Idén is megrendezésre került iskolánk egyik legnépszerűbb rendezvénye, a Tesz-Vesz Város. Ez a program már régi, több évtizedes hagyomány nálunk – minden évben húsvét előtt ezzel az útravalóval engedjük el diákjainkat a tavaszi szünetre.

Ezen a napon a gyerekek átveszik az iskola vezetését, miután a diákönkormányzat elnöke megkapja az intézmény kulcsait az igazgatónőtől – így jelképesen a város polgármesterévé válva.

Az ünnepélyes megnyitó után a diákok megkeresik munkahelyeiket, ahol húsvéti kéz­műveskedés várja őket. A munkadarabok sikeres elkészítéséért fizetést kapnak – fabatkát, Tesz-Vesz Város hivatalos fizetőeszközét.

Az egy órányi „kemény munkát” szórakozás váltja fel. A gyerekek számos programlehetőség közül választhatnak: részt vehetnek lottón, bingón, drámajátékon, ügyességi feladatokon, sportvetélkedőkön, elmehetnek moziba, szaba­dulószobába, étterembe, sőt, akár házasságot is köthetnek egymással gyermekpezsgő pukkanásának kíséretében. A móka mellett fontos tanulság, hogy a való élethez hasonlóan itt is elengedhetetlen a „pénz” megfelelő beosztása, ugyanis a programokon való részvétel fabatkába kerül (bizonyos állomásokon azonban vissza is nyerhetik a befektetett „fantomvalutát”). Emellett tanulóink a térképhasználatban is fejlődhettek, ugyanis az egyes állomások helyét az iskola alaprajzán tudták kikeresni.

A programot licitálással zárjuk. A tanulók maradék fabatkáikkal édességekért, üdítőkért, gyerekpezsgőért küzdhetnek úgy, mintha egy igazi árverésen lennének. Jó látni, hogy egyes gyerekcsoportok, osztályok összefognak a nagyobb nyeremény érdekében.

A gyerekek visszajelzései alapján ismét sikeresen zárhattuk a Tesz-Vesz napot. Reménykedünk benne, hogy a szórakozás mellett sikerült egy kissé közelebb hoznunk diákjainkhoz a felnőtt élet egyes mozzanatait.

Kordás Imola Réka, Vas Sándor a Diákönkormányzatot segítő pedagógusok