Közel 800 millió forintot költött két év alatt a vecsési vízinfrastruktúrára a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt. (DPMV).
Szlahó Csaba polgármester a Williams Televízió Vecsési Magazin című műsorában elmondta, hogy a 21 települést ellátó DPMV továbbra is önkormányzati tulajdonban van, hiszen annak idején a tulajdonos települések – köztük Vecsés is – úgy döntöttek, hogy nem kívánják állami felügyeletre bízni a víziközmű-társaságot. Azonban ennek ára is van – fogalmazott a polgármester –, ugyanis az elmúlt közel egy évtizedben a vízszolgáltató évente mintegy ötszázmillió forintnyi adót fizetett az államnak. Szlahó Csaba hozzátette, hogy az elmúlt két évben közel ötmilliárd forintot biztosított az állam fejlesztésekre és fenntarthatóságra. (A víziközmű-szolgáltatók 2013 óta nem emelhettek árat, miközben a költségeik jelentősen megemelkedtek, így a cégek jelentős többsége veszteségessé vált. Az állami cégek kaptak támogatást, de az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók éveken keresztül semmilyen támogatásban nem részesültek. A pénzhiány miatt elmaradtak a szükséges karbantartások, felújítások is.) Ebből az összegből a DPMV eddig mintegy 800 millió forintot fordított a vecsési infrastruktúra fejlesztésére – derült ki. Ezt az összeget egyrészt szivattyúk, tartályok és az elektromos hálózat fejlesztésére fordították. A pénzből új kutakat is fúrtak, amelyekre a zavartalan ivóvízellátás miatt nagy szükség volt az aszályos időkben. Jelenleg két vadonatúj és egy felújított kút üzemel Vecsésen.
Szlahó Csaba kiemelte, hogy a későbbiekben várható a Külső Gyáli úti szennyvízátemelő teljes rekonstrukciója, amely a környékbeli lakosok életminőségét javíthatja, valamint a vecsési víztorony felújítása is.
V.













