Várossá váláskor kezdődött a fesztivál, majd két év Covid szünet következett, de tavaly új erőre kapva folytatódott. Lapzárta előtt vagyunk, így a szűk idő a mostani számunkban csak egy mérlegszerű felsorolást enged, fotókkal fűszerezve, ami egy kicsit felidézi a hangulatát. A sok esemény miatt a következő számunkban folytatjuk

Szombatra vége lett a szeptemberi nyárnak, hűvös, esős időre ébredtünk. Dél körül ugyan kisütött a nap és bár még egyszer picit csepergett az eső, de az már senkit sem zavart. A főzősöket és az árusokat végképp nem, mert ők reggeltől munkához láttak. Harminc baráti társaság főzte üstjeiben – vasárnap is – a változatosnál változatosabb formában a káposztás ételeket, amiből nem hiányozhatott a káposztás tészta, az édeskáposztás székelykáposzta, a purutyka sem. Volt dolga a váltott zsűrinek mind a két napon.

A főzőverseny résztvevőinek sátrait, dekorációit látva megcsodálhattuk az ötletek kavalkádját. Az árusítók sátrainál a tartalom volt a lenyűgöző. Nem lehetett „gagyi” árut találni, kézműves szépségeket annál inkább. A savanyúságot kínáló pavilonok a termékek dömpingjével és látványos csomagolásával ejtették ámulatba a vendégeket.

Idén 30 éves a németországi Rheins­tetten városával kötött testvérvárosi együttműködés. A város főpolgármesterét Sebastian Schrempp urat, családját és a népes küldöttséget szeretettel köszönthettük a városunkban. Gyergyószárhegy, az erdélyi testvérváros népes csoportja, élén Danguly Ervin polgármester úrral ismét vendégünk voltak és szombaton főztek is. Egyben meghívták a vecsésieket a szárhegyi októberi káposztafesztiváljukra.

Már vannak megszokott látványosságai a fesztiválnak, például Petz Márton sátra, ahol mindenki kipróbálhatta a vecsési szabadalmú káposztagyalut. Kicsik és nagyok megtapasztalhatták, hogy mennyivel gyötrelmesebb volt eleink savanyúságkészítési technológiája. Természetesen ismét volt négy kategóriában savanyúság verseny is.

Folyamatosan nagy figyelmet kapott Gál István nyugalmazott tanár, városunk díszpolgára makett kiállítása. A gyűjteményben láthattuk a korábbi középületek makettjeit és a legújabbakat is, mint az Andrássy Vadászházat, eredeti formájában és az első evangélikus templomot, amit 1944. december 9-én a németek felrobbantottak.

Idén 30 éves a Kulturverein és megszokott, hogy évente tartalmas kiállítást élvezhetünk pavilonjukban. Frühwirth Mihály úr ezúttal az egyesület 30 évét mutatta be születésétől napjainkig. Az egyesület tagjai nemcsak sütöttek, hanem sátrukban a látogatók belekóstolhattak a savanyúságok készítésébe is.

Újdonság volt, hogy új helyszínként látogatható volt az OPPA Farm, ahol a vendéglátás mellett megismerhették a káposzta útját az ültetéstől a feldolgozásig, de lehetett sétakocsikázni, pónin lovagolni is.

A nap két jelentős eseménye az Epres­park Rendezvényházban volt. A Halmy hagyaték ünnepélyes átvételére 14 órakor került sor, erről külön írásban számolunk be. Itt kell megjegyezni, hogy újdonság volt a Bálint Ágnes Emlékház sátora, ahol az emlékház anyagán túl, kivetítőn láthattuk ennek a hagyatéknak jelentős részét. A másik esemény a 18 órai fogadás volt, amit a város vezetése a két testvértelepülés küldöttségének adott.

Mindkét napon a kulturális programok a Bau-Styl Nagyszínpadon és a Heimat­melodie (Szülőföld melódiái) színpadon zajlottak. Eredményhirdetések a nagyszínpadon voltak, míg a másikon a sváb dallamok uralták a műsort. Este a Follow the Flow koncertje után népszerű DJ-k zenéjére sokáig tartott a vigasság.

Vasárnap sem kedveskedett az időjárás, de nem is akarta elrontani a sokaság kedvét. A Jókai utcai Szent Kereszt templom a színhelye a fesztivál szakrális csúcspontjának. Dr. Huszka Mihály plébános atya által celebrált szentmisén mondanak hálát a Teremtőnek a termények életet megtartó gazdagságához és köszönetet a gazda szorgalmának.
A szentmisén részt vett, majd a templom előtt üdvözölte a felvonulók sokaságát Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A terményáldás után a templom elöl indult a fesztivál talán legjobban várt része: intézmények és civil szervezetek felvonulása. A menet élén az ország legjobb nemzetiségi zenekara a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület muzsikusai haladtak. Hintók, lovaskocsik következtek, amelyeken a város vezetői és vendégei, jeles közéleti személyiségek foglaltak helyet. Feldíszített matuzsálem korú vagy éppen vadiúj traktorcsodákkal és gyalogosan érkeztek a csoportok a nagyszínpadon ülő népes zsűri elé. Talán itt volt egyedül tapasztalható visszafogottság, mintha kevesebb lett volna a felvonuló csoport.

Bár néhány esőcsepp el-el pöttyent, de ez nem zavarhatta meg a fesztivál forgatagát, ahol minden a megszokott rend szerint zajlott. Mindenki tette a dolgát, a látogatók tömege hömpölygött körbe-körbe, ettek, ittak, vásároltak, jól érezték magukat. A két színpad közül a Heimatmelodie a hangulatos sváb zenét szolgáltatta egész nap, a nagyszínpadon inkább az eredményhirdetéseken izgulhattunk, de este itt adott a Kowalsky meg a Vega együttes nagysikerű koncertet a több ezres közönségnek.

Köszönet a szervezőknek és a támogatóknak, hogy ez létrejöhetett, de köszönet az aktív résztvevőknek és a kilátogató sokaságnak, hogy két csodálatos nap élményével gazdagodhattunk.

Eredmények

Főzőverseny

Szombat:

  1. Fesztivál Gyögyszemei,
  2. Káposztahegesztők,
  3. Gyergyószárhegy.

Különdíj: Torzsa Baráti Club, SKE Egyesület.

Vasárnap:

  1. SKE Egyesület,
  2. Káposztás Kábelesek,
  3. Kulturverein. 

Különdíj: Okos Bolondok, Káposztahegesztők, Fesztivál Gyöngyszemei, LVBK.

Felvonulás

Gyermek:

  1. Vecsési Bálint Ágnes Óvoda,
  2. Vecsési Tündérkert Óvoda,
  3. Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda.

Ifjúsági:

  1. Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola,
  2. Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola 2.b osztály,
  3. Grassalkovich Antal NNÉK Általános Iskola 2.a osztály.

Felnőtt:

Gondozási Központ, Kulturverein, Frühwirth családi gazdaság

Legszebb sátor:

  1. Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola,
  2. KócbaBÁKK,
  3. Vecsési Tájékoztató.

Legnagyobb káposzta:

  1. Halász családi gazdaság (12,5 kg),
  2. Szabados József őstermelő (10,5 kg),
  3. Frühwirth Péter (9,56 kg).

Dirndl ruhabemutató:

  1. Skupien Szilvia,
  2. Vincze Viktória és Mucsi Mira (anya és lánya),
  3. Káté Gyula Dániel.

Savanyúságverseny:

Savanyított káposzta:    

  1. Agro-Team Rajnai Bt.,
  2. e.S.J.é Bt.,
  3. Frisch Tartósító Kft.   

Közönségdíj: e.S.J.é Bt.

Csemege uborka:             

  1. Heer Zita,
  2. Rézner Bt.,
  3. e.S.J.é Bt.

Vegyes vágott savanyúság:          

  1. Stiller Roland,
  2. Schneiderék,
  3. Tam-Ker 97 Bt.

Harmadik lett a VT

A legszebb sátor kategóriában meghirdetett versenyen harmadik helyre rangsorolták a lapunk sátrát. A zsűri tetszését is elnyerő díszítésért Murányi Andrea kolléganőket illeti a dicséret, aki évről évre kreatív díszítési ötletekkel tette szebbé sátrunkat. A befektetett energiát ezúttal a zsűri és értékelte, de olvasóink közül is többen illeték elismerő szavakkal az ötletes megoldásokat, amit ezúttal is köszönünk.  

 

Szalontai János, fotó: Csomádi Ferenc, Varga Norbert