A legtöbb ember nosztalgiával gondol vissza a régi majálisok hangulatára. Ezt a miliőt igyekeztek felidézni a szervezők május 1-jén, a lakótelepi játszótéren megrendezett majálison, ahol az ilyenkor elmaradhatatlan sör és virsli mellett számos program és fellépő várta az érdeklődőket.

A munkásmozgalmi hangulat mára kiveszett a majálisokból – talán a Munkáspárt tartott még idén a fővárosban olyan rendezvényt, amely eszmeiségében valamelyest a régi időket idézte –helyette megmaradt a szórakozás, a bulis hangulat, de ezt talán csak kevesen bánják. Bár a vecsési majális szervezői az eseményt beharangozó videók ötletét a rendszerváltás előtti időkből merítették, ezt csak viccnek szánták, és amint Skribekné Komár Ágnes szervező mondta, a visszajelzések alapján annak is vették a nézők.

A lakótelepi majális ötlete hosszú kihagyás után tavaly merült fel újra, az elmúlt évi rendezvény sikerét látva pedig nem volt kérdés, hogy idén is megrendezik az eseményt. Skribekné elmondta, érzésük szerint az idei majális is sikeres volt, amit a visszajelzések is alátámasztanak.

– Régebben minden településrésznek megvolt a saját nyári rendezvénye, így a lakótelepnek is, ezt a hagyományt szerettük volna visszahozni a majálissal. Az idei rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés, a város minden pontjáról érkeztek és összesen talán többen is voltak, mint tavaly. A tematika nagyon hasonlított az előző évihez, úgy voltunk vele, hogy a jó dolgokat tovább visszük és csak azon javítunk, amin kell. Volt sok gyerekprogram, buborék foci, főzés, stand up és koncertek, úgy láttuk, hogy a látogatók jól érezték magukat a rendezvényen. Jó volt látni, hogy összejönnek az emberek, találkoznak régi ismerősök, együtt szórakoznak kicsik és nagyok. Megvolt a közösségépítő jellege a rendezvénynek. A szervezésben pedig szeretném kiemelni Magó László, Lukács Balázs és Szlahó Csaba polgármester úr munkáját, akik nélkül nem valósulhatott volna meg az idei majális – összegzett Skribekné Komár Ágnes.

Szöveg és kép: varga