Csendes koszorúzás Vecsés újratelepítésének emléknapján

Június 14-én ünnepeltük Vecsés újratelepítésének 235. évfordulóját. Pontosabban ünnepeltük volna, hiszen a veszélyhelyzetre való tekintettel a jelenlegi rendelkezések értelmé­ben a megszokott városi ünnepség a tavalyi évhez hasonlóan elmaradt. Ahogy az elmúlt évben, úgy idén is csak csöndes koszorúzásra volt lehetőség a Városháza előtti Szent István téren.

Vecsés Város Önkormányzata nevében Szlahó Csaba polgármester és Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester koszorúzott, majd a helyi pártok és civilszervezetek képviselői rótták le tiszteletüket az újratelepítési emlékműnél.

A hagyományok szerint június 14-én ünnepélyes keretek között adja át az önkormányzat a város legrangosabb kitüntetéseit, a díszpolgári címet, a Pro Urbe díjat, a Vecsésért Életműdíjat vagy a sport terén elért eredményekért járó elismeréseket, de idén erre sem volt alkalom június 14-én. A kitüntetések átadására vélhetően egy későbbi időpontban kerül sor.

Egy évvel ezelőtt abban reménykedtünk, hogy idén majd újra együtt ünnepelhetünk, de sajnos a járványhelyzet miatt még mindig nem tért vissza az életünk a normális kerékvágásba. Zárásként most is csak annyit írhatunk: bízunk benne, jövőre a megszokott módon ünnepelhetjük, hogy elődeink 236 évvel korábban lerakták mai városunk alapjait.

VT info