik legnagyobb látványossága a hagyományos sváb rétes készítése volt. Petz Márton dagasztott, az Abonyi család pedig nyújtotta a rétest. Bárki kipróbálhatta. Ez egy újabb nagyszerű alkalom volt arra, hogy a fiatal generációk megismerjék elődeik szokásait. Egyébként a Petz, az Abonyi, valamint a Kaposi család már egy nappal korábban elkezdte az előkészületeket. Több mint 600 rétest sütöttek vasárnapig. A cukrászdák is besegítettek, így Vecsésen a hamvazószerda előtti vasárnap rengeteg rétes került a rendezvény helyszínére. Volt minden ízesítésű, a káposztás-kolbászos fogyott el a leggyorsabban, de nagyon népszerű volt a kétféle túrós, a mákos és az almás is. A műsor és a bemutató után a Brunner Zenekar játszott.
Polgár













