Múlt hónapban még bizakodva vártuk Vecsés legnagyobb gasztrokulturális rendezvényét, a Káposztafesztet. Idő közben azonban – a koronavírus-járvány újabb kirobbanásának megelőzése érdekében – megszületett a kormány döntése, melynek értelmében továbbra sem tarthatók meg az 500 főt meghaladó, nagyobb tömegrendezvények.
Az idén szeptember 26-27-re tervezett Káposztafeszt különlegesnek indult, hiszen a jubileumi 20-as szám jegyében került volna megrendezésre. A szervezők hónapok óta készültek, hogy minél különlegesebbé varázsolják a XX. Vecsési Káposztafesztet. Alattyányi István, a szervezőbizottság elnöke kérdésünkre elmondta, sajnálják, hogy így alakult az idei Káposztafeszt, azonban csüggedés helyett már tervezik a jövő évi programot. Hiszen 2021-ben is lehet XX. Vecsési Káposztafeszt, amelyen ugyanazzal a lelkesedéssel igyekeznek bemutatni a vecsési sváb hagyományokat, felvonultatni a gasztronómiai különlegességeket és persze elhozni a legjobb fellépőket. Bíznak benne, hogy jövőre már gond nélkül zajlik az esemény és megvalósíthatják mindazt, amit 2020-ban is szerettek volna.
Alattyányi István elmondta, minden fellépőt és partnert biztosítottak arról, hogy jövő évben számítanak rájuk, így bíznak benne, hogy a tervezett programot ugyanazon a színvonalon tudják majd tartani.
A XX. Vecsési Káposztafeszt megrendezése után egy különleges kiadványt is terveztek megjelentetni a szervezők, melyben nosztalgiázhattunk volna, hogyan is nőtte ki magát 20 év alatt a rendezvény. Bár a kiadvány megjelenése is csúszni fog az elmaradt fesztivál miatt, de mindenképp szeretnék megvalósítani a terveket, hiszen méltó megemlékezése lenne ez a kerek 20-as évfordulónak.
A vecsésieknek biztosan hiányozni fog a hagyományos szeptember végi program, a finom káposztás ételektől a koncerteken át, egészen a felvonulásig minden, ami ebben a két napban jelen szokott lenni. Bár nem találkozunk a kisvonattal, amely átszeli a várost, nem halljuk a vásári forgatag utánozhatatlan hangjait, otthonunkban mégis felidézhetjük az elmúlt évek legszebb emlékeit. Elővehetünk képeket, videókat, vagy akár kedvenc vásárfiánkat. A rendezvény honlapján, a www.vecsesikaposztafeszt.hu-n is akadhatunk kincsekre, hiszen itt több száz, az elmúlt években készült fotó között böngészhetünk.
A 2021-es, XX. Vecsési Káposztafesztet pedig izgatottan várjuk, bízva abban, hogy addigra a világ rendje is helyreáll. Ennek érdekében mindannyiunknak megvan a szerepe, akár kicsiben, akár nagyban. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Balogh Barbara













