Október 20-án tartotta soron következő ülését a képviselő-testület, melyen összesen 13 napirendi pontot tárgyaltak.

Többek között módosították Vecsés Város Önkormányzatának vagyonáról és vagyongazdálkodásáról szóló 13/2013. (VI.27.) rendeletét, döntöttek az illegális hulladéklerakók felszámolására vonatkozó pályázat benyújtásáról, elfogadták az önkormányzati fenntartású óvodák 2019/2020. nevelési évről szóló beszámolóit és véleményezték a 2020/2021. nevelési évre vonatkozó munkaterveket. Határozatot hoztak a tanuszoda megvalósításához szükséges fejlesztési terület ingyenes állami tulajdonba adásáról és elbírálták a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda vezetőjének pedagógiai asszisztensi álláshelyre vonatkozó kérelmét.

A testületi ülés a megszokott módón, a polgármesteri beszámolóval kezdődött. Szlahó Csaba elmondta, hogy elkezdődtek a Bálint Ágnes Kulturális Központ épületére felhelyezett napelemek elektromos bekötési munkái. Ezt követően kérvényezi az önkormányzat az ELMŰ-től a beruházás jóváhagyását és a kétirányú mérőóra kiépítését. Az Agrárminisztériumhoz benyújtott Hungarikum pályázaton elnyert 4 millió forintról szóló támogatási szerződést megkötötte az önkormányzat, de azt módosítani kell, mert a felhasználási idő végét 2021. augusztusra határozták meg, de a támogatási összeget a Káposztafesztiválra fordítaná az önkormányzat, a rendezvény pedig egy hónappal később, 2021. szeptemberben lesz.

Kevésbé örömteli hírt is közölt Szlahó Csaba a testülettel: Vecsés két pályázatát is elutasították, a város nem kap támogatást a Deák Ferenc utca felújítására és a Mosolyország Óvoda konyhaberuházására. Előbbit fájóbbnak nevezte, mert jelentős támogatástól esett el az önkormányzat, míg a Mosolyország Óvoda tekintetében elmondta, reményei szerint jövőre a tervezett beruházás többségét, a vizesblokk és a konyha javítási munkáit saját forrás felhasználásával megvalósítja az önkormányzat.

Beszámolt arról, hogy a repülőtér üzemeltetésével kapcsolatos zajkérdésekkel foglalkozó Regionális Zajvédelmi Bizottság tagjai egyhangú döntésükkel elnöknek jelölték az alakuló ülésen. Kinevezését Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hagyja jóvá. A bizottság 15 tagszervezetből áll, a testület 2005 óta ülésezik, Szalhó Csaba polgármester 2006 óta tagja a bizottságnak.

A két ülés között történt fontosabb eseményekre térve elmondta, október 2-án volt az Érd és Térsége Hulladékgazdálkodási Társulás ülése, amelyen Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester képviselte Vecsést. Október 14-én Alattyányi István képviselővel közösen tárgyalt Siska Veronika társasházkezelővel a Wass Albert utcai problémákkal kapcsolatban. Október 16-án Kovács Attilával, a Budapest Airport Zrt. munkatársával és Vojnits Csabával, az Urbanitas Kft. munkatársával folytattak tárgyalást a repülőtér készülő szabályozási tervéről.

Állami tulajdonba került a tanuszoda megvalósításához szükséges terület

Egy lépéssel közelebb került a város a régóta várt tanuszoda megvalósításához: a képviselő-testület döntött az önkormányzati tulajdonú 367/18 helyrajzi számú ingatlan térítésmentes állami tulajdonba adásáról. Erre azért van szükség, mert a tanuszoda megépítésének előfeltétele, hogy az érintett önkormányzatok a fejlesztés helyszínéül szolgáló ingatlanokat ingyenesen az állam tulajdonába adják. Bár a telek átadásáról szóló határozat megszületett, a beruházás kezdetéről továbbra sincs pontos információ.

Pályázat illegális szemétlerakatok felszámolására

Tisztítsuk meg az Országot! címmel nagyszabású környezetvédelmi programot hirdetett a kormány. Célja, hogy felszámolják az elmúlt évtizedekben felhalmozódott illegális hulladéklerakatokat. A projekt keretében a települési önkormányzatok is pályázhatnak, a kiírásra Vecsés is nyújt be pályázatot.

VT info