Várszegi Csaba a város 5. választókörzetének önkormányzati képviselője, a környezetvédelmi bizottság elnöke. Interjúnkban a bizottságban végzett munkáról és a körzetben megvalósult fejlesztésekről beszélgettünk.
– Az utóbbi önkormányzati ciklusban nagy hangsúlyt kapott a környezetvédelem. Hogyan értékeli az elmúlt évek eredményeit?
– Több fontos döntés született az elmúlt időszakban, örömmel mondhatom például, hogy megújult a környezetvédelmi rendeletünk, ami több új ponttal is kibővült. Nagy hangsúlyt fektetünk a zöldterületek karbantartására, civil szervezetekkel karöltve sokat teszünk azért, hogy felszámoljuk a külterületeken lévő illegális hulladéklerakatokat. Elkészült a város védett fáinak a fakatasztere, ami elsősorban a faápolási munkákat segíti, és folytattuk a fásítási programot. Fontos lépés volt, hogy a városi zöldfelületek, parkok ápolását szervezettebbé tettük, amiben jelentős szerepe volt Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester asszonynak is. Felvettünk egy új kollégát, akinek a szakértelme sokat számít ezen a területen. Szeretném kiemelni még a kertész csapatot és a közmunkásokat, akik az adódó feladatok nagy részét ellátják, és szép munkát végeznek. Talán az egyik legfontosabb lépés volt, és erre nagyon büszke vagyok, hogy helyi civilek kezdeményezésére környezetvédelmi területté nyilvánítottuk a kosboros-rétet, amely országos szinten is egyedülálló értékkel bír. Emellett több gólyafészektartó állványt és mesterséges fészket is kihelyeztünk a város körül. Ezt idén szeretnénk folytatni további fészkek kihelyezésével.
– A vecsési fásítási program egyedülálló a környéken, hiszen nem tudunk még egy olyan települést említeni, ahol ilyen sok fát ültettek az elmúlt 10-15 évben.
– A programot több mint tizenöt évvel ezelőtt kezdte el az önkormányzat, azóta évente átlagosan legalább kétszáz facsemetét ültettünk el, ami összességében ezres nagyságrendet jelent. A lakossági faültetési akció egy sikertörténet, hiszen nagyon népszerű a lakosok körében. Évről évre jelentős összeggel támogatja az önkormányzat, így a fákért csak egy jelképes összeget kell fizetniük az igénylőknek. Ültettünk fákat pályázati forrás bevonásával is, például a Széchenyi utcában, de új fasor jött létre a Budai Nagy Antal utca folytatásában a Sportcentrumnál és a Sportcentrum területén is. A város egyik nagy értékét képezik az Erkel Ferenc utcai védett vadgesztenyefák, illetve az Epresben lévő több évtizedes eperfák, amelyek ápolásáról folyamatosan gondoskodunk. A Fő út menti fasort folyamatosan újítjuk, az Anna utcától Budapest irányába, a koncepciónk szerint egy hársfasor kialakításán dolgozunk. Ezek még fiatal egyedek, de évek múlva érzékelhető hasznuk lesz ezeknek a faültetéseknek. A hársakra kifejezetten azért esett a választás, mert nagyon jó a pormegkötő képességük, ami hosszú távon mindenféleképpen hasznos. A változó, egyre melegebb klíma ellen csak a fák képesek természetes védelmet nyújtani, ezért ezt a programot hosszú távon szeretnénk folytatni.
– Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy egyre több monstrum épület övezi a várost. Meddig lehet még engedni ezeket a beruházásokat?
– Korunk egyik kihívása, hogy ezt a helyzetet hogyan kezeljük. Kettősség van bennem, egyfelől azt gondolom, hogy ezeket a területeket meg kell védeni, de az adóbevételeink szempontjából fontosak az innovatív beruházások, hiszen ebből tudjuk működtetni a várost. Az egészséges egyensúlyra kell törekednünk, ehhez elengedhetetlennek tartom az olyan stratégiailag is fontos döntések meghozatalát, mint a már említett kosboros rét védetté nyilvánítását, valamint a fiatalabb generációk tanösvényeken keresztül történő folyamatos edukációját. Számos esetben állít az önkormányzat gátat a befektetői célok és a környezet megóvása közé, mely a 2024-2029-es ciklusban is kiemelt feladatunk kell, hogy legyen.
– A 2000-es években alakították ki a Kispatak tanösvényt, a közeljövőben pedig egy hasonló beruházás átadására készülnek. Mit lehet tudni az új tanösvényről?
– Ez a Halmi-Turján névre hallgató, több mint két kilométer hosszú tanösvény lesz, melynek megvalósítási munkálatait én fogom össze. A tanösvény mentén hét darab, egy helyi iparosmester által készített edukatív tábla vezeti végig a kirándulókat. A tartalmak a Vecsési Honismereti Kör és a Vecsési Madárles civil csoport munkáját dicsérik, így a látogatók a Halmi család történetével és izgalmas helyi természetvédelmi különlegességekkel tehetik érdekesebbé mindennapi sétáikat egy nem mindennapi helyen.
– Az 5. választókörzet képviseletét látja el. Milyen fejlesztések történtek a város ezen részén?
– Több járda és útépítés is történt a körzetben. Elkészült a Zrínyi utcai járda teljes hossza, korábban pedig az Arany János utca járdáját építettük meg. Az önkormányzat ingatlant is vásárolt a körzetben a Scweidel József utcai játszótérnél, melyen egy zöldberuházást szeretnénk végrehajtani, ami jelentősen növeli a körzet lakói által igénybe vehető közösségi zöldterületet a futópálya és tanösvények mellett. Folyamatban van a Bálint Ágnes óvoda bővítéséhez is a pályázati anyagok összeállítása. Elkezdődött a Göci fejlesztése is, első lépésben elkészült a kerékpáros ügyességi pálya. Ezen a területen egy többfunkciós szabadidőpark kialakítása a célunk, amely az elhelyezkedése miatt nem csak a körzetben, hanem városi szinten is hasznos beruházás.
– Tervezi, hogy elindul a júniusi választáson?
– Igen, a körzetben és a környezetvédelem területén is számos feladat áll még előttünk, amit szeretnék megoldani, erre kérek felhatalmazást a körzetben élő választópolgároktól.
Szöveg és kép: Varga Norbert-













