„Vagy igaz világ lesz,/Vagy nem lesz itt semmi.” (Ady Endre: Emlékezés Táncsics Mihályra)
Táncsics Mihály, a jobbágytanító 1848. március 15. legendás alakja. Ő az, akit a nép kihozott a börtönéből. Aki nem csak szavakkal, de tettekkel is tanított. A nagy tanító, Táncsics Mihály unokája, Csorba Ida Mária is pedagógus lett. 28 éves korában, 1906-ban került Vecsésre. Itt oktatta az ifjúságot évtizedeken át. De ez csak a kezdet volt. Csorba Ida leszármazottai, Táncsics dédunokái és ükunokái közül szintén többen tanárok lettek településünkön. A család egy évszázadon át tanította Vecsés ifjúságát.
Csorba Ida hetven éves korában, 1948-ban, egy interjúban mesélt a nagypapáról. Elmondta, hogy Táncsics, akit ő Nagyapónak szólított, a térdén lovagoltatta őt, és Mariskának hívta. Elmesélte, hogy mind Nagyapó, mind az édesanyja, Táncsics Eszter korán meghaltak, így őt tulajdonképpen a nagymama, Táncsics Mihályné Seidl Teréz nevelte. A nagymama mindent megtanított, amiben Nagyapó hitt. A hangról is mesélt, amely örökké szólt a nagypapában: „Így tégy, így haladj, így beszélj, fiam, Stancsics Mihály! Horvát s tót vérből magyarrá kevert vér, úgy lobogj, hogy világíts a te népednek!”
Egy másik interjúban, tizenkét évvel később, Ida néni egy érdekes levelet mutatott meg a Táncsics-hagyatékból. Egy levelet, melyet az emigráns Kossuth 1872-ben írt Táncsicsnak. „Kossuth minden egyes Magyarországra küldött levelét gyászkeretes levélpapírra írta, és feketeszélű borítékba tette. Így gyászolta 1848-at” – mesélte Ida néni. Részlet a levélből: „Nagyon meguntam élni. Igazán kifáradtam az élet terhe alatt. De amíg élek, az egészséget a legnagyobb magánkincsnek tartom, Isten tartsa meg azt önnek, amíg él, bár látnánk meg még halálunk előtt azt, ami fájdalom, nincs, de ami után mindketten hőn sóvárgunk; a valódi szabadságot a független hazában. Üdvözlöm önt testvéries barátsággal! Kossuth” Kossuth mindvégig Táncsics egyik legjobb barátja maradt, akárcsak Jókai Mór. Ők hárman egész életüket a 48-as csodaév eszményének szentelték.
A 48-as könyv írásakor úgy döntöttem, felveszem a kapcsolatot Ida néni unokájával, Táncsics Mihály ükunokájával, Nelli nénivel. Felhívtam, és ő rögtön felajánlotta, hogy látogassam meg vecsési otthonában. Megmutatta Táncsics hagyatékának azt a részét, amely még ma is a családnál van. A képek, a családfa vagy a dédszülők; Táncsics Eszter és Csorba Géza naplója felbecsülhetetlen értéket jelentenek. Talán egy majdani vecsési múzeum 48-as gyűjteményének alapját képezhetik. A hagyaték egy része viszont a Nemzeti Múzeumban van. A gyűjtemény azzal együtt lenne kerek, ezt Nelli néni is érzi. Főként azt a karkötőt fájlalja, melyet Deák Ferenc az elnyomás éveiben ajándékozott Táncsicsnak, és 48-as krajcárokból lett összefűzve.
Nagymamájáról, akit még a nagy Táncsics is a kezében tartott, azt mesélte, hogy vecsési tanítványai „rajongva szerették”. Képeket is mutatott róla. És a százéves évfordulóról, az ácsteszéri Táncsics-ünnepségről 1948-ból. Ácsteszér, a Komárom megyei szülőfalu, a Táncsics Mihály Emlékházzal őrzi a nagy tanító életművét. Itt zajlanak napjainkban a régió március 15-ei ünnepségei, melyeket az oldalági unoka, Stancsics Erzsébet írónő és Simon M. Veronika képzőművész tart életben. És Nelli néni mesélt Orosházáról is, ahol a Táncsics gimnázium fél évszázada ápolja a jobbágytanító emlékét. A Táncsics-leszármazottak számára március 15. és a halottak napja azok az ünnepek, amikor különösen emlékeznek Nagyapóra. Március 15-én még 1989 előtt is kikerült a házukra a magyar zászló, pedig magánházaknál ez akkor nem volt szokás!
Van egy vers, melyet a család nagyon szeret. Ez sokszor elhangzott az ünnepségeken, akár egy-egy családtag előadásában is. Úgy vélem, ez méltó a faluból jött, az egyszerű emberek hangját meghalló és képviselő tanító és családja emlékéhez. Ha tehetjük, keressük meg Ady Endre Emlékezés Táncsics Mihályra című versét! Sok mindent megértünk általa. Jó tanévkezdést mindenkinek!
Kiss Gábor, Vecsési Honismereti Kör
