Vecsés önkormányzata koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott ok-
tóber 6-án, az aradi vértanúk és gróf Batthyány Lajos halálának 176. évfordulóján.

Népes számú megemlékező gyűlt össze az Erzsébet téri kopjafánál október 6-án, hogy leróják tiszteletüket a tizenhárom honvédtábornok és gróf Batthyány Lajos előtt, akik 176 évvel ezelőtt az életüket adták a magyar szabadságért.

Kovács Márton képviselő beszédében hangsúlyozta: október 6. nem csupán a magyar történelem egyik legnagyobb gyásznapja, hanem a bátorság és a hűség örök példája is

A megemlékezés kezdetén a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület Fúvószenekara kíséretében elhangzott a Himnusz, majd Kovács Márton önkormányzati képviselő mondott beszédet. Kiemelte, hogy október 6. nem csupán a magyar történelem egyik legnagyobb gyásznapja, hanem a bátorság és a hűség örök példája is.

– A ’48–49-es szabadságharc a magyar nemzet szabadságvágyát fejezte ki. A márciusi ifjak lelkesedése, a pesti forradalom, majd a honvédsereg hősi harcai bizonyították: a magyar nép készen állt kiállni a függetlenségért.

Kovács Márton hangsúlyozta, hogy a vértanúk halála nem hiábavaló volt, hiszen hitet és erőt adott a későbbi generációknak a nemzeti függetlenség kivívásához. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadság nem magától értetődő, hanem naponta megküzdendő érték, és kötelességünk megőrizni azokat az eszméket, amelyekért a hősök életüket adták. Az aradi vértanúk hazaszeretetét példaértékűként említette.

– Az aradi 13-ak számára a hazaszeretet elválaszthatatlanul összefonódott a szabadság szeretetével. Egyikük sem vágyott a halálra. Búcsúleveleikből kicseng az élni akarás. Ugyanakkor a szabadság iránti vágyuk szembe fordította őket egy olyan zsarnoki hatalommal, amely a törvényeket nem tisztelve, saját korlátolt küldetéstudatától elvakítva kívánta rákényszeríteni akaratát a magyarságra.

Beszédében arra is kitért, hogy Vecsés képviselőtestülete 2003-ban Gál István tanár úr javaslatára döntött arról, hogy a vértanúk emléke az új lakópark utcaneveiben él tovább.

– Ma koszorúink és mécseseink nemcsak a gyász jelképei, hanem hitvallások is: emlékezünk, tanulunk, és készek vagyunk továbbadni a szabadság örökségét a következő nemzedéknek. Éljen a magyar szabadság! Éljen az aradi vértanúk örök emléke! Éljen a nemzet, amely képes újra és újra talpra állni – zárta megemlékező gondolatait Kovács Márton.

Az Andrássy iskola 7. évfolyamos diákjai

A beszédet követően az Andrássy Gyula Általános Iskola 7. évfolyamának műsora következett. A diákokat felkészítette: Csorba Lászlóné, Bird-Németh Éva és Csikósné Plauschin Katalin. A dalok betanításában Gyöpösné Gémes Ilona segített. A színpadi díszletet Csorba Lászlóné készítette.

Szlahó Csaba polgármester és Szűcs Lajos országgyűlési képviselő az önkormányzat nevében koszorúzott

A megemlékezés koszorúzással zárult. Vecsés Város Önkományzata nevében Szlahó Csaba polgármester és Szűcs Lajos országgyűlési képviselő helyezte el a tisztelet virágait a kopjafánál.

Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, akit október 6-án Budapesten végeztek ki, a szabadság, az áldozatvállalás és a nemzeti ellenállás örök szimbólumai a magyar nemzeti emlékezetben.

Szöveg és kép: varga