Harmincegyedszer rendezték meg a városi futóversenyt, amely minden eddiginél több futót vonzott a legfiatalabb korosztálytól a rutinosabb versenyzőkig. Idén a szervezők a korábbinál is több családi és gyerekprogrammal készültek, így azok sem unatkoztak, akik csak kikapcsolódás céljából érkeztek a Dózsa György úti sporttelepre.  

Vecsés egyik legrégebbi városi rendezvénye a Lóti-Futi, napjainkra pedig igazi sportünneppé nőtte ki magát. A futóverseny töretlen népszerűségét mutatja, hogy május 10-én több mint ezer futó rajtolt el a különböző korosztályokban.

Remélem, hogy örömmel látogatnak ki ide a pályára a vecsésiek, vagy azért, hogy fussanak, vagy azért, hogy egyéb programot találjanak, és jól érezzék magukat a rendezvényen – mondta Szlahó Csaba polgármester. Hozzátette, hogy a Lóti-Futi méltán illeszkedik a „Vecsés a sportos és egészséges város” szlogenbe, hiszen a legfiatalabbaktól az idősebb korosztályig sokakat vonz évről évre.

Az idei rendezvény nem csupán a sportról szólt, a szervezők munkájának eredményeként a mozgás mellett a kikapcsolódás is központi szerepet kapott. A futamok mellett változatos programok várták a kilátogatókat, volt buborékfoci, lézerharc, blazepod, trükkös szemüvegek ügyességi játék, fülek nélkül vetélkedő, egészséges életmód programok, KRESZ pálya, közlekedési játékok, autós szimulátorok, baleset- és bűnmegelőzéssel kapcsolatos programok, egészségüggyel kapcsolatos feladatok, felelős kisállattartással kapcsolatos foglalkozás, kreatív foglalkozás és arcfestő a családsegítő szolgálat sátránál, palacsintasütő verseny, kerti kisvasút, óriás trambulin és ugrálóvár. A résztvevőknek almát is osztottak, de volt csoki- és labdaeső is, ami a gyerekeknek volt meglepetés. A sportpályán a Mercedes Benz Siófok kiállított autóit is megtekinthették az érdeklődők. A kísérőprogramok végig teltházzal zajlottak.

Czibolya Zoltán, a Sport Bizottság elnöke köszönti a győztes futókat

A futóverseny résztvevőinek nagy többsége ezúttal is az óvodás és általános iskolás gyerekek közül került ki. Az iskolák létszámához képest a legtöbb versenyzőt az Andrássy suli adta, a diákok 29,62 százaléka vett részt a futóversenyen. A Halmi iskola hangyányival lemaradva, 29,35 százalékkal második lett a sorban, a Grassalkovich 18,70 százalékkal harmadik, a Petőfi 17,73 százalékkal negyedik lett az iskolák nevezési versenyében.

A női felnőtt II. korcsoport győztesei Szlahó Csaba polgármesterrel

A legifjabb versenyző a mindössze 11 hónapos Hugyecz Zalán volt, aki a Nógrád megyei Szurdokpüspökiből érkezett Vecsésre, hogy szülői segítséggel teljesítse a 200 méteres távot. A hölgyek között a legidősebb versenyző Szűcs-Kulcsár Jánosné volt, aki a 2200 méteres táv második helyezettje lett korcsoportjában. A legidősebb férfiversenyző Belicza János volt, korcsoportjában negyedik helyen ért célba a 4000 méteres távon.

Sok gyerek számára a helikopteres repülés volt a nap fénypontja

A Lóti-Futi fénypontjaként a szerencsés gyerekeknek ezúttal is felejthetetlen élményben lehetett részük. Sorsolás útján választották ki azokat a fiatalokat, akik a nap végén helikopteres repülésen tekinthették meg Vecsést madártávlatból. Volt olyan kisgyerek, aki élete egyik legjobb élményének nevezte a helikopterezést – tudtuk meg a szervezőktől. Amint elmondta, „bakancslistás” program volt számára a repülés, ezért nagyon boldog volt, hogy kisorsolták.

A Lóti-Futi idén is bizonyította, hogy a mozgás örömén túl közösségi élményeket is ad a résztvevőknek. A résztvevők száma pedig arra is rávilágított, hogy Vecsés valóban egy sportos város.

A nyertesek névsora

0 korcsoport

Lányok:

  1. Toman Hanna, 2. Dálfy Amira, 3. Böjte Blanka, 4. Magyar Panna, 5. Veres Kinga, 6. Varga Blanka.

Fiúk:

  1. Karáth Dominik, 2. Gulyás Nándor, 3. Rimoczi Dániel, 4. Elkahsen-Hamberger Alexander, 5. Rékasi Zente, 6. Oláh-Nagy Ádám.

I. korcsoport

Lányok:

  1. Fatkira Emili, 2. Erdélyi Boglárka, 3. Király Abigél, 4. Katona Boglárka, 5. Decsi Lizi, 6. Schaul Liza.

Fiúk:

1.Prikkel Simon, 2. Nemrava Barnabás, 3. Vígh Attila, 4. Deák János, 5. Füzivári Artúr, 6. Ternácz Kristóf.

II. korcsoport

Lányok:

  1. Karáth Dorina, 2. Veres Laura, 3. Lestár Árven, 4. Tóth-Nyári Maja, 5. Németh Lotti, 6. Börcsök Blanka.

Fiúk:

  1. Boros Larion, 2. Balai Barnabás, 3. Laza Kornél, 4. Szigeti Milán, 5. Kovács Bence, 6. Csorba Viszlai Illés.

III. korcsoport

Lányok:

  1. Kalányosi Jázmin, 2. Brindzik Viktória, 3. Mező Maja, 4. Marth Emília, 5. Szilágyi Noémi Lili, 6. Agócs Tímea.

Fiúk:

  1. Antonovics Péter, 2. Török Marci, 3. Elek Nátán, 4. Szemán Norman Martin, 5. Zaha Ádám Dániel, 6. Lacofki Barnabás.

IV. korcsoport

Lányok:

  1. Huszti Réka, 2. Földesi Dóra, 3. Novák Emília, 4. Reibach Anna, 5. Schaul Hanna, 6. Boros Luca.

Fiúk:

Ternácz Patrik, 2. Laza Márton, 3. Strohmayer Péter Soma, 4. Steffek Albin, 5. Mező László, 6. Dékány Norbert.

V. korcsoport

Lányok:

  1. Antolovics Emma, 2. Kalapos Lenke, 3. Szabó Léna, 4. Deák Kitti, 5. Czotter Alizana és Nagy Anna Dóra, 6. Tóth-Mihály Emma.

Fiúk:

  1. Szűcs Marcell, 2. Csonga Kristóf, 3. Vida Balázs, 4. Nagy Bence, 5. Földesi Bence, 6. Rónai Nemes László.

Serdülő korcsoport

Lányok:

  1. Tungalag Borte, 2. Börcsök Kincső, 3. Jerabek Blanka Luca, 4. Maus Dóra, 5. Habanics Nóra, 6. Bazsitka Leila.

Fiúk:

  1. Frühwirth Áron, 2. Bartal-Sedro Gergely, 3. Novák Nándor, 4. Ruscsák Dominik, 5. Alex Tilla, 6. Somlai Bánk.

Ifjúsági korcsoport

Lányok:

  1. Börcsök Csenge, 2. Balogh Tímea, 3. Szlahó Gréta, 4. Gér Nikolett, 5. Stelczer Annamária, 6. Frühwirth Hanna.

Fiúk:

Horváth Barna és Jakab Szilárd, 2. Molnár Dominik, 3. Pelle Tamás, 4. Fekete Máté, 5. Mayer Martin, 6. Szalai Attila.

Felnőtt I. korcsoport

Nők:

  1. Gábos Csenge, 2. Kecskeméti Anna, 3. Katona Alexandra, 4. Radóczi Virág, 5. Rónai-Nemes Nóra, 6. Halápi Martina.

Férfiak:

  1. Iván Péter, 2. Pál Rajmund, 3. Bánk Bertalan, 4. Pap András, 5. Sabata Balázs, 6. Gábos Sándor.

Felnőtt II. korcsoport

Nők:

  1. Méhész-Matus Eszter, 2. Kecskeméti Hanna Zoé, 3. Szalmási Ágnes, 4. Greschó Orsolya, 5. Hegymegi-Király Zsanett, 6. Szurmát Ágnes.

Férfiak:

1. Borbás Balázs, 2. Dakó Ádám, 3. Kecskeméti Máté, 4. Szűcs-Kulcsár János,5. Tajma Ádám, 6. Jász Richard.

Felnőtt III. korcsoport

Nők:

  1. Handó Éva, 2. Handó Judit, 3. Rauscherné Horváth Gyöngyi, 4. Schubert Eszter, 5. Vida Bernadett, 6. Lengyel Szilvia.

Férfiak:

  1. Jurák Gábor, 2. Börcsök Balázs, 3. Czövek János, 4. Babinyecz Mihály, 5. Elek Zoltán, 6. Földesi Balázs.

Felnőtt IV. korcsoport

Nők:

  1. Rockenbauer Anna, 2. Szűcs-Kulcsár Jánosné, 3. Nagy Tünde.

Férfiak:

  1. Tóth Zoltán, 2. Molnár Géza, 3. Balogh Sándor, 4. Belicza János, 5. Albert Zsolt.

A rendezvény támogatói

Airport Hotel, Airport Hotel Stáció, Al-Pet Kft., Bajkán István, Balogh Gyula, Boda Bútor, Boda és Társa Kft. Bohém Péksarok, Cservák és Társa Kft. Decathlon, Ferihegy-Bau Kft., Földfém Kft., Geocor Kft., Globál Szerviz Partner Kft., Grund Invest Kft., Honett Szerviz Kft., Hungarocontrol Zrt., Jégtrade Kft., Kállnai Bt., Kulturált Közlekedésért Alapítvány, Megamix Kft., Mercedes-Benz Siófok, Microstore számítástechnikai webshop, szaküzlet és szerviz, OTP Bank Vecsés, Palotai Pál-Palsport, Prevost Hungária Kft., Richter Gedeon Nyrt., Sauer Bt., Szigü Inri Kft., Szilvána virágüzlet, Telepi úti fodrászkellék, Tesco Vecsés, Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, Vecsés Sportjáért Közalapítvány, CIB Bank Vecsés, Vecsési Ipartestület, Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft., Willams TV, Zatik faáruház.

Segítséget nyújtottak a vecsési iskolák testnevelő tanárai, petőfis diákok, a rendőrség, a polgárőrség, Séra Sándor és nem utolsó sorban a polgármesteri hivatal dolgozói.

A rendezvény a TOP_PLUSZ3.1.3-23-PT1-2024-00012 pályázat keretében valósul meg.

Varga Norbert, fotó: Csomor Ádám, Kolonics Csaba