Közlemény

A Köztársasági Elnök 2022. április 3. napjára tűzte ki az országgyűlési képviselők általános választását és a Kormány által kezdeményezett kérdésekben az országos népszavazást.

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. tv. 75. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 3/2022 (I.11.) IM rendelet 9. § (1) bekezdésének c) pontjában nyert felhatalmazás alapján a szavazással kapcsolatos tudnivalókról az alábbiak szerint tájékoztatom Vecsés Város választópolgárait.

Szavazni a szavazás napján 6 órától 19 óráig lehet. Szavazni kizárólag személyesen és csak a választópolgár lakcíme szerint kijelölt szavazóhelyiségben lehet. (Ennek a szavazóhelyiségnek a címe a választópolgárnak megküldött értesítőn található a szavazókör sorszámával együtt.)

A mozgásában gátolt választópolgárt szavazásának lehetővé tétele érdekében kérésére a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóurnával felkeresi.

A szavazás céljára a szavazóhelyiségben két vagy több urna kerül felállításra.

Az elsőként szavazó választópolgár – aki a szavazatszámláló bizottság tagja nem lehet – jelenlétében a szavazatszámláló bizottsága szavazás megkezdése előtt az urnák állapotát megvizsgálja. Az urnákat az elsőként szavazó választópolgár jelenlétében kell lezárni úgy, hogy azokból az urna szétszedése nélkül ne lehessen szavazólapot eltávolítani.

Ezt követően a szavazatszámláló bizottság a mozgóurnába ellenőrző lapot helyez, amely tartalmazza az ellenőrző lap elhelyezésének időpontját, valamint a szavazatszámláló bizottság jelen lévő tagjainak és az elsőként szavazó választópolgárnak az aláírását. (Az elsőként szavazó választópolgár a jegyzőkönyvek első oldalát is aláírja!).

A szavazás időtartama alatt a szavazóhelyiségben a választópolgárok csak a választójog gyakorlásához szükséges ideig tartózkodhatnak.

A szavazóhelyiségben az a választópolgár szavazhat, aki a kinyomtatott szavazóköri névjegyzékben szerepel.

Szavazás menete a szavazóhelyiségben

A választópolgár igazolja személyazonosságát, valamint lakcímét vagy személyi azonosítóját. A szavazatszámláló bizottság megállapítja, hogy a polgár szerepel-e a kinyomtatott szavazóköri névjegyzékben.

A szavazatszámláló bizottság visszautasítja azt, aki nem tudja személyazonosságát és lakcímét vagy személyi azonosítóját igazolni, nem szerepel a kinyomtatott szavazóköri névjegyzékben, már szavazott, megtagadja a kinyomtatott névjegyzéken a szavazólap átvételének saját kezű aláírásával való igazolását.

A névjegyzékben külön kell aláírni a népszavazás szavazólapjának átvételét és külön az országgyűlési választás szavazólapjainak átvételét.

Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottság a szavazóköri névjegyzék alapján a választópolgár részére átadja a szavazólapokat, amelyeket a választópolgár jelenlétében a bal felső sarkában bélyegzőnyomattal lát el, valamint a szavazólapok elhelyezésére szolgáló borítékot.

A szavazatszámláló bizottság szükség esetén – a választópolgár befolyásolása nélkül – megmagyarázza a szavazás módját.

A szavazólapok átvételét a választópolgár a kinyomtatott szavazóköri névjegyzéken saját kezű aláírásával igazolja. Az írásképtelen választópolgár helyett – e tény feltüntetésével – a szavazatszámláló bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket.

A szavazólapok kitöltésére a szavazófülke áll a választópolgár rendelkezésére. A szavazófülke igénybevételére a szavazatszámláló bizottság felhívja a választópolgárt, de arra nem kötelezheti.

A szavazólapok kitöltésének ideje alatt – kivéve, ha a választópolgár nem tud olvasni, illetve testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályozza a szavazásban – csak a szavazó választópolgár tartózkodhat a szavazófülkében. A választópolgár a szavazóhelyiségben tartózkodásának időtartama alatt semmilyen módon nem akadályozhat más választópolgárt a titkos szavazásra vonatkozó joga gyakorlásában.

Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetve akit testi fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, általa választott segítő – ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes – segítségét igénybe veheti.

A szavazatszámláló bizottság a szavazóköri névjegyzék, illetve a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzéke alapján a választópolgár részére egy népszavazási kérdéseket tartalmazó szavazólapot, egy egyéni választókerületi szavazólapot és egy pártlistás szavazólapot ad át.

A szavazatszámláló bizottság az országgyűlési képviselők választására is kiterjedő hatállyal nemzetiségi választópolgárként névjegyzékben szerepelő választópolgár részére egy népszavazási kérdéseket tartalmazó szavazólapot, egy egyéni választókerületi szavazólapot és nemzetiségének listás szavazólapját adja át.

A szavazatszámláló bizottság csak népszavazási kérdéseket tartalmazó szavazólapot és egy egyéni választókerületi szavazólapot ad át annak a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárnak, aki a választás napját megelőző hetedik napot követően létesített magyarországi lakcímet, és részére a Nemzeti Választási Iroda már korábban – postai szolgáltató útján – megküldte a szavazási levélcsomagot, vagy a szavazást megelőző tizenötödik és hetedik nap közötti bármely napon szerepelt a levélben szavazók névjegyzékében, és a szavazólap személyes átvételét kérte.

Az átjelentkezéssel szavazó választópolgár a kijelölt 5. számú szavazókörben népszavazási szavazólapot, a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerületi szavazólapot és a pártlistás vagy nemzetiségi listás szavazólapot kap a szavazatszámláló bizottságtól. A szavazólapok elhelyezésére szolgáló zöld borítékon az országgyűlési egyéni választókerület megjelölése szerepel. A választópolgár a szavazólapokat borítékba helyezi, és a borítékot lezárja.

A kijelölt szavazókör szavazatszámláló bizottsága a mozgóurnás szavazás lebonyolítását az átjelentkezéssel szavazó választópolgárok tekintetében a település egészére kiterjedő illetékességgel végzi.

Aki a mozgóurnát igénylő választópolgárok jegyzékében szerepel, kizárólag a mozgóurnával szavazhat, a szavazóhelyiségben nem!

Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szereplő jelöltre, listára lehet. Érvényesen szavazni csak a jelölt neve melletti, illetve a lista feletti körbe tollal írt, két egymást metsző vonallal lehet.

Érvénytelen az a szavazólap, amely nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal, egyetlen körben sincs x vagy + jel, több körben is van x vagy + jel, kiesett jelölt melletti körben van x vagy + jel, a választópolgár ceruzát használt.

A választópolgár a szavazólapokat borítékba helyezheti és az urnába dobja. Ha a választópolgár a szavazólap urnába történő helyezése előtt jelzi, hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, a rontott szavazólapot a szavazatszámláló bizottság bevonja, egy külön erre a célra szolgáló borítékba helyezi, és a rontott szavazólap helyett új szavazólapot ad ki. A szavazatszámláló bizottság a rontott szavazólap helyett újat – választópolgáronként és szavazólapfajtánként – csak egyszer adhat ki.

A 19 órakor sorban álló szavazópolgárok még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja. A szavazás lezárása után szavazatot elfogadni nem lehet.

Mohainé Jakab Anikó, HVI vezető