Az adventi ablakok szokása még a nyolcvanas évekbe nyúlik vissza Németországba. Magyarországon körülbelül tíz éve kezdett elterjedni. Azóta számos településen karácsonyváró hagyománnyá vált, mindenütt kicsit más formában.

Öt évvel ezelőtt olvastam először erről a kezdeményezésről az interneten, és megtetszett. Hamar kiderült, hogy Vecsésen még nem indult el ez a hagyomány, és még abban az évben bele is vágtunk a szervezésbe Sarka Katával. A szervezést minden évben ketten vagy hárman, anyukák végeztük a szabadidőnkben.

A játék lényege, hogy minden jelentkező ház kap egy számot 1-24 között, azaz egy napot, amikor „nyitva” lesz, „világít” az ablaka egészen karácsony napjáig. A világító ablakok helye titkos! Előzőleg segítségül karikázott térképet adunk a megtalálásukhoz a vállalkozó kedvű gyerekeknek és felnőtteknek. A közösségszervező platformunk az Adventi ablakok – Vecsés nevű Facebook-csoport, a napi térképeket is itt tettük közzé.

Számunkra fontos, hogy minden vállalkozó kedvű házigazda kötetlenül tudjon csatlakozni a kedvéhez és a lehetőségeihez mérten, így lehet az, hogy egy nap egy, kettő vagy három ablak is nyílik, a jelentkezők számának függvényében. Mindenki testre tudja szabni, hogyan szeretne részt venni: van, aki az ablakdíszítésbe tesz bele apait-anyait, van, aki segítségül verset írt ablakához, más pedig személyesen, nasival, saját maga által sütött mézeskaláccsal, zenével várja látogatóit.

Kezdeti célunk volt, hogy legyen egy jó program kimozdulni a szabad levegőre, a sötét téli estéknek célt találni gyerekkel is – sokan akár sétálva vagy biciklivel keresik meg a közelben nyíló ablakokat. (Persze több az autós egyelőre.) Azóta kiderült, hogy igazi kis közösség is tud épülni ezáltal, és a Facebook-csoporton kívül is van élet. A játékon keresztül meg tudtak ismerkedni egymással családok, de volt, aki a épp a szomszédot tudta kimozdítani otthonról.

Az első évben még 32 házigazdával indítottunk, és 2025-ben már 52 ablakunk nyílt! Sok vecsési intézmény csatlakozott már a játékhoz: nagyon büszkék vagyunk óvodáinkra, bölcsődéinkre és lelkes könyvtárosainkra is, akik mind vendéglátással, valamilyen apró ajándékkal, saját mesével vagy épp magával a Mikulással várták a gyerekeket! Idén először az Andrássy már az iskolákat is képviselte! A Bálint Ágnes óvodát azért emelném ki közülük, mert már 2022 óta lelkes házigazda, és ablakkeresésben is jeleskedik. Idén az óvodásaik rajzai és jókívánságai kísérték végig az adventet velünk, köszönjük nekik ezúton is!

A legszebb ablakért járó díjat a Zöldfa utca 23. szám kapta

Az ablakkeresés színesítésére találtunk ki néhány díjat, amelyekhez oklevél, és jelképes ajándék is jár. Pompás-díj: a legszebb ablakot minden évben a Facebook-közösség szavazza meg. A legtöbb szavazatot ezúttal a 14-es szám, vagyis a Zöldfa utca 23. kapta. Gratulálunk Szalontai Ildikónak és kisfiának, Barnabásnak! 2. helyezett: Kinizsi u. 48. (5-ös ablak), 3. helyezett: Előd u. 43. (12-es ablak).

A Táltos-díjat az kaphatja, aki legtöbbször volt a leggyorsabb posztoló. Idén rekordmennyiségű, 20 posztoló kapott Villám-oklevelet, amelyet Szabó Csilla ötször nyert el, így ő és kislánya kapta a „legtöbbször volt első” megtaláló díját.

Üstökös-díj: a legtöbb ablakot megtaláló – és posztoló – díja. A legtöbb ablakot (mindet!) Divéki Gabriella és kisfia, Tibor találta meg.

Rudolf-díj: a szervezők díja. Idén sem volt könnyű a döntés. Különösen közel állnak hozzánk azok, akik vecsési intézményként – maguk is egy-egy közösséget képviselve – csatlakoztak a játékhoz, és akik együtt, az ablakkereső játékon keresztül építik a vecsésiek egyre összetartóbb közösségét. Az idei díjat a Vecsési Református Gyülekezetnek ítéltük meg.

Köszönjük az ablakok házigazdáinak a gyönyörű ablakokat, kedves vendéglátást, szuperek voltak! Köszönjük minden ablakkereső kitartását, lelkesedését! Várunk jövőre is!

Lipkovics-György Gabriella