Igazi hóból nem lehetett, ezért eldobható poharakból építettek hóembert a gyerekeknek

Ha csak rövid időre is, de január közepén megmutatta igazi arcát a tél: a hőmérők éjszaka mínusz 10 Celsius körüli értékeket mutattak, és a hideg mellé még egy kis hóesés is társult, pont, mint a „régi szép időkben”.

Vasadi Attila, Lakner Brigitta óvodavezető és Kovács Márton önkormányzati képviselő a műanyag poharakból készített hóemberrel

De hiába várták annyira ezt a pillanatot a gyerekek, végül sem egy jó szánkózásra, sem hóemberépítésre nem jutott belőle elegendő. Az enyhülés gyorsan megérkezett és a vékonyka hótakaró úgy elillant, mintha nem is lett volna. Ennek ellenére a Báling Ágnes Óvoda óvodásai mégis üdvözölhettek köreikben egy hóembert, amely még akkor is örömöt csempészett az épület falai közé, ha valódi hó híján „csak” műanyagpoharak újrahasznosításával készült.

A piros kalapos, mosolygós figurát Kovács Márton önkormányzati képviselő és kollégája, Vasadi Attila álmodta meg és készítette el, mintegy 600 darab műanyagpohár felhasználásával.

– Mivel mostanában enyhék a telek és ritkán esik annyi hó, amiből a gyerekek hóembert építhetnek, ezért arra gondoltunk, meglepjük őket eggyel. Cégünknél már egy ideje gyűjtöttük az eldobható műanyag poharakat, melyekből végül megszületett ez a hóember, amit a Bálint Ágnes Óvodának ajándékoztunk – mondta Kovács Márton.

A gesztus szép, a leleményes alkotás mosolyt csalt az óvodások arcára, ugyanakkor mi, akiknek néhány évtizeddel ezelőtt még volt része fagyban és hóban gazdag telekben, kissé szomorkodunk, amiért igazi hóemberrel egyre kevesebbszer találkozhatunk.

VN