Jótékonysági Gasztrosokk a város főterén

Fördős Zé az ételek zsűrizése mellett jó hangulatot is teremtett

Ugyan az idei Káposztafeszt is elmaradt, de a BÁKK jóvoltából mégsem maradt program nélkül a város szeptember utolsó hétvégéjén. A kulturális központ Gasztrosokk elnevezésű programját szeptember 26-án tartották meg a város főterén.

A csinos hölgyek bográcsában finom gulyás főtt

A Gasztrosokk című programsorozatot a Bálint Ágnes Kulturális Központ csapata hívta életre még 2013-ban. A rendezvénysorozat korábbi alkalmain más nemzetek ételeivel, italaival és kultúrájával ismerkedhetett meg a vecsési közönség. Volt francia, horvát és görög est is, melyeken nem csak gasztronómiai kalandozásokban lehetett része az érdeklődőknek, a szervezők az adott ország kultúrájára jellemző zenés, táncos programmal is színesítették az alkalmakat. A szeptemberi nyárzáró rendezvényt akár az említett programsorozat folytatásának is tekinthetnénk, bár a koncepció merőben eltért a korábbiaktól. A szórakoztatáson túl most nemes célt is szolgált az esemény: a fő program a jótékonysági főzőverseny volt, az elkészült ételekből támogatói díjért lehetett adagokat venni, az így összegyűlt bevételt kültéri óvodai játékok felújítására ajánlják fel.

A Gasztrosokk sztárvendége az ismert televíziós személyiség, a Street Kitchen népszerű házigazdája, Fördős Zé volt, aki nem csak a műsort és az esemény kvízjátékát vezette, hanem zsűrizte is az ételeket. Fördős Zé elmondta, nem egy valódi versenyről volt szó, hiszen nem hirdettek győztest. Sokkal inkább az volt a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát és minél finomabb ételek készüljenek a bográcsokban.

A BÁKK előtti téren hat csapat készített finomabbnál finomabb ételeket, többek között ízletes tárkonyos levest, palóclevest, szaftos csülkös-babos káposztát, székelykáposztát, de marhapörkölt is készült. A Süti, nem süti cukrászda és kávézó sátránál pedig nem csak finom étellel, hanem remek pálinkákkal is várták az érdeklődőket.

Fördős Zé a rendezvény után néhány nappal a közösségi oldalon jelentkezett be, és élő adásban árulta el, hogy összesen 312 405 forint gyűlt össze a rendezvényen, amit az óvodai játékok felújítására fognak fordítani.

varga, fotó: Csomor Ádám