Január 14-én egy különleges hangulatú éjszakán ünnepelhet­jük meg az új évet – és minden mást, amit csak szeretnénk.

Két nagysikerű bál szervezésén van túl ifj. Kortye Vilmos és Komár Ágnes, így magától értetődő volt, hogy 2023 januárjában is megszervezik Vecsés Város Bálját. A szervezők célja most is az, hogy egy különleges hangulatú estével örvendeztessék meg azokat, akik jegyet váltanak a rendezvényre.

Ifj. Kortye Vilmos lapunknak elmondta, az elmúlt évek tapasztalatiból indultak ki, amikor belevágtak a következő bál szervezésébe. Korábban is ahhoz tartották magukat, hogy a bevált dolgokon nem érdemes változtatni, ezért a jövő évi rendezvénybe is igyekeznek beépíteni azokat az elemeket, amelyek az elmúlt rendezvényeken kiváltották a közönség elismerését.

– Egy bál sikerének több összetevője van, de az eddigi tapasztalatok alapján elmondhatjuk, talán az a legfontosabb, hogy a felszolgált ételek minősége és a zene rendben legyen. Általában ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy az emberek jól érezzék magukat. Emellett persze még kellenek olyan fontos „kiegészítők”, mint például a sztárvendég, a tombola, vagy például egy szelfi automata, hiszen ezek mind-mind hozzájárulnak a hangulat fokozásához. Az idei bálhoz például nagyon sokat hozzátett Krisz Rudi fellépése. Azt egyelőre nem árulom el, hogy ki lesz a következő bál sztárfellépője, de a bál résztvevői reményeim szerint most sem fognak csalódni ezen a téren. A zenekar viszont nem titok, a jó hangulatról most is a Black Velvet együttes gondoskodik – mondta ifj. Kortye Vilmos.

Ami a helyszínt illeti, az idei bálhoz hasonlóan a jövő évi is a Bálint Ágnes Kulturális Központban lesz, ahol minden adott a rendezvény színvonalas lebonyolításához.

A belépők értékesítése november 20-án indul, jegyvásárlás és további információ miatt keressék Komár Ágnest a 06-30/698-3976 telefonszámon, vagy ifj. Kortye Vilmost a 06-20/589-7167-es számon. Az eseménnyel kapcsolatos információk elérhetők a Facebookon is.