Hitélet a Petőfiben

Az utolsó hetek igen eseménydúsan teltek a Petőfiben. Lelki progra­mokban sem volt hiány.

Május 27-én különbusszal jutalomkirándulásra vittük iskolánk legaktívabb hittanosait, többek között a ministráns fiataljainkat. Úti célunk Bakonybél volt a Bakony szívében, ahol a Szent Mauritius monostor meglátogatásával kezdtünk. Idegenvezetőnk nagyon érdekes előadást tartott, megcsodálhattuk a barokk műemlék templomot, betekinthettünk a monostori élet mindennapjaiba, többek között a gyógynövénykertbe és a különböző kézműves műhelyekbe (könyvkötészet, kovácsmesterség, sörfőzés).

Ezután közösen imádkoztunk a szerzetesekkel a déli imaórán, majd elsétáltunk a ba­konybéli Borostyánkút Kápolnához, ahol meglátogattuk a hegytetőn rejtőzködő Szűzanya szobrot, és rövid pihenőt tartottunk. Szuromi tanárúr gitárja is előkerült, közös énekléssel, fotózkodással, piknikezéssel töltöttük az időt.

A nap utolsó programja a Pannon Csillagda volt. A másfélórás idegenvezetés során megismerhettük a bolygók rejtélyes világát. Alaposan elfáradtunk, jó hangulatban buszoztunk haza.

Június 6-án, pünkösdhétfőn a kilencedikes diákok és családjaik számára szerveztünk lelkinapot. Több mint 100 fő töltötte be reggel a Jézus Szíve templomot, ahol Mihály atya mondott szentmisét. A szent liturgián ministrált Urbán Gábor végzős teológus, kispap, aki monori származású, és június 18-án szentelik diakónussá (ez a papszentelés előtti utolsó lépcsőfok).

Délben Mihály atya vendégei voltunk a plébánia kertjében egy tál meleg ételre, majd zenés piknikkel folytattuk. Prazsák László és csapata, a Prazsi Family Band zenélt nekünk. Modern dicsőítő énekeikkel igazi koncerthangulatot teremtettek. Köszönjük!

Utolsó hitéleti eseményünk az idei tanévben június 10-én volt Monoron. Közel 130 diákunk vett részt ezen a fantasztikusan jól megszervezett ifjúsági rendezvényen, melyre az egész egyházmegyéből érkeztek fiatalok az őket kísérő tanáraikkal.

Az ifi-találkozót szellemesen PontNeked névvel hirdették meg. A téma a szabadság volt. A legmegrendítőbb beszámolót egy roma származású, börtönviselt fiatalembertől halhattuk. Szívbe markoló hiteleséggel beszélt saját tragikus sorsáról, Istennel való találkozásáról, megtéréséről és arról, hogyan adta vissza neki Isten nemcsak a szabadságot, hanem az önbecsülését, önértékelését és a szeretetre való képességét is. Ezután kerekasztal-beszélgetések következtek.

Délután egy nagyszabású szentségimádáson vettünk részt püspök atya vezetésével, felemelő volt a rengeteg együtt imádkozó, lelkes fiatal látványa.

Örömmel tölt el minket az a tény, hogy egyre több ilyen jellegű lelki programot tudunk szervezni diákjainknak.

D.T.D