Szép Attila több mint egy évtizede szállítja kamionján a Mikulást, de erről eddig néhány egysoros megjegyzésen kívül nem szólt a fáma. Pedig neki is kijár egy kis figyelem,hiszen ha nem lenne ilyen elkötelezett, a jóságos fehér-szakállú sem jutna el évről évre ennyi vecsési gyermekhez. 

Tizenhárom évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy Vecsésen is rendezzenek egy olyan Mikulás programot, amely így decemberben egy kis boldogságot hoz a vecsési gyerekek életébe. Bár korábban is voltak erre irányuló próbálkozások, azok végül valamiért mindig elhaltak.

A BÁKK Mikulás december 5-én este jött el a vecsési gyerekekhez

– Annak idején Kis Tóth János úrral, a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatójával találtuk ki, hogy szervezzük meg a kamionos Mikulás-járatot. Nekem volt egy használaton kívüli teherautóm, amit azért tartottam meg, hogy ezt a programot létrehozhassuk. Az autó platóján alakítottuk ki a Mikulás szobáját, a ponyvát egy grafikával és fényekkel díszítettük, van benne egy karácsonyfa, egy trónszerű fotel és állólámpa. Az ötletet a Coca-Cola reklámokból ismert Mikulás kamion adta – mondta Szép Attila a Mikulást szállító autóról.

De mi vette rá arra, hogy a Mikulás segítője legyen? Tömören összefoglalva: kellenek olyan napok az életben, amikor a varázslat győz a szürke és komor hétköznapok fölött. Attila ehhez szeretne hozzájárulni a maga módján, mert mint mondja, elege van az állandó rohanásból, a taposásból, és abból, hogy az együttérzés kezd kiveszni az emberekből.

– Furcsa idők ezek, az emberek mindent alárendelnek a pénzhajhászásnak, új autó, új használati tárgyak, cseréljünk le mindent minél hamarabb. Nem értem, hogy miért élünk így, amikor az életnek nem erről kellene szólnia – mondta a Mikulás szállítója.

A több mint egy évtized alatt jó és kevésbé jó élmények egyaránt érték Szép Attilát a Mikulás kamion volánja mögött. Egyesek lelkiállapotáról már a közlekedés sokat elárul, kiábrándító, amikor a Mikulást nem engedik besorolni az autósok, de az sem éppen szívderítő, amikor káromkodva nyomják a dudát, mert néhány percre egy kicsit lelassítja a forgalmat.

A szebb emlékek közé tartozik, amikor a Covid idején a tiltakozások ellenére végig gördülhetett a Mikulás-járat a város utcáin. Ezt egy hivatalos szerv is támogatást adott, ami a vezető jóindulatának és emberi hozzáállásának volt köszönhető. Olyan is előfordult, hogy egy hegyomlás méretű, nem éppen érzelgős férfi bújt a Mikulás bőrébe, aki úgy meghatódott a gyerekekből áradó szeretettől, hogy elsírta magát.

Igaz, hogy sokat változott a világ, és nem minden téren a jó irányba, de azért elmondható, legalább így az ünnepek táján a szép pillanatok vannak többségben. A gyerekek szeméből visszatükröződő boldogság mindennél többet ér, végül is ezért érdemes évről évre újra beülni a Mikulás kamion volánja mögé.

Varga Norbert, fotó: Kállai-Tóth Anett