Kovács Márton első ciklusát tölti a város vezetésében. A 6. választókerület képviselőjével az elmúlt évek eredményeit vettük számba.
– Milyennek látja az elmúlt éveket, úgy alakult az önkormányzati munka, ahogy elképzelte?
– Igaz, hogy ez az első ciklusom képviselőként, de a város életéhez köthető munkám korábbra nyúlik vissza, ezért kicsit messzebbről kezdeném a történetem. Harminc éve élek családommal az Andrássy-telepen, és úgy érzem, hogy a legjobb helyen vagyunk itt. Feleségem 1995 óta dolgozik tanítónőként az Andrássy iskolában, és engem ide köt a vállalkozásom. Cégünk fontos alapfilozófiája, hogy szinte kizárólag helyi munkaerőt alkalmazunk. A cégvezetés mellett tevékenyen részt veszek a helyi közéletben, sportban, ezzel együtt jó döntésnek bizonyult, hogy már ötödik éve önkormányzati képviselőként is szolgálhatom Vecsést. Tábori Ferenc alpolgármester úr utódjaként 2014-től 2019-ig voltam a Vecsési Sportegyesület Kézilabda Szakosztályának elnöke, ebben az időszakban szerepelt egy évig a legmagasabb osztályban a férfi csapatunk. Szerencsére nem kellett hátat fordítanom a sportolóknak, a munkát a Vecsés SE vezetőségében tovább folytatom. Tizenöt éve vagyok tagja az önkormányzat gazdasági bizottságának és a Vecsési Városgondnok Kft. felügyelő bizottságának. Az említett pozíciók mellett rengeteg olyan terület van, ahol újabb kihívásokat és megoldandó feladatokat találok. Amikor megkérdezik, hogy mi a fő motivációm, a válasz egyszerű, szeretek itt élni, Vecsés a mi otthonunk.
– Milyen kihívásokra gondol, mondana konkrét példákat is?
– Fontos területnek tartom a közlekedésbiztonságot, ezért szorgalmaztam az intelligens zebrák telepítését a városban. Jelenleg hét okoszebra üzemel Vecsésen, ennek köszönhetően észrevehetően nőtt a gyalogosok biztonságérzete. További fejlesztési elképzelések is vannak, például nyárra tervezzük az úgynevezett trafiboxok telepítését több forgalmas úton. Az eszköz lényege, hogy automatikusan méri akár mindkét irányból a gyorshajtókat. Alapvetően szociálisan nagyon érzékeny és közösségi embernek tartom magam, szerencsére Vecsésen ezzel nem vagyok egyedül. A mi feladatunk megteremteni azokat a közösségi tereket, találkozási pontokat, ahol idősek és fiatalok egyaránt megtalálják a kapcsolatépítési lehetőségeket. Ebből az aspektusból is nagyon fontos mérföldkő a Halmy József Kézilabdacsarnok átadása. A csarnokban már zajlanak a délelőtti testnevelés órák és a délutáni edzések a VSE sportolói számára. Hamarosan vecsési kézilabda mérkőzéseken is szurkolhatunk az új csarnokban. Itt kell büszkén megemlítenem, hogy Antal Zoltán elnök úr vezetése alatt működő kézilabda szakosztály, mely a vármegyében egyedülálló módon férfi és női szakágat egyaránt üzemeltet, összesen több mint kétszáz igazolt kézilabdázónak biztosít magas színvonalú sportolási lehetőséget.
– Mindezek mellett a bizottságok munkájában is aktív szerepet vállal.
– Tagja vagyok a dr. Lugosi Mária vezette kulturális bizottságnak, talán innen jött az inspiráció, hogy Veszprémi Klára igazgatóasszony jóvoltából epizódszerepet kaptam a Színe-Java színjátszókör aktuális darabjában. Nagyon élveztem a közös munkát a gyerekekkel, igazán színvonalas alakításokat nyújtottak. Czibolya Zoltán képviselőtársammal remekül együttműködünk a sport bizottságban. Igazi sikersztori az a pezsgő sportélet, amely Vecsésen folyik. A labdarúgók mellett a Vecsés SE tíz szakosztályában a város apraja-nagyja megtalálja a neki való mozgásformát. Így töltjük meg tartalommal a sportos és egészséges város szlogenünket. Ami a sporttal kapcsolatos infrastruktúrát illeti, jól állunk a Sándor-tanyán elkészült sportkomplexummal, mely kitűnő bázisa az utánpótlás csapatoknak. Elkészültek a belső utak és parkolók, illetve járdát is építünk a biztonságos megközelíthetőség érdekében. A Lanyi területén állami beruházásban épülő tanuszodával kapcsolatban a városvezetés minden követ megmozgat, akár anyagilag is segítenénk annak befejezését.
– Milyen fejlesztések valósultak meg a 6. választókerületben?
– Örömmel tölt el, hogy nálunk épült meg az ország egyik legkorszerűbb mentőállomása és a XXI. század követelményeinek megfelelő Alapellátási Központ. Szívügyem a felújított és megszépült Erzsébet tér, az energetikailag korszerűsített Andrássy iskola, ahol új sportudvart avattunk, és megújult a játszótér is. Másik nagy intézményünk a Bálint Ágnes Óvoda, melynek Toldy Ferenc utcai régi szárnyát elbontjuk, és terveink szerint idén egy öt csoportszobás épülettel bővítjük. Több járda és útépítés is történt a körzetben, illetve részben megújult a Deák Ferenc utca, a másik felét a következő hetekben folytatjuk. A felújítások során az ivóvíz-gerincvezeték és a lakossági bekötővezetékek rekonstrukciója is megtörténik. A Bálint Ágnes Óvoda Deák Ferenc utcai szárnyánál új járda és új parkoló készült. Elkészült a Kinizsi utca árokburkolása a Zrínyi utcától az Erzsébet térig.
Várszegi Csaba képviselőtársammal kiemelt feladatunk a városrész központi terének folyamatos megújítása, a munka során az elöregedett, beteg fákat újakra cseréltük, a területet cserjékkel ültettük be, illetve füvesítettünk. Megkezdődött a Göci fejlesztése is, ahol első lépésként pályázati forrásból egy kerékpáros ügyességi pályát építettünk, nyártól pedig több lépésben egy többfunkciós, komplex szabadidőpark kerül kialakításra. Ez lesz az utóbbi évtizedek legnagyobb városi beruházása, mely a pihenést, a relaxációt és az aktív családi kikapcsolódást egyszerre szolgálja. A jövőre nézve is rengeteg ötletünk, elképzelésünk van.
– Tervezi, hogy újra megméretteti magát a közelgő választásokon?
– Igen, szeretném, ha Vecsés továbbra is a fejlődés városa lenne, és önkormányzati képviselőként továbbra is aktív részese lehetnék egy modern, élhető és környezettudatos település életének. Úgy érzem, hogy a jelenlegi csapatban van elég erő, van kedv és akarat, és vannak remek célok ahhoz, hogy a munkát együtt folytassuk.
VT













