Méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Kozák József, a magyarországi autóbérlés-üzletág egyik ismert alakja, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének alapítója és egykori elnöke, a Hertz magyarországi képviseletének vezetője, a Mercur Rent a Car Kft. egyik alapítója.
Kozák József 1985-ben került közelebbi kapcsolatba az autókölcsönzéssel a Főtaxi személyautó kölcsönző üzletágánál, mely akkoriban a Hertz magyarországi franchise partnere volt. A cégnél ügyfélszolgálati munkatársként kezdett, majd osztályvezető, végül a személyautó-kölcsönző részleg vezetője lett.
A Mercur Rent A Car Kft. egyik alapítója, 1995-től 2017-es nyugdíjba vonulásáig vezetője volt. A cég megalakulásától a Hertz nemzetközi autókölcsönző magyarországi franchise partnere. Aktív közéleti szerepet is vállalt, alapítója és 10 éven át elnöke volt a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének, emellett az Idegenforgalmi Koordinációs Testület elnöke és a Nemzeti Turisztikai Bizottság tagja is volt. Társszerzőként a szakmát érintő könyvek írásában is közreműködött. Mindezek mellett szeretett otthonát, Vecsést is több esetben támogatta.
Szlahó Csaba polgármester a következőképpen reagált lapunknak Kozák József halálhírére: „Megbízható szavatartó ember volt. Az elmúlt évtizedek alatt számtalan hivatalos ügyben kellett együttműködnünk, ezen alkalmakor a legkényesebb esetekben is korrekt tárgyaló partnernek bizonyult. Nem kis büszkeséggel mondhatom, hogy az üzleti tárgyalásokon túl személyesen is nagyon jó kapcsolatot ápoltunk.
Budapesten a belvárosban született és ezt az attitűdöt hozta magával, de senkivel nem volt lekezelő és mindenkivel közvetlen hangot tudott megütni. Talán ennek is köszönhető, hogy hamar megszerette választott lakóhelyét, Vecsést és igazi lokálpatriótává vált. Mindig megtalálta a lehetőséget, hogy segítse honfitársait, segítse városunkat. Józsi halálával egy igazi gentleman távozott közölünk. Vigyázzon rád a Jóisten, Nyugodj békében!”













