Négy év szünet után rendezték meg újra június 3-án a Halmy téri Eszem, Iszom, Dínomdánom rendezvényt, amely az előző bulik hangulatát túlszárnyalva fergetegesre sikerült. 

Felhőtlen napsütés és már-már nyári hőség volt június első szombatján, ezért aztán attól nem kellett tartaniuk a szervezőknek, hogy az időjárás keresztül húzza az elképzelésüket, miszerint a korábbi alkalmaknál minden tekintetben színvonalasabb rendezvénnyel örvendeztetik meg a családi nap vendégeit. Az eseményt több hónapos szervezőmunka előzte meg, aminek egy valóban nagyszerű buli lett a végeredménye.

A rendezvény egyik fő eleme idén is a szárnyas ételek főzőversenye volt. A versenyt nem szabályozták túl, csak annyi volt az elvárás, hogy szárnyas ételek készüljenek, minden egyebet a versenyzők fantáziájára bíztak. Tíz csapat mérte össze főzőtudását, az ételeket pedig a Kiss Gergő (Budapest Airport Hotel Stáció tulajdonosa), Fenyvesi Máté (Hotel Stáció séfje), Kovács Márton (önkormányzati képviselő) és Czibolya Zoltán (önkormányzati képviselő, az esemény főszervezője) alkotta négytagú zsűri bírálta el. A korábbi főzőversenyek rendszeres zsűritagja, Jegenyei István László séf sajnos az idei eseményen nem tudott részt venni.

– A főzőversenyt az összes csapat komolyan vette, és fantasztikus ételeket hoztak a zsűri asztalára. Az első helyet végül a Le van zsírozva nevű csapat érdemelte ki egy igazán különleges étellel. Wellington kacsamellet készítettek házi tésztával, konyakos vargányagombás mártással, édesburgonya körettel, az étel tetejét kacsabőrből készült ropogóssal szórták meg. Mindezt kemencében elkészítve – mondta a zsűriben is aktív szerepet vállaló Czibolya Zoltán főszervező.

A csapatok díjazásban is részesültek, helyezéstől függetlenül 10 ezer forint támogatást, ajándékkosarat és négyszemélyes wellness belépőt kaptak Kiss Gergő révén a Hotel Stáció wellness részlegébe. A legfinomabb ételek készítői pedig további értékes nyereményekkel térhettek haza – tudtuk meg. – Az első helyezett 60 ezer, a második 50 ezer, a harmadik pedig 40 ezer forint értékű vacsorát és wellness belépőt kapott a Stáció Hotelbe. Emellett szeretném kiemelni Takács János barátom által felajánlott különdíjat, amely a Lázár Lovas­parkba szóló 40 ezer forint értékű belépő volt két fő részére – sorolta Czibolya Zoltán a nyereményeket.

Ami a műsort illeti, igazán színes volt a felhozatal. Az esti fellépők előtt a Halmi Telepi Általános Iskola és a  Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola diákjai, valamint a Tündérkert Óvoda és a Bálint Ágnes Óvoda óvodásai, összesen közel 200 gyermek lépett színpadra különböző produkciókkal. Emellett a Royal Dance SE, a Fashion Dance és a Jamland tánciskola fellépői tartottak látványos bemutatót. Napközben a legkisebbeket interaktív bohócműsor várta.

Késő délután lépett fel a Pedrofon, majd a Drumsters dobzenekar. Nem először jártak Vecsésen, igazi fesztiválhangulatot varázsoltak az iskola udvarára. Ezt követően lépett színpadra a Haverock Zenekar, majd a nap sztárfellépője, az Irigy Hónaljmirigy következett. A több mint 30 éve töretlen népszerűségnek örvendő zenekar a Halmy térre is remek hangulatot varázsolt. A koncert után a Smash Events nyárindító retro bulija következett.

– Szeretném megköszönni mindenkinek, aki ott volt és a jelenlétével megtisztelt bennünket, illetve bármit tett, hogy ez a rendezvény megszülessen. Nagyon örülök, hogy „Smash” Szalmás Gábort sikerült meghívni, ő vezényelte le az egész napot, és neki köszönhetjük a színpadot, a hang- és fénytechnikát. Óriási bulit csináltak, mindenki jól érezte magát. Gábor feleségének, Vámos Évinek is köszönöm, hogy több mint 10 órán keresztül forgatott a rendezvényen. Nagyon magasra tettük a mércét az idei rendezvénnyel, ehhez hasonló még nem volt a Halmi telepen. Ha a lehetőségeink engedik, akkor jövőre szeretnénk megszervezni a következő Szárnyal a Halmy! rendezvényünket is – összegzett Czibolya Zoltán.

A rendezvény támogatói

Vecsés Város Önkormányzata (főtámogató), Budapest Airport Hotel Stáció, Al-Pet Kft., Sedecal Magyarország Elektronikai Kft. Inter-VM Trans, Földfém Gépgyártó és Javító Kft., Oroszi Gábor, Xaxon Zrt., Jolly Festék Kft., Reogroup Kft., Portos Hungary Kft., Brindzik László, Euro-Fém Kft., Él-Team Kft., Bokor ABC, Burucs György, Sárga Faház élelmiszerbolt. Köszönöm ismételten a támogatást!
varga