Varga Ádám korábban a Halmy iskola testnevelőtanára volt, jelenleg a Mini Talent Sportegyesület alapítója és vezetője, aki nem csak tanítja a sportot, hanem űzi is. Legutóbb például körbe futotta a Balatont – nem először.
Most negyedszer vágtam neki, mert szúrta az oldalamat, hogy kétszer nem sikerült. Be akartam bizonyítani magamnak, hogy az egy sikeres teljesítés nem volt véletlen. Az igazságérzetemet bántotta, hogy eddig több volt a sikertelen próbálkozás, meg akartam mutatni, hogy fel lehet készülni és egyedül is meg tudom csinálni – mondta Varga Ádám arról, mi motiválta őt a 211 kilométeres táv megtételére.
A 280 indulóból a 90 százalék bicajos vagy autós kísérővel tette meg a távot, a vecsési fiatalember egyedül. Tisztában volt vele, hogy egyéni versenyzőként nehezebb dolga lesz, mégis inkább így vágott bele.
– Szeretek független lenni másoktól, csak magamra figyelni. Ez nekem jobban segít, mintha bárkihez kellene alkalmazkodni. Legelőször volt biciklis kísérőm, második alkalommal édesapám és a feleségem kísért autóval. Harmadszor egyedül mentem, akkor sikerült először teljesíteni a távot – mondta az eddigi próbálkozásairól
Elárulta, több módszer van arra, ki hogy készül fel. Ő mindig terv szerint fut, most viszont segítséget kért egy futóedzőtől, Garas Attila személyében, és az ő edzésterve alapján készült fel.
Januártól február végéig heti hat alkalommal edzett, de nem szerette volna, hogy akár a családja vagy a munkája rovására menjen. Ezért vagy korábban kelt fel vagy este futott, így tudta megoldani a felkészülését.
– Nem a 211 kilométer, ami eget rengető, hanem az ott eltöltött idő. Közel 30 órát kint van az ember, úgy kell felkészülni és megtervezni mindent, hogy minimalizáld a váratlan eseményeket. Fel kell készülni az időjárásra, a fáradtságra, az ízületi fájdalmakra, a rossz frissítésre, bukásra. Azon múlik a versenyző sikeressége, ki mennyire tud alkalmazkodni ezekhez a váratlan helyzetekhez – összegzett Varga.
A délelőtt folyamán az első öt órában háromszor ázott el, így ha nem készült volna fel, akkor vizes cipőben és zokniban kellett volna teljesítenie a távot. Volt öt olyan állomáspont, ahova el lehetett küldeni előre a csomagokat, ott tudott cipőt, zoknit cserélni, mivel nem volt kísérője.
– Pontos terv volt az evésre ivásra, amikor sétáltam akkor frissítettem, megállni egyszer sem álltam meg. Ez nem is lett volna jó, mert vannak limit idők, bizonyos idő alatt be kell érni egyes pontokra. Voltak fél órák, órák, amiket meg kellett oldani, túl kellett élni – mondta a sportos testnevelő.
Elárulta, tízórányi futás után már nem tudta úgy enni azt a banánt mint az elején. Előfordult, hogy valaki elesett mellette, tiszta vér lett a válla és a térde, és úgy ment tovább.
– Amikor 160 kilométer után húsz órája futsz és Balatonvilágosnál egy olyan kaptató várt, amin gyalog is fájt volna felmenni, majd ezt követően két kilométer olyan emelkedő, ami minden futónak nehéz – mondta a nehézségekről.
– A futás iránti szerelem megmaradt, pedig 28 óra 40 perc alatt, megállás és alvás nélkül értem célba. Az indulók majdnem fele feladta, volt olyan versenyző, aki sírt, amikor látta, hogy én tovább futottam egy kísérőpontnál. A legfontosabb, amit megtanultam, hogy a fájdalom elmúlik, de az emlék megmarad. Nekem is voltak fájdalmaim, 170 kilométernél lépni alig bírtam.
Fejben nagyon erős volt, ennek köszönhetően egy idő után elmúltak ezek a fájdalmak. De volt olyan versenyző is, aki a verseny egy részén már epét hányt és tele volt fájdalomcsillapítóval. Úgy véli, annak sok értelme nincs, hogy valaki így próbálja meg teljesíteni a távot.
– Sokan azt hiszik, a beérkezés óriási eufória, megkönnyebbülés. Minden edzés alatt elterveztem én is, hogy jön a mosoly, most valamiért ez nem történt meg, pedig a családom várt a célban – mondta a célba éréséről.
Elmondta, lesz ötödik Ultrabalaton is, egyszer szeretne valamikor úgy visszamenni, hogy valamelyik gyereke legyen a bicajos kísérő. Azt azonban még nem tudja, mikor jön el ennek az ideje.
Sz. Gy.
