Vecsést a Művészetek Völgyében is szerették

Balla Péter Népdalkör és Citerazenekar

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján, a Művészetek Völgyében Vecsés is bemutatkozott július 30-án. Szőke András színész, filmrendező meghívására Taliándörögdön, az Ősök Házában találkozhattak az érdeklődők a város értékeivel, kultúrájával és gasztronómiájával – tudtuk meg Kis-Tóth Jánostól, a Bálint Ágnes Kulturális Központ igazgatójától.

Szőke András hívott meg a Művészetek Völgyére, Taliándörögdre, az Ősök Házába, amit ezúton is köszönünk neki. A Vecsés bemutatkozik című program keretében több mindennel készültünk, hogy a vecsési értékek minél nagyobb szeletét be tudjuk mutatni a közönségnek. Úgy érezzük, hogy városunk vendégszeretete az odalátogatók felé abszolút megmutatkozott, mindenki nagyon jól érezhette magát a vecsési standnál. Összességében egy fantasztikus napot tudhattunk a magunkénak Taliándörögdön – összegezte a vecsési bemutatkozást Kis-Tóth János.

Az intézményvezető elmondta, a gasztronómiai élményekért elsősorban Wirthné Sárosi Éva, Nyitrainé Sárosi Mária és Szabadosné Schiller Katalin felelt. A sváb receptkönyvet is jegyző Wirthné Sárosi Éva és testvére, Mária a közönség elismerését kiváltó székelykáposztát főzött, amelyhez az alapanyagot, a kiváló savanyú káposztát Szabadosné Schiller Katalin biztosította. Katalin emellett savanyúságbemutatót is tartott, amit szintén nagyon élveztek, akik meglátogatták a vecsési helyszínt.

A gasztronómián túl a vecsési kultúra is hangsúlyos szerepet kapott a programok között. A zeneiskola és a helyi amatőr csoportok bemutatkozása mellett a Kiss Pista Színház Láng a sötétben című darabját is bemutatták a fesztiválon.

– A kulturális programokat úgy állítottuk össze, hogy minél szélesebb körben biztosítsuk a bemutatkozás lehetőségét. Programjaink a Vecsési Értéktár kiállításával kezdődtek, amit külön erre az alkalomra állítottak össze. A megnyitó keretében Kiss Gáborral, a Vecsési Honismereti Kör elnökével beszélgetett Szőke András. Fellépett a Balla Péter Népdalkör és Citerazenekar, illetve a vecsési zeneiskola tanáraiból alakult Jazzquartet zenekar. Elhívtuk Lenkefi Istvánt is, aki Vecsésen született, de már nem itt él, ennek ellenére azt gondoltuk, hogy az ő dalait is érdemes megmutatni a nagyérdeműnek. A Kiss Pista Színház a templomban mutatta be a Láng a sötétben című produkcióját, nagy sikerrel. A BlechKraft Zenekar könnyűzenei produkcióval szórakoztatta a közönséget, majd a Sváb Táncház következett, ahol a közönség együtt rophatta Dobrovitz Ramóna, Horváth Erzsébet, Endler Sándor és Schneider Dániel néptáncosokkal a Brunner Zenekar koncertjére. A Mazsola játszóház pedig elsősorban a kisgyermekes családoknak okozott örömöt – mondta az igazgató.

Vecsés bemutatkozása nem csak a közönség érdeklődését keltette fel, az M2 Petőfi TV Én vagyok itt című műsorának stábja szinte egész nap követte az eseményeket a vecsési helyszínen.

– Azt gondolom, a televízió érdeklődése is jelzi, hogy tényleg volt mit bemutatnia Vecsésnek. Szeretném azt is megjegyezni, hogy sok vecsési, akik akkor éppen a Balatonon nyaraltak, eljöttek és megnézték a programokat, ott voltak velünk és támogattak, akár csak a jelenlétükkel, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik. Ugyanakkor valamennyi résztvevőinknek szeretném megköszönni, hogy eljöttek és a programokkal színesítették a fesztivált. Wirthné Sárosi Évának és Nyitrainé Sárosi Máriának köszönjük a finom ételeket, Szabadosné Schiller Katalinnak pedig azt a sok háttértámogatást, amivel segítette a munkánkat. Programjaink Vecsés önkormányzatának támogatásával, a Bálint Ágnes Kulturális Központ szervezésében valósultak meg
– mondta Kis-Tóth János, hozzátéve, ha újabb meghívást kapna Vecsés, azt is szívesen teljesítenék, mert jó volt másoknak, akár távoli települések lakóinak is megmutatni Vecsés kultúráját és értékeit.

varga, fotók: Méhész-Matus Eszter