Ilyen még nem volt! Huszonöt év alatt ilyen forróságban még nem volt Káposztafesztivál. A két nap alatt egyetlen piciny felhőcske sem jelent meg az égbolton, így felhőtlen hőségben felhőtlen gasztronómiai és kulturális élményben lehetett része a többezres tömegnek.

Horváth Sándor, a vecsési fesztiválok állandó résztvevője, hol hangosításban, hol retrobuszok vezetésében tűnik fel. Pár éve hatalmas ipari teljesítményű aggregátjaival szolgáltat áramot a Káposztafeszt elektromos rendszerére. Ő mondta, hogy szombaton 34, vasárnap 35 fok volt. Ez a nyári tikkasztó meleg nem látszott a kilátogatók sokaságán. Legfeljebb elosztásban mutatkozott meg. 14-16 óra között volt kevesebb vendég, de ez legfeljebb azt jelentette, hogy jobban lehetett sétálni az Epres két főutcáján. Délután és este viszont megtelt a tér. Hajnali kettőig tartó programokon már közel tízezer ember élvezte a kellemes nyárestét, az ételeket, az italokat és a színes programokat.
A parkolás és megközelítés az változatlanul problémás. A Lanyinál lévő parkoló hamar megtelt, és igen nagy lelemény kellett ahhoz, hogy találjanak helyet, akár kisebb árokban is, hogy ne kelljen kilométereket sétálni.
A Lanyitól a temető mellett végig díszes sátrak voltak kézműves termékekkel és édességes finomságokkal. Az első változás itt volt tapasztalható, mert a Régi Ecseri út és az Epres találkozásánál lett felállítva a Heimatmelody sátra. Kiváló ötlet volt, a hatalmas sátort teljes terjedelemben lepadlózták, volt bőséges terület színpadra, táncra és a sörpadokra. Cegiék üzemeltették a büfét. Mindez nagyon kulturált külsőt biztosított a színvonalas kulturális programokhoz mind a két napon.
A korábbi évekhez hasonló volt az Epres berendezése, a sátrak csoportosítása. A főzős sátrak előtt szép volt a dizájn, sok helyütt a vendégek is fotót készítettek magukról. Ami nagyon emeli már évek óta az Epres összképét, hogy a kézművesek sátra egységes, az ételt-italt árusítók mutatós faházikókból kínálták termékeiket, és ezeknél, meg a főzősöknél mindenütt kerekes kukák voltak, amelyeket folyamatosan ürítettek. Apróság, de fontos figyelmesség volt a Városgondnok Kft. jóvoltából.
Idén is állandó volt az érdeklődés Petz Mártonnál. Marci barátunk fájós térdei ellenére fáradhatatlanul viccelődött és biztatta a vendégeket a gyalulás szépségeinek megismerésére, ebben veje, Pereszlényi Zsolt segítette.
A gyermekek sem unatkozhattak, mert a légvárak és a csúzdák állandóan teltházzal üzemeltek. Nagy sikere volt a Palántakuckónak, ahol fajátékok mellett a kékfestés alapjait tanulhatták meg népművészektől.
Figyelemre méltó, hogy a szervezők nagy erőfeszítéseket tesznek a kulturális sokszínűségre, a vecsési kulturcsoportok fellépésére, és arra, hogy a meghívottak széles zenei repertoárt mutassanak be. Így a német nemzetiségi és a magyar népzene mellett a jazz és a világzene más műfaja is megjelent.
Örömmel vettem részt Frühwirth Mihály rövid sétáján két tucatnyi társammal együtt, ahol a Hősök Ligete és a vele szemközti házak történetét ismerhettük meg.
Végezetül olvassuk el Fekete József barátom, a VT korábbi munkatársának véleményét, amelyben a fesztivál szellemiségét érzékelteti:
– Ha létezik hagyomány, mely nemcsak a régmúltból táplálkozik, hanem a jelenben is évről évre megidézi azt a varázslatos kapcsolatot, melyet őseink féltve dédelgetett emlékei, az utódok hagyományőrző hűsége és a legkisebbek játékos „bevonása” jelent, akkor az nem lehet más, csakis a Vecsési Káposztafesztivál. Tudták ezt idén is sokan. A végeláthatatlan gépkocsisorok, a hullámként hömpölygő közönség már messziről jelezte, itt valami olyasmi zajlik, ami nemcsak nekünk helyben lakóknak, de messzebb vidékről érkezőknek is életre szóló élmény lehet. Még a szeptembervégi aranyló napsugár is áldását adta erre a két napra, hogy amit láttunk, amit hallottunk, és nem utolsó sorban ízleltünk, egy a szeretet pántlikájával becsomagolt ajándék legyen. S, hogy mindez így lehetett, azt az a szorgos igyekezet igazolja, melyet városunktól az intézményektől, iskoláktól, óvodáktól, a gazdáktól és még sokaktól kaptunk. Köszönet érte!
E sorok szerzőjének férfikorba lépő fia hazafelé ballagva megígértette, hogy jövőre is feltétlenül jöjjünk el. Igen, mi itt leszünk, és tudom mások is itt lesznek, hiszen nemcsak egy szép eseményen voltunk, hanem annak az ezerszállal összefont nagy családnak a tagjaként, melynek röviden immár Vecsési Káposztafesztivál a neve.
Eredmények:
FŐZŐVERSENY – SZOMBAT
- Vecsési Roma Önkormányzatés Baráti Köre
- Káposztahegesztők
- III. Magna Body & Chassis Hungary Bt.
Különdíj: Williams TV, Erdély íze.
FŐZŐVERSENY – VASÁRNAP
- Grassalkovich Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola
- Erdély íze
- III. Csömör csapat
Különdíj: Mata Team, Kulturverein, Csalafinták, Vecsési Sportegyesület, CIB Bank.
FELVONULÁS
Gyermek
- Bálint Ágnes Óvoda
- Falusi Nemzetiségi Óvoda
- III. Tündérkert Óvoda
Ifjúsági
- Vecsési Andrássy Gyula Általános Iskola
- Grassalkovich Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Ált. Isk. 4. a osztály
- III. Halmi Telepi Általános Iskola
Felnőtt
- 3. sz. nyugdíjas klub
- Szabados József
- III. Katarzis
LEGSZEBB SÁTOR
- Grassalkovich Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola
- SKE Egyesület
- III. Vecsési Tájékoztató /Újság
LEGNAGYOBB KÁPOSZTA
- Szabados Családi Gazdaság 15,5 kg
- Halász-Somogyi Családi Gazdaság 14 kg
- III. Frühwirth Péter 10,5 kg
Különdíj: Frühwirth András 10 kg
DIRNDL RUHABEMUTATÓ
- Szabados Liza
- Váradi Lili
- III. Racsits Katalin
Különdíj: Mucsi család
SAVANYÚSÁGVERSENY
Savanyított káposzta
- e.S.J.é. Bt.
- Stiller Roland
- III. Heer Attila
Vegyes vágott savanyúság
- TAM-KER 97 Bt.
- FRÜH-KER Kft.
- III. A/B 2004 Bt.
Káposztával töltött TV paprika
- FRÜH-KER Kft.
- Stiller Roland
- III. e.S.J.e. Bt.
Közönségszavazat: e.S.J. e. Bt.
Politikusok az epresben
A korábbi hagyományokat folytatva idén is egy kormánypárti politikus, ezúttal Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára volt a Káposztafesztivál díszvendége. Hubai a templomi szentmise után részt vett a felvonuláson, majd a színpadon a zsűri tagjaként pontozta is a felvonuló csapatokat. Hubai Imre kiemelte a magyar mezőgazdaság és a helyi termelők fontosságát, különös tekintettel a vecsési káposztára, amely az ország határain innen és túl egyaránt ismert és elismert termék.
Újdonság volt, hogy fesztivál forgatagában ezúttal egy ellenzéki politikussal, Dobrev Klárával is találkozhatott a közönség. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt helyi szervezetét vezető Hanek Gábor meghívására érkezett Vecsésre. Amint elmondta, mindkét nap nagyszerűen sikerült, finom káposztás ételek készültek a sátorban, és jó beszélgetések zajlottak, nemcsak politikai vagy közéleti témákban.
A Káposztafesztivál évről évre nagy tömegeket mozgat meg, és erre a politikusok is felfigyelhettek, hiszen egyre szélesebb politikai spektrum számára válik érdekessé a rendezvény. VN
szalontai, fotók: Csomor Ádám, Kolonics Csaba, Varga Norbert













