Folytatódik az egészségügyi szolgálat fejlesztése

Napjainkban már korszerűtlenek a 18 éves gázkazánok

Elsősorban energetikai szempontból modernizálnák a szakorvosi rendelő Telepi úti épületét.

A Telepi úti szakorvosi rendelő teljes körű felújítása 2004–2005-ben történt meg, de az épületbe belépve egyáltalán nem tűnik fel, hogy azóta eltelt csaknem 18 év. Tiszta és rendezett várótermek és orvosi rendelők fogadják a pácienseket a vecsési intézményben, az Egészséges Budapest Program keretében végrehajtott fejlesztésnek köszönhetően pedig a szakrendelő eszközparkja is megfelel a kor elvárásainak. A modern csontsűrűségmérő készüléket, a mammográfiai vizsgálót és az ultrahangot egyes kórházak is megirigyelnék. Dr. Szarvas Tibor igazgató főorvos elmondta, mindent megtesznek azért, hogy a hosszú évek alatt elért színvonalat fenntartsák, ezért folyamatosan karbantartják a szakrendelőt, de erőfeszítéseik ellenére is akadnak olyan részei az épületnek, melyek az idő előrehaladtával óhatatlanul elavulnak.

– Ilyen például a kazánház, ahol egy 18 éves ikerkazán üzemel megosztott működéssel, ebből az egyik két évvel ezelőtt elromlott, és csak nagyon magas áron, nagyságrendileg 10 milliós költségen lehetne megjavíttatni. Ha ezt meglépnénk, akkor sem lenne rá garancia, hogy rövid időn belül nem hibásodik meg újra, úgy, hogy semmit nem lehet tenni vele, ugyanis ehhez a típushoz már nem gyártanak alkatrészt. Szerencsére eddig nem okozott különösebb gondot, hogy csak egy kazánnal működünk, de nem volna biztonságos tovább halogatni a felújítást – mondta dr. Szarvas az épület fűtésrendszerével kapcsolatban.

A korszerűsítés mellett szól továbbá az is, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen megemelkedett a földgáz ára, egy modern rendszerrel az energia felhasználását is mérsékelni lehetne, ezáltal a havi költségeket is alacsonyabban tudnánk tartani.

– A kazáncserét követően egy öt vagy hat kisebb kazánból álló összetett rendszer biztosítaná a ház fűtését. A kazáncseréhez az osztó gyűjtő szerelvényeket és a kéményt is át kell alakítani, megújul a vezérlés, végeredményben jobban tudunk majd alkalmazkodni a különböző hőigényekhez, mert ez a rendszer nem csak az orvosi rendelőket fűti, hanem az egynapos sebészetet is. A jelenlegi helyzetben, amikor az egekig szöktek az energiaárak, az is fontos szempont, hogy az új rendszer lényegesen energiahatékonyabb működést tesz lehetővé. A gázár emelkedése miatt az idei első fűtésszámlánk elérte a négymillió forintot – fejtette ki a felújítás előnyeit az igazgató.

Dr. Szarvas Tibor az épület hűtésrendszerére is kitért, bár a klímarendszer esetében nincs szó meghibásodásról, de a magas energiaigény miatt indokolttá vált, hogy napelemes rendszerrel oldják meg a működtetést.

– A napelemes rendszer nem csak a klímákat látná el energiával, a ház alapenergia ellátásában szerepet játszik. Az épület téli áramfogyasztását biztosan lefedi, illetve az átlagos nyári napokon is elegendő energiát biztosítana a ház elektromos hálózatának – mondta azzal kapcsolatban, milyen előnyökkel járna a napelemek telepítése.

A korszerűsítés harmadik eleme a koronavírus-járvány miatt került előtérbe. Az igazgató főorvos elmondta, a fejlesztés részét képezné egy olyan fertőtlenítőberendezés telepítése, amely képes hatékonyan elpusztítani a keringetett levegőben lévő baktériumokat és vírusokat.

A felsorolt fejlesztések egyrészt pályázati forrásból, másrészt az önkormányzat támogatásával valósulhatnak meg.

– A Belügyminisztérium hirdetett pályázatot az önkormányzati intézmények felújítására, ezen indult el a város. Az elnyerhető támogatás fedezné a költségek egy részét, a többit az önkormányzat biztosítja. A teljes pályázati anyag be lett adva, az önrészt pedig már elkülönítette a költségvetésben a képviselő-testület. Bízunk benne, hogy rövid időn belül megkapjuk a zöld utat, és a nyár folyamán lezajlik a korszerűsítés – mondta reménykedve dr. Szarvas Tibor.

Ugyan nem része a most tervezett energetikai korszerűsítésnek, de a hosszú távú fejlesztési elképzelések között az Alapellátási Központ napelemes rendszerének kiépítése is szerepel. A 2019-ben átadott épület hűtése és fűtése megújuló energiával történik, ezeknek a rendszereknek akár a teljes villamosenergia-igényét meg lehetne termelni napelemekkel. Emellett a levegő fertőtlenítését is hasonló módon szeretnék megoldani, mint a szakorvosi rendelőben. Dr. Szarvas azt is elárulta, hogy a Telepi úti épületben a világítás korszerűsítése is tervben van. Egyes helyiségekben már modern ledes fényforrásokra cserélték az elavult világítótesteket, a későbbiekben ezt a ház valamennyi helyiségére szeretnék kiterjeszteni, mert az energiatakarékos világítással tovább mérsékelhetnék az épület közüzemi díjait.

Reklámlehetőséget rejt az új beteghívó rendszer

Az Egészséges Budapest Program keretében új elektronikus beteghívó rendszert építettek ki a szakrendelőben és az Alapellátási Központban. A rendszert azóta továbbfejlesztették, hamarosan egy mágneskártya lehúzásával is bejelentkezhetnek a páciensek a rendelésekre mindkét telephelyen. A totemoszlopok leolvasójához érintett kártyák segítségével a rendszer felismeri a beteget és felajánlja számára az igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokat. Dr. Szarvas Tibor elmondta, most a mágneskártyák legyártásához keresnek szponzorokat. A szponzorációért cserébe a cég reklámfelületet kap az Egészségügyi Szolgálat által legyártott kártyákon, illetve az épületben kihelyezett televíziókon is megjelenhet a vállalkozást bemutató kisfilm – ha van ilyen a cégnek –, illetve szöveges reklám. Érdeklődés esetén további információt kérhetnek az igazgato@vecsesiszakrendelo.hu e-mail címen.

Varga Norbert