Két esztendeje a COVID-19 világjárvány kirobbanása előtt az utolsó nagyszabású rendezvény a VII. Vecsési Böllérverseny volt. A következőre két évet kellett várni, de bízzunk abban, hogy ez volt a nyitány, és az összes többi, eddig elmaradt esemény is a jövőben töretlenül megvalósul majd. Az is mondható, hogy a böllérver-seny szinte keretbe foglalta ezt a nehéz két évet.
Február 19-én nyolc baráti társaság részvételével lezajlott a VIII. Vecsési Böllérverseny. Az időjárás még korán reggel megfelelt a disznóvágás követelményének. Csípős, hideg időben hamarosan szélvihar is kerekedett, ami a zsűrisátrat rombolta szét másodpercek alatt, de a csapatoknál is okozott gondokat. Jegenyei István, a zsűri elnöke a nyitánykor viccesen jelezte, hogy új különdíj is lesz, amit a leggyorsabban elfutó malac és az utána nyargaló böllér nyerhet el. Ez azonban nem került kiosztásra, a böllérek ügyessége és a fogópálinka nyugtató hatása minden problémát megoldott. A szép számmal kilátogató vendégek nemcsak a finom falatokból csemegézhettek, hanem kézműves termékekből, édességekből, kürtöskalácsból is vásárolhattak. A gyermekeknek volt állatsimogató, és megülhették a pónikat.
Az újrakezdés szépségeiről Zehetmayer József főszervező így vélekedett: „Nagyon örülök, hogy egy év szünet után ismét megrendezhettük a böllérversenyt. Nekem, mint főszervezőnek nagyon hiányzott Tábori Feri bácsi. Ő korábban mindenben segített nekem, de sajnos már nem lehetett közöttünk. Az időjárás sem vette kegyeibe a rendezvényt, mert mindjárt reggel az orkánszerű szél összedöntötte a zsűrisátrat és kisebb károkat is okozott néhány csapatnál. Napközben is erős szél volt, de ennek ellenére a nyolc csapat szépen dolgozott és sokan kilátogattak a versenyre. Néhány korábban sikeres csapat most családi okok miatt nem tudott eljönni, de jövőre biztosan itt lesznek. Szerintem sok finomság készült, de erről Jegenyei István, a zsűri elnöke tud inkább nyilatkozni. A zsűrinek egy új tagja is lett a két régi – Abonyi Ferenc és Czibolya Zoltán – mellett Filep Attila hentesmester személyében. Hagyományainkhoz híven első, második és két harmadik díjat adtunk ki, de mellette számos különdíj is gazdára talált. Minden csapat oklevelet és egy röfifejes kerámiamedált kapott, melyet Csurgó Imre vecsési fazekasmester készített. Köszönöm a városi és a nemzetiségi önkormányzat, valamint a Városgondnok Kft., a Williams TV és Frühwirth Tamás támogatását.”
Jegenyei István László, a Szabadtüzi Lovagrend tagja, konyhaséf, a zsűri elnöke elmondta, számára nagy öröm volt, hogy itt lehetett ezen a versenyen. Kiemelte Zehetmayer József főszervező tevékenységét, amiért volt benne annyi bátorság, hogy a nehéz idők után újra megszervezte ezt a vetélkedést.
– Óriási munkával és nagy felelősséggel jár egy gasztronómiai fesztivál megszervezése, az, hogy minden előírásnak megfeleljenek. Természetesen a versenyző baráti társaságok is jelesre vizsgáztak az indulásukkal, a részvételükkel, a munkájukkal. Azzal, hogy Zehi partnerévé váltak a hagyomány fenntartásában, minden dicséretet megérdemelnek. Kevés volt az idő a felkészülésre, ezért érződött is kicsit a visszafogottság a kevesebb indulóval, a parádésabb standok és az ötletesebb ételek hiányával, de itt és most a fesztivál, a hagyományok életben tartása volt a cél. Mindezért nagy köszönet jár Zehetmayer Józsefnek és a jókedvű csapatoknak.
VIII. Vecsési Böllérverseny eredmények
I. helyezett: Fra-Disznók, II. Vecsési Barátok Köre Röf, III. Vecsés SE és Csalafinták
Legjobb böllér: Feri és barátai/Szabó Ferenc
Legpechesebb böllér: Vecsés SE.
Legjobb szúrás: Feri és barátai
Legjobb tisztítás: Gyáli Lovasok
Legjobb hasítás, bontás: Sheik Tanya
Legjobb feldolgozás: Vecsés SE
Legfinomabb reggeli: Gyáli Lovasok
Legjobb forralt bor: Fra-Disznók
legjobb fogó pálinka: Csalafinták
Legfinomabb kolbász: Pilisi Jómadarak
Legjobb májas hurka és különleges véres hurka: Vecsési Barátok Köre Röf
Toroskáposzták királya: Vecsés SE
Legszebb formás sonka: Sheik Tanya
Legfinomabb hagymás vér: Feri és barátai legfinomabb orjaleves: Fra-Disznók
Legszebb tálalás: Gyáli Lovasok
Legjobb vendégváró: Cegi
Legvidámabb csapat: Csalafinták
Legszebb stand: Pilisi Jómadarak
Szalontai János, fotók: Csomádi Ferenc













